CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

MIÉRT NEM SZAVAZOK ORBÁNRA?

2014. április 02. 18:00 - csú

Orbán a koronával-kisebb_2.jpgCsepeli olvasónktól kaptuk a levelet, amelyben részletes választ ad arra, hogy ő miért nem szavaz Orbán Viktor kormányára és a Fideszre

Miért nem szavazok az Orbán-kormányra és a Fideszre?

1, A Kósa-Rogán-Matolcsy trojka 2010-ben bedöntötte a forintot: 265 forintról 300 forint fölé emelkedett az euró ára, a devizahitelesek így végképp kilátástalan helyzetbe kerültek.

2, A magánnyugdíj-pénztári megtakarításokat államosították, a 3000 milliárd forintos vagyon egyszerűen eltűnt. Hol van ez a pénz?

3, Kiadták az azeri baltás gyilkost, akit az azeri elnök azonnal kegyelemben részesített. Egy köztörvényes bűnözőt szabadítottak rá a világra.  

4, Lenyúlták a trafikokat, a földeket, a takarékpénztárakat, meg minden egyebet, amit csak megkívántak.

5, A kormány célja, hogy mind több szolga, cseléd legyen az országban. Ezt szolgálja a közmunka program, valamint az köznevelés és egyetemi oktatás szétverése. Nem gondolkodni képes fiatalokat akarnak felnevelni, hanem Orbán király szolgájává akarnak tenni minket. 

6, 4 millióra nőtt a szegények száma. Magyarország jobban teljesít?

7, A NAV botrány kitörése óta ismert, hogy 1000 milliárdokat csalnak el. Ennek ellenére csak az ügyet kirobbantó adószakértő ellen kezdtek nyomozni. Hogy is van ez?

8, A paksi beruházás költségeit az unokáim is fizetni fogják. Az oroszok már a spájzban vannak!

9, A rezsiátverés révén tavaly 23.058 forinttal kevesebb rezsit fizettem. Mindeközben az ÁFA-t 27%-ra emelték, az árak növekedés miatt pedig egy egyszerű hétvégi bevásárlás költsége az egekbe szökött Én szívesen lemondanék erről a havi 2000 forintos „spórolásról”, ha helyett inkább csökkentenék az ÁFA-t, mérsékelnék a banki költségeimet, csökkentenék az élelmiszerek árát.

10, Az előző kormányt bírálják, amiért elvették az „elmúltnyolcévben” adott 13. havi nyugdíjat. Ha tényleg jobban tejesítünk, akkor miért nem adják vissza?

11, A Szabad Európa Orbánt jól ismerő munkatársa nyilatkozott úgy, hogy csalódott Orbán Viktorban, mert nem becsületes, nem egyenes ember. Ez az ember biztosan nem vádolható baloldali elfogultsággal, biztosan nem volt „kommunista”.

12. Simicska, Mészáros, Lázár és társaik a haszonélvezői a jelenlegi kormányzásnak. Mi van a többiekkel? Felcsútról lassan már csak egy rakétakilövő állomás hiányzik, miközben mi elszegényedtünk.

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr745887935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

.Gordon Gekko. 2014.04.02. 00:14:59

Ez a poszt majdnem olyan nevetséges mint az emeszpé kampány.

JT_Biopower 2014.04.02. 00:50:25

és az a sok stadion, az neked smafu? ;)

Táskás Tóni 2014.04.02. 00:51:32

@.Gordon Gekko.: Ezen is van mit röhögni....Az a Rogán szólal meg, akinek ötlete alapján offshore cégekre bízták a letelepedési kötvények árusítását és akinek naponta újabb négyzetméterekkel bővül a vagyonbevallása
". Rogán elmondta, hogy rengeteg hitelük van, 60 millió forinttal tartoznak csak a bankoknak, de kaptak családi segítséget, és magánszemélyeknek is tartoznak, ezért elképesztő hazugságnak tartja, hogy ezeket is figyelmen kívül hagyják."

