Egy közszolgálatra készülő hölgynek, - aki diploma utána szociális, népességnyilvántartási, vagy más igazgatási szakterületeken fog tevékenykedni - miért volt elengedhetetlenül szüksége a kézigránát dobás megismerésére? Szerintem valószínű, hogy a rendszerbe beépített megfelelési kényszer vihette rá a hölgyet, hogy olyan dologba kényszerítse bele magát, aminek kimeneteléről még maga se volt meggyőződve.
Kézigránát robbanhatott fel egy fiatalnő kezében egy gyakorlaton. Csonkolásos balesetet szenvedett, és megsérült a mellette álló férfi is. A nő nem volt katona, ezért különösen fontos kérdés: mégis, hogy kerülhetett a kezébe az éles kézigránát?
Úgy tudjuk, hogy a támadó kézigránát dobó gyakorlatnál két embernek kell az ”U” alakban ásott futóárok szárainak két végén lenni. Az egyik a dobó, a másik a felügyelő. Mindkét feladatnál feszülnek az idegek, de a dobást felügyelni sokkal idegtépőbb feladat, mint dobni. A dobásnál ugyanis az egyén magáért felelős, de a felügyeletével megbízottnak nem csak a szabályok maradéktalan betartásáért, hanem a másik cselekedetéért és testi épségéért is felelősséget kell vállalnia.
A kézigránát dobási gyakorlat, még a jól kiképzett emberek esetén is magában rejti a hibázás lehetőségét! Előfordul, a kézigránátot dobó, az állásban olyan feszültség alá kerül, hogy „lefagy”! Ez azt jelenti, hogy