Ezen a héten megint reflektorfénybe került a Gubacsi híd. A kormány hadászati okok miatt csak a vasútnak építene újat. A rozsdamarta régi, ma is zsúfolt rész megmarad a csepelieknek és az erzsébetieknek. A rezsibiztos  fél és szabadulna a felelősségtől, a polgármester hallgat. A Németh-Borbély kettősnek évtizedes ígérete a Gubacsi híd fejlesztése, de a hatalomért marakodó két politikust már nem érdekli a híd sorsa. Ebben teljes az egyetértés közöttük.

    Átépíti a hidakat és a vasútállomásokat a kormány, hogy a hadsereg is tudja használni – adta hírül vg.hu szerdán. A kormánydöntés szerint az ügyiratokat Lázár Jánosnak csütörtökig be kellett nyújtani az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz 2023, évi Katonai mobilitás pályázatára. Az öt nagy beruházást tervező program összköltsége bruttó107 milliárd forint, s a program része a csepeli Gubacsi vasúti híd fejlesztési projektje is:

„A jelenlegi rossz állapotú Gubacsi vasúti híd helyett újat építenének a Soroksári-Duna-ág fölött, a jelenlegi hídtól északra. A híd és a Corvin úti csomópont közötti vasúti pályát kétvágányú vágányhálózattá építenék ki. Így „lehetővé válik nagyobb tömegű katonai rakományok vasúton való eljuttatása a Csepeli Szabadkikötőbe”. https://hvg.hu/gazdasag/20230920_A_kormany_uj_Dunahidat_tervez__unios_penzbol_a_katonai_mobilitas_jegyeben 

    A katonai szállítási vonalak fejlesztési szükségességére alapozott tervek realitása erősen megkérdőjelezhető. Varga Mihály pénzügyminiszter ugyanis  megszorításokat jelentett be, közte a Gubacsi (vasúti)hidat is érintő,

Ez a rezsimtragacs már régen túlhaladt értelmen, elveken, valós politikán. Üzemanyaga a műveletlen butaság, kenőanyaga a korrupció, a politikai felejtés pedig a lengéscsillapító. Elvileg még évtizedekig pöföghet. A tragacs halad, megrakva egy halom toxikus szeméttel. Amit viszont a következő generációnak kell méregteleníteni és drágán megfizetni a tenger sok elvetlenség és hazudozás árával együtt

Bámulatra méltó tulajdonsága a pártállami rezsim politikai rugalmassága, mondhatnók: kaméleon, de még az sem írja le híven, hogy mit jelent az, ahogy a pártállam bárkit, bármit, bármikor, egy gombnyomásra elengednek, törölnek ki a hívek tudatából korábban szent ügyeket, embereket.

Így került egy pillanat alatt kukába az olimpia, polgári Magyarország, így vontak ki pillanatok alatt a forgalomból lebukott figurákat, Borkai, Szájer vagy most – kishal persze - a vesztegetésen kapott XVIII. kerületi választókerületi elnököt. Aki immáron nem Fidesz tag, így nincs itt semmi látnivaló. Tovább zakatolhat a hazugságmozdony, a Fidesz egy makulátlan, tiszta párt, ahol

„Szombaton a csepeli önkormányzat felhívására a választásra jogosult lakók 59,16 százaléka járult az urnák elé annak eldöntésére: kiváljon-e Csepel a fővárosból és a jövőben megyei jogú városként működjön? A szavazók közül több mint 35 ezren nemet mondtak a válásra. A kiválást támogatók aránya nem érte el a kilenc százalékot.” – Országszerte ezt olvashatták az érdeklődők a Népszabadság és más napilapok címoldalán 30 éve, 1993. szeptember 27-én. A népszavazást két nappal korábban, szeptember 25-én tartották meg.