..és ezt a fidesz frakcióvezetője, az V. kerület polgármestere mondja. Milyen ember az, aki fűnek-fának tartozik, második házasságában az anyósáék segítségére szorul, 60 millió banki hitelt vesz fel, miközben a fizuja-a hivatalos-éppen arra elég, hogy kifizesse az 500 ezer ft havi banki törlesztést , a 150 ezer ft magánóvodát,a 300 ezer ft közös költséget, a kocsija 150 ezer ft-os törlesztőrészletét és a 30%-os gyerektartást az első feleségének.
Ebben a "mesekönyvben" valami nem kerek. Osztjónapot.

Táskás Tóni 2014.04.02. 00:54:48

@JT_Biopower: Sok baj lesz még a stadionok beüzemeltetésével is, vagy még több pénzt, illetve közpénzt visz, mint eddig.
www.origo.hu/itthon/20140331-nem-erkezett-palyazat-a-debreceni-nagyerdei-stadion-uzemeltetesere.html

HgGina 2014.04.02. 01:20:03

Egy csepeli, csököttagyú, szánalmas kommunista dinoszauruszfa5z sirámai. Jót röhögtem.

Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van? 2014.04.02. 01:48:36

@.Gordon Gekko.:

Azért én is röhögnék, ha végre kiderülne, honnan lopta Rogán a 300 millióját + balatoni telek + Kajmán-szigetek (ami nem olyan gecioffshore, mind a maszopé, mert a fideszes offshore az jó offshore:)

digiteye 2014.04.02. 02:18:25

@gordongekko: A tények makacs dolgok, még akkor is, ha fidesznyikek kínos vigyorgáson és röhécselésen kívül mást nem tudnak mondani róluk.
Nyerjetek baszki, folytassátok - most még elpucolhattatok volna élve.
De ez nem mindig lesz így.
Ébred a birka nép.

2014.04.02. 02:29:44

@.Gordon Gekko.: De semmivel nem nevetségesebb, mint te, a vállalkozó... Jót röhögtem rajtad. Akinek a szolgáltató az alkalmazottja. Mondjuk a gázművek is jót röhögne.

ezso1 2014.04.02. 02:37:33

Ez még elég szerény lista. Talán olvasd el ezt is.

- Adójóváírás megszüntetése
- Béren kívüli juttatás drasztikus csökkentése (az adható 18000 Ft-ról 11250 ill. 5000 Ft-ra)
Cafetéria megadóztatása
munkavállalói járulékok emelése a bruttó 300 001 Ft alatt keresőknek.
- áfaemelés 27%-ra
- baleseti adó bevezetése (ez az állami autókra nem vonatkozik)
- illeték emelések átlagosan 35%-kal.
cégautó adó emelése 12%-kal.
- „chips” adó bevezetése
- „chips” adó emelése, majd kiterjesztése (pl. a gyümölcsízekre 500 Ft/kg)
- a foglalkoztatottak számának növelése utáni adókedvezmények megszüntetése
- a termőföldből átminősített ingatlanok
- értékesítéséből származó 20% feletti többlet 48%-kal adózik
- Egyszerűsített vállalkozói adó 30%-ról 37%-ra emelése
- környezetvédelmi termékdíj bevezetése, emelése
szeszesital jövedéki adóemelése
- dohányáruk jövedéki adóemelése
- üzemanyagok jövedéki adójának emelése („ha kormányra kerülünk, csökkenteni fogjuk az üzemanyagok jövedéki adóját”- Fidesz 2010.)
- bioetanol jövedéki adójának 75%-os emelése
- autógáz jövedéki adójának 100%-os emelése
- munkanélküli járadék 9 hónapról 3 hónapra csökkentése
- rokkant nyugdíjak megnyirbálása
- minimálbér megadóztatása 16%-kal
- gyógyszerkassza csökkentése
- szociális segélyek megnyirbálása, befagyasztása
- 184 milliárd elvonás a felsőoktatástól
- egészségügyi járulék emelése
- bírósági eljárásokkal kapcsolatos illetékek drasztikus emelése
- szociális hozzájárulási adó bevezetése
- kötelező kamarai tagság (regisztráció) 5000 Ft éves tagdíjjal, mely 2013-tól 7000 Ft lett.
- autópálya használat 4 napról 10 napra történő emelése, természetesen áremeléssel
- a magánszemélyek kommunális adója adótárgyanként 12000 Ft-ról 17000 Ft-ra emelhető
- banki tranzakciós díj emelése, „csekkadó”
- telekommunikációs adó
- 32 ezer fő elbocsátása a közszférából
- 3000 milliárd Ft Magán Nyugdíjpénztári megtakarítás felhasználása egyenleg javításhoz
- volt rendőrök, tűzoltók, határőrök, mentősök, rokkantak, bányászok, buszsofőrök, vámosok nyugdíjának 16 %-os SZJA-val való terhelése
- banki műveletek díjának 100%-os emelése (mind a lakosságra hárítva)
- telefonadó 100%-os emelése (szintén áthárítva)
- E-útdíj (nagyrészt áthárítva)
- IMF kirúgva, ami jó lenne ha 2-3% helyett nem 6-10%-on finanszíroznák az államot, a mi pénzünkből.
- Tömeges elvándorlás, főleg a képzett jó szakemberekből. (kb. 500 ezer fő)
- Önkormányzatok adósságátvállalása szintén az adófizetők pénzéből.
- Eddig kb. 84 milliárd forint közpénz elszórása stadion építésekre és felújításokra. (azóta ez az összeg milliárdokkal emelkedett)
- A 3000 milliárd lenyúlt nyugdíjvagyon elfogyott és az államadósság ismét csúcson van!!! (2014 március)

