Itt mindenki hülye? Itt? Mindenki – hangzott el az Üvegtigrisben aminek műfaji besorolása vígjáték. Az, amit a Fidesz a nyugdíjasokkal csinál, tragikomédia vagy inkább maga a téboly.
Farkas András nyugdíjszakértő járt először mélyebben utána, hogyan is szabályozza a kormány az időseknek szánt 30 ezer forintos élelmiszer utalványt. A teljes téboly rajzolódott ki. Engem önmagában az is zavar, amikor az adományozó – nevezzük most ilyen szépen a kormányt - korlátozza az ajándék felhasználhatóságát. Amikor az egyik felnőtt úgy viselkedik a másik felnőttel, mint a gondos szülő, a kisiskolás gyermekével, amikor a büfébe küldi, és a lelkére köti, hogy sonkás-sajtos szendvicset, esetleg sós perecet vehet, de gumicukrot, csipszet és kólát nem.
Ezt játsszák Orbánék, de hogy...
Képzeljük el, hogy a 70 éves Juli néni férjével, a 75 éves Jani bácsival átveszi ősszel az utalványt, és egy napsütéses októberi reggelen elindulnak a piacra. Mint két kormányrendeletben meghatározott pénzellátásban részesülő, Magyarországon élő és tartózkodó természetes személy. Így vannak ők meghatározva a Magyar Közlönyben. Sétálnak, tanakodnak, nézelődnek. Törvénytisztelő állampolgárok, és