Horváth László, akkori MDF-es képviselő, az események aktív részt vevője és tanúja 15 évvel később, 2008 őszén ‑ mint a Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület vezetőségének tagja ‑ a Csepel újságban erről többek között így írt:

A cikk szerzőjének indító kérdése: "Elképzelhető-e eddig tökéletesebb néppárt, mint amelyben egy asztalnál ül Erdő Péter és Kelemen Anna, míg Rogán Antal megszegi a kenyeret?! "

Ha folyamatában próbálom értelmezni a Fidesz és az ország első emberének (aki a jelenlegi időmetszetben egy és ugyanaz) mestertervét, különös tekintettel arra a hangsúlyozott figyelmeztetésre, miszerint azt nézzem, mit csinál, és ne azt, amit mond, de néha mégis, akkor a szorgos munkának köszönhetően a megvalósulás szintjén szembesülök a Nemzeti Együttműködés Rendszerével, ami van, és – ha időközben nem jutott eszükbe más poén az orosz tanácsadó elvtársaknak – építés alatt áll az illiberális, avagy közismertebb nevén kereszténydemokrácia, ahol az unalomba fulladt és lejáratott szabadság eszménye helyett a keresztény szabadság a mérvadó, amitől azért talán jobb napjain remélhetőleg Köves Slomó feje is megrezdül, hacsak nem ragadta magával anno a stadionszentelés lélekemelő és eksztatikus örvénye.

Azonban ahogy azt vérrel áztatott történelmünk során megtanultuk: az aranykor mindig a

"Németh Balázst talán elragadta a forradalmi hevület, és magától lett ilyen bátor, ámbátor sokkal valószínűbb: hatalmas megkönnyebbüléssel csaptak a homlokukra a párt vezérlőtermében, hogy itt van nekünk ez a hasznos egyed, aki magától el tudta rendelni közpénzből a fűnyírást, és mégse Németh Szilárd

"Érdekes módon sokan azt kérdezik – és nem tudom, hogy ez honnan jön –, hogy akarok-e főpolgármester lenni” – emelte magasra az ugrólécet a Magyar Hírlap kamerája előtt Németh Balázs.

Akarok-e.

Kulcsszó, amely sokkal többet elmond kiötlője személyiségéről, mint bármi más. Szó sincs arról, hogy szeretnék, vagy esetleg majd ha megválasztanak. Helyette van az akarok. Olyan ember mondta ezt, akinek teljesítménye egyelőre abban merül ki, hogy

Senki ne hallgasson azokra, akik szerint kevesebb ellenzéki pártra van szükség! Előre hát neves és névtelen hősök, ti mind, alapítsatok pártokat, alkossatok remekműveket!

Kedves Vona úr, hát miért kell az amúgy sem túl méretes ellenzéki szavazótábort tovább osztani, csak nem a Fidesz szekerét tetszik tolni? – tehette fel a kérdést a kormánykritikus választó, ám joggal nevezhetjük őt fanyalgónak, hiszen a népszerű tévhit ellenére, miszerint szükségtelenül sok ellenzéki pártot tartunk fenn közpénzen, a valóságban sokkal de sokkal több ellenzéki pártra van szükség. 

Nagyon nagy szükség volna a következő új pártokra:

Egy újabb igazi konzervatív párt a csalódott fideszesek megszólítására

A Második Reformkor párttá alakulásával immár négy formáció, a Vona párt mellett a Jobbik, a Jakab Péter-féle Nép Pártján, illetve a MZP Mindenki Magyarországa Néppártja küzd a igazi konzervatív jobboldali párt pozíciójáért, és a kiábrándult fideszesek megszólításáért.

Bár utóbbiakat, azaz a kiábrándult fideszeseket név szerint ismerjük, sajnálhatjuk, hogy

Ketten dicsekedtek, de bocsánatot egyik mutogató sem kér. Hat éve a mai ellenfelek (ellenségek) nagy cécóval mutogatták a csillagtelepieknek szánt rehabilitációra fordítható összeget feltüntető táblát

Végre jó hírt közölt a tavaly abbamaradt csillagtelepi városrehabilitációs beruházásról a helyi sajtó, média: elkezdődött kilenc társasház energetikai megújítása

Mint ismeretes, Borbély Lénárd és Németh Szilárd 2017 novemberében jelentette be, hogy 1,7 milliárdos pályázati összeghez jutott a kerület, amelyet Csillagtelep fejlesztésére kívánják fordítani.  https://magyarepitok.hu/mi-epul/2017/11/teljesen-megujul-a-csepeli-csillagtelep Most folytatódhat a beruházás, s a helyi önkormányzat szócsöveiben napvilágot látott beszámolók az azóta történteket veszik számba, sajnos megint egyoldalúan.