Ezek Wiki és KSH adatok, tehát sem a trafikmutyi, földmutyi, Felcsúti gázszerelő 1 év alatt összeszedett 7 milliárdja és a mindet felülmúló arrogancia nincs benne, csupán száraz adatok.

Valahogy a fenti felsorolást nem látom egyenlőnek az agyonreklámozott rezsicsökkentéssel.

32FNewYork 2014.04.02. 06:22:35

A jelek szerint Csepelen böfögni már tudnak az olvasók.

Andrew71 2014.04.02. 06:23:57

Mert még rosszabbul élünk mint 4 éve!

midnight coder 2014.04.02. 06:33:29

1. Kb. a helyére került az árfolyam. Anno a devizahizelesek - elég ostobán - arra fogadtak a bankokkal nagy tételben hogy az akkori forint árfolyam reális, a pannon puma ép és egészséges. Holott akkor már rég döglött volt.

2. Minden forint manyup megtakarítás mögött több mint egy forint államadósság volt amit ennek fedezésére vettek fel. Ráadásul a manyup jó része eleve állampapírba volt fektetve, azaz állam bácsi gyakorlatilag hitelezett önmagának.

3. A világon több millió számra futkároznak szabadon olyan köztörvényes bűnözők, akikhez képest az azeri gyilkos ártatlan bárányka. Némelyik az USA szolgálatában. Lásd Pl. Oszama Bin Laden akit anno a CIA képzett ki. Most eggyel több vagy kevesebb ?

4. Ennyi erővel állam bácsi már régen lenyúlta a bankokat, elvégre csak pénzintézet nyújthat hitelt neked, magánszemély, vagy akármilyen gazdasági társaság nem. Az már egy másik kérdés, hogy a jó megoldás a teljes betiltás lenne, és csak az e-cigit kellene engedélyezni.

5. A közmunka program azt szolgálja, hogy a cigány ne otthon hizlalja a seggét, hanem legalább úgy csináljon mint aki dolgozik. Ez alatt sem lop, ráadásul esetleg felmerül az is benne, hogy a gyerekét iskolába küldi, mert ez azért mégsem annyira jó élet mint egész nap a kocsmában ülni a segílykéből és a munkát ajánlót azzal küldeni el, hogy én a farkamból is megélek. Az oktatás átalakítása pedig arra jó, hogy kevesebb olyan gyerek kerüljön ki, akinek a diplomája tapétázáson kívül másra nem igazán használható.

6. Ezek Fletóék alatt nyilván milliomosok voltak. Bandó még a 80-as évek elején mondta: egyszer volt, hol nem volt egy szegény ember. Azóta lett sokkal több...

7. Sajnos a lopások elég nagy tételben folytak minden kormány alatt. Tudod mennyibe kerül egy kilométer háromszoros áron épült autópálya ? Akkor szorozd be annyival ahány épült. És ez is csak a jéghegy csúcsa.

