A most benyújtott törvényből a történelemből ismerős, Moszkvától Nürnbergig a totalitárius rendszerekre jellemző ördögi szisztéma rajzolódik ki. A diktátor mindenre feljogosító, szubjektív gumiparagrafusokat alkot, nyomorult senkiket ruház fel teljhatalommal, majd hátradől, és mossa a kezét. Az elnyomó gépezet innentől magától is üzemelni fog, mint a bekapcsolva hagyott ütvefúró. A magas polcra tett nímandot folyamatosan gyötri a saját silányságából fakadó bizonytalanság és bizonyítási illetve önigazolási kényszer, így folyamatosan újabb és újabb célpontokat fog keresni. Magyarországon egyetlen civil szervezet, cég, egyház sem alhat nyugodtan. Örökké ott lesz a fejük felett, hogy a vértelen pártcsinovnyik NER-sintér egy Facebook-like vagy bármilyen megnyilvánulás esetén rájuk süti a „szuverenitásellenességet”, és egy gombnyomással lenullázza életük munkáját.
Van egy jó és egy rossz hírem: a jó, hogy a most benyújtott diktatúratörvény egy végtelenül kétségbeesett lépés, egy vesztét érző autokrata rezsim elkeseredett csapkodása. A rossz, hogy az ilyen rezsimek pontosan ilyenkor a legveszélyesebbek. Ez már nem gumicsont. Vagy ha eredetileg annak is szánták, végül betonból öntötték ki.
A húsvétra beígért nagy poloskairtás azért maradt el, mivel a NER arra számított, hogy a rendszer megáll a lejtőn.
Azonban kurta egy hónap alatt lényegében minden ponton kudarcot vallott a rezsim. Gazdasági álmaik látványosan összeomlottak, külpolitikailag egyetlen prognózisuk sem jött be, futószalagon jöttek a balhék,