Miként az örök harag eljátszása óta mindig, a Szent Imre téri hivatalból nézve most is Németh Szilárd, illetve a hozzá kötődő emberek álltak a beruházás bukása mögött. De bezzeg a

A kommentátorok szerint Orbán idei tusnádfürdői előadásában nem volt olyan botránykő, mint a tavalyiban a fajkeveredés emlegetése. Más volt a botránykő, de botránykő bizony volt.

Hogy nem sikerült az előadást a Marcel Ciolacu román miniszterelnökkel való bukaresti megegyezéshez igazodva indítani, annak Románia kigúnyolása, az orbáni Magyarország magasabbrendűségének hirdetése volt az üzenete. Orbán nem egyszerűen Romániával állította szembe a maga Magyarországát, hanem azzal a Romániával, amelynek immár a huszadik miniszterelnöke lépett hivatalba egy hónapja, amióta ő miniszterelnök Magyarországon. Orbán ezt dicsekvésnek szánta, szembeállítva korszakos uralkodását a

Két függetlenné vált, korábbi ellenzéki képviselő a  polgármestert  kihúzta a csávából,  cserében - a cserben hagyott társaikkal ellentétben - többet helyet kaptak a közpénzen kiadott helyi szócsövekben. Sírni kellene ezen az alkun, de inkább azt nézik, ki nevet a végén...

Miért éppen Tóth és Kovács? – teszi fel a kérdést Horváth Gyula ellenzéki (DK-s) önkormányzati képviselő.

Az első pillantásra rejtélyesnek tűnő kérdésre így adja meg a magyarázatot és a választ:

"Ez a két kerületi politikus, a Borbély „civil” kezdeményezését támogató, az ellenzéki pártjaikból eltávolított képviselő (Tóth Sándor és Kovács Dávid Attila) kapott mostanság nyilvánosságot a polgármester által kézivezérelt helyi propaganda gépezetben.

Az egyik óriási kreativitása a

A kormány eddig 1300-1500 milliárd közpénzzel támogatta a távol-keleti akkumulátoros befektetőket, a közelmúltban az Európai Unió 880 milliárd újabb befektetést hagyott jóvá.

Az ország mérgező sivataggá válhat, ha a kormány által tervezett valamennyi akkumulátorüzem elkezdi a termelést.

Ezt nyilatkozza Győrffy Dóra, a Corvinus Egyetem professzora. A Harvard Egyetemen végzett közgazdász-politológus szerint Magyarország beleragadt a közepes fejlesztés csapdájába.

Amíg ugyanis a régiónk számos országa a tudásgazdaságra építi jövőjét, addig

Azokban a pillanatokban, amikor a megtévedt, magára SS-jelvényt tetováló zsoldost éppen kirúgták az atlétikai VB-ről, párszáz méterrel arrébb, a mosolygó köztársasági elnök magas állami kitüntetést adott át egy fickónak, aki évről évre neonáci provokációt szervez az úgynevezett kitörés napját. Zéró tolerancia – olyan ez, mint a zéró növekedés. Kitüntetés a neonáci esemény kreátorának, amivel idevonzza évről évre fél Európa derék fasisztáit és a mi hazai nyilaskásainkat. Jutalmat érdemel.

Most, hogy Kotmányunk ünnepén szép kitüntetést kapott az úgynevezett Kitörés napja című szélsőjobbos, nyilaskás provokáció szervezője, és a pedofilokat rejtegető szerzetes és a sör, a virsli újból olcsóért van a proletárnak, miközben Lőrinc bekanyarodik ezer tanár százéves fizetésével Monte Carlónál a sarkon, és valaki tíz másodperc környékén szalad – igaz, nem a Honvéd Kórház szülészetére, mert az átmenetileg zárva. Tíz másodperc és alig párszáz milliárd, ez már jachtból is sok lenne. De a zsebduce olimpiáról álmodik szabadidejében és ki merné az ő álmát megzavarni.