8. Az áramot az unokáid is használni fogják. Már ha lesz. Mert a fosszilis energiahordozók folyamatosan merülnek ki, ráadásul a fogyó készletekre egyre inkább jelentkeznek be az olyan országok mint Pl. Kína, India akik eddig örültek ha rizs jutott nekik. Olcsó és használható alternatíva pedig nincs, bárki bármit hazudik össze a témában. A németek csillagászati összeget költenek erre, de a francia atomerőművekből vett áram nélkül már barlangban laknának.

9. A kettő között nincs összefüggés. Amúgy 25-ről 27-re kisebb ugrás volt mint 20-ról 25-re.

10. Pont a hitelből segílyke és 13. havi volt az az ok ami miatt ide kerültünk. Ha a szocik 2002-ben behúzzák a fékeket a pénzosztásnál, akkor a válságot nem a béka segge alól néztük volna végig.

11. A SZER sok mindent mondott Pl. 56-ban is.

12. Minden pártnak van holdudvara. Amúgy az igazi erős emberek szvsz kb. ugyanazok minden párt mögött.

Hannibal ante portas 2014.04.02. 06:35:05

Nem szabad sem a kedves "csepeli levélíróra" sem @ezso1: - ra haragudni: szűkagyúak mindig voltak, mindig lesznek. Ez nem kerülethez/városhoz/országhoz/földrészhez stb. kötött specifikum. Csupán születési hiba.

Fulek 2014.04.02. 06:41:22

1, A Forintot az előttük lévő kormány gazdaságpolitikája döntötte be, miszerint kiderült, hogy az ország a csőd szélén áll,....
2, A "manyup" miatt az ország szépen eladósodott, mert valamiből finanszírozni kellett a kieső összeget, az önkéntes manyup a megoldás, és nem az adófizetők zsebéből közvetve támogatott...
3, Kiadták, miután nemzetközi garanciát vállaltak az azeriek.. egyébként az örmény sem egy kis asszony volt....

4, mese- mese- meskete, legalább annyi balos van a trafikosok között, emlékszem, hogy sírt az egyik, a fia meg kapott közben egy jobban jövedelmezőt!

5, A kormány célja, hogy minél többen dolgozzanak, és a segély ne láblógatás legyen, munkáért bért kapnak... a köznevelés és egyetemi oktatás átszervezésre szorul ezt mindenki tudja, mert nincs elegendő mennyiségű és képességű gyerek.

6, 4 millióra nőtt a szegények száma. Magyarország jobban teljesít? 2010 előtt is így volt csak akkor elhazudtak mindent , é s nem is tettek értük semmit. Jobban teljesít-e igen, mert épülnek a munkahelyek, lehet dolgozni...

7, A NAV botrány kitörése óta ismert, hogy 1000 milliárdokat csalnak el. Ennek ellenére csak az ügyet kirobbantó adószakértő ellen kezdtek nyomozni. Hogy is van ez? a Balodal lehet nem örülne a pontos jelentésnek, mint kiderült ők a csalások főszereplői mostanában.

8, A paksi beruházás költségeit az unokáim is fizetni fogják. Az oroszok már a spájzban vannak!
Nincs más alternatíva, és honnan tudod, hogy így van? ezt szajkózták nektek?

9, Jól megtanultad az mszp-s dumát, sajnos számolni már nem...
10, Az előző kormányt bírálják, amiért elvették az „elmúltnyolcévben” adott 13. havi nyugdíjat. Ha tényleg jobban tejesítünk, akkor miért nem adják vissza? Majd ha eljön az ideje. Pont miattuk nem lehet, tudod, a gödör aljáról mászunk vissza: Mo. 2002-ben 2. volt közép-eu. országai között, 2010-re a szocik a utolsó csúsztatták vissza.

11, A Szabad Európa Orbánt jól ismerő munkatársa nyilatkozott úgy, hogy csalódott Orbán Viktorban, mert nem becsületes, nem egyenes ember. Ez az ember biztosan nem vádolható baloldali elfogultsággal, biztosan nem volt „kommunista”. csak liberális és ez mindent elmond...

12. Simon, Zuschlag, Bissau- Guinea útlevelek, plagizáló képviselő-jelölt áldoktorok, diploma nélküli, oktatás specialista (Kunhalmi), és még a többiek..., ma Magyarország fejlődik, utak épülnek, árvizi csatákat nyerünk, gyárak épülnek, olyan régiókban is ahol pont Fidesze múlt miatt büntiben voltak 2010-ig, az önkormányzatok adóssága rendezve, igen lehet hogy keményen meg kellett dolgoznia az országnak érte, de fejlődünk, kis hiány (2.2%), amiről a szocik csak álmodtak, 2,7 % GDP növekedés, a szocik -6 %-al szemben, és pozitív külkereskedelmi mérleg! április 6: Csak a Fidesz

béla a görög (törölt) 2014.04.02. 06:49:49

Igen, ennyi korrekt listák ezek itt - a tények makacs dolgok.

Fidesz/kobbik funok meg otthon, vasárnapi ebéd alkalmával a miatyánk után az asszonynak dumáljanak - ha hagyja.

docika 2014.04.02. 07:06:35

@32FNewYork: ...a hozzád hasonlók meg bégetni...

MACISAJT 2014.04.02. 07:32:25

"sepeli olvasónktól kaptuk a levelet, amelyben részletes választ ad arra, hogy ő miért nem szavaz Orbán Viktor kormányára és a Fideszre"

Ezt mondjuk ki nem szarja le, konkrétan.
Szavazzon akkor deme elvtársra, a csepeli MSZP-s gyilkosra...

Tényleg. Még egy hülye aki előáll hogy "kire nem".
Merthogy ez a lényeg. Nekik.
De hogy kire "igen". Arról kussol.
Mert az snassz, valamiért...

Gandalf(helyett) 2014.04.02. 07:37:02

Tovább is van, mondjam még?
(csak egyet)

13. "Az államadósság finanszírozásába nagyobb arányban kell hazai forrásokat bevonni."

Idézet a "hőn szeretett vezér" "választási programjából".

Nos, el lehet kezdeni gondolkodni azon, hogy a magánnyugdíjpánztári vagyon eltapsolása után mely "magánforrásunkra" óhajtja rátenni a kezét, ha megszavazzák.
Különadó? Olyan "békekölcsön" féle?
Oppardon, azt már felvettük Paksra.

Vagy egyes emberek betétei (természetesen előtte a haveroknak szólnak, hogy vigyék valahová máshová a megtakarítást, vagy esetleg lesznek nevesített "stratégiai partneri kivételek")?

És majd szépen elmondják, hogy épp erre kaptak felhatalmazást.

citrix 2014.04.02. 07:39:15

13. Mert egy pitiáner kis diktátor aki a putyini Szovjetuniót tekinti legfőbb szövetségesének.Aki Rákosi mintájára ismét személyi kultuszt épített ki maga körül,békemenetekkel szentesítve.Aki 1,azaz egy mondatot se képes fejből elmondani,mindent papírról olvas.Aki személyes hobbiját (a focit) ráerőlteti az országra,közpénzből finanszírozva.Aki olyan gyáva hogy nem mer vitára kiállni az ellenzékkel,csak az alányaló szatellitpárt jobbikkal.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2014.04.02. 07:42:36

@HgGina: Egy baszatlan hülye picsa ideokád a posztba. Szánalmas vagy.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2014.04.02. 07:45:04

@Fulek: "A "manyup" miatt az ország szépen eladósodott, mert valamiből finanszírozni kellett a kieső összeget, az önkéntes manyup a megoldás, és nem az adófizetők zsebéből közvetve támogatott..."
- Csakhogy a 3000 milliárdot a szocik így megspórolták, a fidesz meg elverte. Erre persze nem válaszoltál.

Fulek 2014.04.02. 07:45:15

@béla a görög: Ha makacs dolgok, akkor senki se szavazzon a MSZP meg társai listára...

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: A hozzászólásaidat nézve ez inkább rád igaz...

Fulek 2014.04.02. 07:46:05

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: Ja végül is az IMF hitel visszafizettük, amit a szocik felvettek, nagyon megspóroltuk...

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2014.04.02. 07:46:25

@MACISAJT: Érdemi válaszod persze nincs.

@Fulek: Inkább dugd meg! Mindenkinek jobb lesz. :-))

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2014.04.02. 07:47:57

@Fulek: Lófaszt se fizették vissza. Nézz utána az államadósságnak. 2010 májusban 19330 milliárd volt, most meg 23600 milliárd, amiben a felvett 3 milliárd dollár még nincs benne.
A valutatartalékokból és új hitelek felvételéből egyenlítették ki. Összességében semmit sem fizettek vissza.