Ide nekünk az oroszlánt is!

Hol volt, hol nem volt, volt egy atlétikai vébé. Hát persze hogy volt, hisz’ összedobtuk azt az alig 400 milliárd jó magyar forintocskát, hogy legyen, mert már nagyon vágyódtunk rá. Pontosabban nem is reá irányul a mi epekedésünk, hanem az olimpiára végre egészben, és nem darabokban, mert frakciókban megcsináltuk azt már, jobban, mint Miló a Vénuszt. (Utóbbi inkább a futószámokban jeleskedhetett, kevésbé a dobálózósakban.) Önkéntesen adóztunk a nemes célra, akartuk nagyon, megmondták nékünk, hogy akarjuk.

Akárkinek nem adunk mink, Mária Teréziának nista adó, néki csak a vérünket szállítjuk, viszont az összes csoportból, még a nullásból is. Nagyvonalúak vagyunk, ha olyan kér tőlünk, aki

Mit tud adni az, akinek a kegyeit a kormányunk ilyen látványosan és ennyire nemzetsors-rontó módon keresi?

A Fideszt a születésekor körbelengte még valamiféle forradalmi romantika – amire az ifjú Orbán erőteljesen rá is játszott Nagy Imre újratemetésekor –, az akkori liberális mozgalom mai utód-állampártját azonban a hideg rázza a forradalmaknak még a gondolatától is.

Akár ez is lehet a magyarázata 1956 évek óta tartó lassú átpozicionálásának, meg a valódi 56-os hősök fideszes álkarakterekre cserélésének. De ha így van, az sajnos még a jobbik eset. A rosszabbik ugyanis az, hogy a bánatosan a Parlament felé néző Nagy Imre-szobor eltávolítása a Kossuth tér sarkáról nem a Fidesz új identitásáról szólt; hogy a gesztus valódi címzettje a tetthelytől 1600 kilométerrel északkeletre él.

2023. augusztusáig ez csupán egy létező, de bizonyítatlan elmélet volt. Mostanában viszont, amikor Orbán úgy vadászik a jópontokra Moszkvánál, mintha egy videójátékban igyekezne az összes bónuszt begyűjteni, talán megér egy újabb végiggondolást.

Az alapkérdés továbbra is az, hogy miért; hogy mit tud adni az, akinek a kegyeit a kormányunk ilyen látványosan és ennyire nemzetsors-rontó módon keresi. Mert hogy a

A szakmájára nézvést gázszerelő szakember nem azt mondta, hogy ő tudja a leggyorsabban a menetes cső végére tekerni a kenderkócot, vagy hogy mindenkinél ügyesebben hegeszt, vagy ő a legrövidebb határidőre megszerzi a gázvezetékre szóló bekötési engedélyt.

„Navigare necesse est, vivere non est necesse!” (Hajózni muszáj, élni nem muszáj.)

De lássuk be, hajózni és élni, az a legjobb. Már akinek megadatik.

Néhány éve egyik tévériporter megkérdezte Mészáros Lőrincet: minek köszönhető az elképesztő mértékű és gyorsaságú meggazdagodása? 

Nálunk hiába lepik be ágyipoloskák a magatehetetlen betegeket a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó pszichiátriai intézetben, ez lényegében az égvilágon senkit nem érdekel. Nyár van, strandidő, énekesek válnak, oligarchák jachtozgatnak, haverok, buli, fanta – kinek hiányzik ez a kellemetlenkedés. Minden szétkorhadt.

Néma csend...Ez minden, amit a közvéleményből, az ellenzéki pártokból, a civil és a szakmai szervezetekből – egyáltalán, bárkiből kiváltott az, hogy Budapesttől ugyan meglehetősen messze, de azért még éppen az országhatárokon innen, aprócska fekete rovarok ezrei zabálnak fel eleven emberi testeket egy állami fenntartású szociális intézményben. Tőlünk keletre (igen, keletre: Romániában) alig néhány hete kormányválságot idézett elő egy idősotthonokról készült oknyomozó riport, tőlünk nyugatra pedig aligha lehetne a szentgotthárdihoz hasonló felvételeket készíteni.