Fulek 2014.04.02. 07:48:09

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: a stílus maga az ember, ez vagy te, és ezt a színvonalat képviselik akiket támogatsz... :D

Fulek 2014.04.02. 07:50:18

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: Látom az értelmező olvasással is bajod van, én az IMF hitelről beszéltem, másrészt, GDP arányosan még mindig jobban állunk most, mint régen, ezért lett az adós osztályzatunk a jövőre nézve negatívról stabilra változtatva, az adósság minősítő nemzetközi szervezetek szerint

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2014.04.02. 07:50:43

@Fulek: Csakhogy tisztázzuk! Az államadósság nőt 4300 milliárddal, volt 2700 milliárd új adó és elment 3000 milliárd manyup.
Akkor a fidesz 4 év alatt annyi pénzt vert el mint a szocik 8 év alatt. Ezek a szigorú tények.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2014.04.02. 07:52:43

@Fulek: Látom a matek nem megy. Én azt nem nevezem hitel visszafizetésnek, hogy azt új hitelekből fizetem vissza. Neked raklap vagy faék volt a jeled az óvodában? :-))
HgGina stílusát miért nem kéred számon, te fasz?

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2014.04.02. 07:53:40

@Fulek: Na elmentem GDP-t termelni! Te meg vedd át az általános iskolai számtant!

Fulek 2014.04.02. 07:57:51

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: Még mindig szép a stílusod, de számolni te nem tudsz, ugyan is mindig a teljesítményhez számoljuk az államadósságot... tanulj meg olvasni és beszélni!
És hogy olvashass: mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/megvan-a-simon-penzek-egyik-forrasa-1219124/

Fulek 2014.04.02. 07:58:34

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: Gondolom reggelizel, mert a párt központban adott fizetés, nem GDP termelő...

Pipas 2014.04.02. 08:04:38

"1, A Kósa-Rogán-Matolcsy trojka 2010-ben bedöntötte a forintot: 265 forintról 300 forint fölé emelkedett az euró ára, a devizahitelesek így végképp kilátástalan helyzetbe kerültek."

Ez mondjuk hazugság, 2010-ben nem volt 300 felett az euró, 2008-ban és 2011-ben volt 300 felett (meg most). Igen, Gyurcsány alatt magasabb volt az euró mint 2010-ben, úgyhogy nem döntötték be.

"2, A magánnyugdíj-pénztári megtakarításokat államosították, a 3000 milliárd forintos vagyon egyszerűen eltűnt. Hol van ez a pénz?"

Ez megnt csak hazugság, nem 3000 hanem 2700 és nem tűnt el nyomtalanul. Ráadásul az állam minden évben ennek a sokszorosát költi el, nincs tehát semmi "nyomtalanul" eltűnésről szó.

"3, Kiadták az azeri baltás gyilkost, akit az azeri elnök azonnal kegyelemben részesített. Egy köztörvényes bűnözőt szabadítottak rá a világra. "

Ez is hazugság, mert egyrészt nem a magyarok "szabadították a világra", ahogy azt a szerző is írja, ráadásul előbb-utóbb úgy is kiengedték volna, hiszen a bíróság annak idején úgy döntött, hogy nem végtelen a börtönbüntetés ideje.

Érdemes elolvasni ezt a cikket?

Jazo 2014.04.02. 08:04:52

A következő 4 évre borítékolni lehet, hogy újabb félmillió magyar menekül el az országból és azt is, hogy a többségük már csak rokonlátogatásra jön haza. Ráadásul épp azok mennek el akiknek a tudása és a merészsége, vállalkozókészsége előbbre vitte volna az országot.

alapos 2014.04.02. 08:05:17

@ezso1: a kamarai regisztráció nem lett 5000-ről 7000. Legalábbis Baranyában tuti nem. Most fizettem be. Ennek ellenére durva lehúzás, de mivel itt hibáztál, a listád többi részének a hitelessége is megingott. Legalább is a szememben.

Pipas 2014.04.02. 08:11:34

"4, Lenyúlták a trafikokat, a földeket, a takarékpénztárakat, meg minden egyebet, amit csak megkívántak."