De Magyarország különleges hely, ahogy az

A Fidesz kénye és kedve szerint meghamisítja napjaink valóságát. Ne csodálkozzunk azon, ha ugyanezt teszi a múltunkkal is.

A Fidesznek még nem sikerült végeznie a jobboldal múltjának feldolgozásával. Ennek elsődleges oka az, hogy hozzá sem kezdett. Ami azt illeti, nem is akar hozzákezdeni. Nem fűlik hozzá a foga.

Csepel jövőjét hosszú időre megpecsételte az Orbán-kormány minisztere, Lázár János.  A kerületet és a fővárost sújtó e heti határozatokkal, az M0-s útvonalát fizetőssé tevő korábbi kormánydöntésekkel lényegében konzerválják Csepel jelenlegi, a fejlődést gátló közlekedési rendszerét, ezáltal a kerület  fejlődését. E közben a polgármester a hónapok óta tartó propaganda-filmsorozatának legújabb epizódjában a hencegés és az önfényezés mellett egy mondaton belül  kétszer is köszönetet mond a kormánynak...

Kedden jelent meg a kormány 1389/2123. (IX.5.) sz. határozata egyes budapesti és vidéki fejlesztésekről. Az azóta nagy vihart kavart határozat Budapestet és Csepelt is rendkívül érzékenyen érinti, gyakorlatilag hosszú távra lezárja a főváros és a kerület további fejlesztésével kapcsolatosan a választások előtt megígért beruházások lehetőségét. A határozat értelmében a kormány

Borkai Zsolt elsírta magát, amikor Gulyás Márton a Partizán című videós műsorában  azzal szembesítette, hogy lebukása, buktatása, belülről, a Fidesz soraiból érkezett.

Hogy valóságos könnyek voltak-e ezek, erről nem tudok szavazni, de nem nagyon tartom elképzelhetőnek, hogy az ominózus jachtozás óta eltelt négy év alatt, ő maga nem jutott volna el erre a következtetésre.

Az mellesleg külön bájos része Borkai élettörténetének, hogy éppen Kósa Lajos szólította fel arra, hogy hagyja el a Fideszt. Ezt csak azért biggyesztem ide, mint egy mellékszálként, mert aligha Kósa az, akinek erkölcsileg lenne joga bárkit megítélni… De ez tényleg csak mellékszál, csupán annak illusztrációja, hogy a Fideszen belül mi számít bűnnek és mi nem…

Így aztán azt sem tudjuk még, hogy

„Emlékszem a régi csepeli búcsúk jó hangulatára, amikor bizony nagyon védeni kellett a hátsónkat, hiszen a fiúk rendszeresen elfenekelték fakanállal a lányokat. Az elfenekelést nem sajnálom, de azt igen, hogy az akkori búcsúk hangulata már soha nem jön vissza…”

Hányatott sors jutott kerületünkben egy színes forgatagnak. Haladó és halódó hagyomány is volt Csepelen a Mária-napi búcsú. Húsz éve, a Csepel újság felelevenítette az ünnep zaklatott történetét, újjászületésének körülményeit, és képes beszámolót adott az 2003-as szeptember 6-7-i programról. Az akkori önkormányzati lapban Donnert Károly és Udvarhelyi Aandrás ezt írta:

„A hajdani, híres-neves csepeli búcsúk körhintás-lacipecsenyés-mutatványos forgataga a háború előtti években jellemző, közkedvelt színfoltja volt a „szigetország” életének. 1945 után aztán lassan elfelejtődött ez a szép hagyomány, részben az új ízlésvilágnak, az új szórakozási lehetőségeknek köszönhetően, részben a hozzá kötődő, s akkoriban nem jó szemmel nézett vallásos, egyházi vonatkozásai miatt. Kilenc évvel ezelőtt. 1994-ben a Csepeli Német Kisebbségi Önkormányzat keltette aztán életre, s tette