Ez hülyeség. Egy csomóan azt mondják, hogy a trafikosok fideszesek, bizonyítani viszont még soha senkinek sem sikerült, hogy a fideszesek túlreprezentáltak lennének a trafikokban vagy a földekben.

"5, A kormány célja, hogy mind több szolga, cseléd legyen az országban. Ezt szolgálja a közmunka program, valamint az köznevelés és egyetemi oktatás szétverése. Nem gondolkodni képes fiatalokat akarnak felnevelni, hanem Orbán király szolgájává akarnak tenni minket. "

A szerző gondolatolvasó. Azt viszont nem tudja, hogy a felsőoktatás húsz éve zuhanórepülésben van, mára már teljesen lehetetlenné vált a "szétverése".

"6, 4 millióra nőtt a szegények száma. Magyarország jobban teljesít?"

Most volt egy hír, miszerint a szegényedés annyira felgyorsult, hogy évente 60 000 ember jut szegénysorsra.

Ha valóban 4 millió lett a szegények száma, akkor a szegényeknek cirka 5% -a lett szegény a fidesz négy éve alatt.

Pipas 2014.04.02. 08:16:03

@Jazo: "A következő 4 évre borítékolni lehet, hogy újabb félmillió magyar menekül el az országból"

Ki van zárva, hogy félmillió ember ment volna ki. Ez egy durván elrontott (szándékosan torzított) becslés amit aztán több balos meg jobbos forrás is javított.

A valóság sokkal közelebb lehet a 100 és 150 ezres értékhez, aminek egy tetemes része nyilván nem az elmúlt négy évben ment ki.

Ha például tényleg félmillióan menekültek volna ki a fidesz ellen, akkor például a külföldről szavazók sokkal többen lennének.

Kivlov 2014.04.02. 08:25:49

@ezso1:
én 90%-ban épp ezek miatt szavazok esetleg rájuk. :D

cönde 2014.04.02. 08:26:28

@Pipas: Ha aztat mondom hülyeségeket beszélsz, (150000 kivándorló), sokat mondok?

bigmax 2014.04.02. 08:30:09

@Pipas: te ismered a valóságos adatokat?CSak nem leszámoltad őket?
A logika nem az erősséged ,inkább ne erőltesd.maradj meg a százalékszámításnál az még megy neked ha megmondják ,hogy minek kell az akárhány százalékát kiszámolni.A tanítód és gazdád biztos büszke rád. :D

Pipas 2014.04.02. 08:31:45

"7, A NAV botrány kitörése óta ismert, hogy 1000 milliárdokat csalnak el. Ennek ellenére csak az ügyet kirobbantó adószakértő ellen kezdtek nyomozni. Hogy is van ez?"

Nem láttunk bizonyítékokat, de persze minden országban vannak adócsalók. Azt viszont senki még csak nem is említette, hogy a fidesz kormány alatt több lenne az adócsaló mint az előző kormány alatt. Igazából most buknak az előző kormány tagjainak számlaszámai...

"8, A paksi beruházás költségeit az unokáim is fizetni fogják. Az oroszok már a spájzban vannak!"

A nyereségből, amit termel.

"9, A rezsiátverés révén tavaly 23.058 forinttal kevesebb rezsit fizettem. Mindeközben az ÁFA-t 27%-ra emelték,"

Gyurcsány 5%-ot, Bajnai 5%-ot, Orbán 2%-ot emelt az ÁFÁn. Válassz!

"az árak növekedés miatt pedig egy egyszerű hétvégi bevásárlás költsége az egekbe szökött"

Valójában még soha nem volt olyan alacsony az infláció mint most. Ha megnézed az alapvető élelmiszerek árainak változását, akkor láthatod, hogy az áremelkedés a fidesz alatt jelentősen lassult, az árak kezdenek tetőzni.

"Én szívesen lemondanék erről a havi 2000 forintos „spórolásról”, ha helyett inkább csökkentenék az ÁFA-t, mérsékelnék a banki költségeimet, csökkentenék az élelmiszerek árát."

Ha a kormány csökkentené az élelmiszerek árát, akkor hatósági árasak lennének az élelmiszerek. Ezt nem lehet megtenni. Ez igaz a banki költségekre is. Az áfa 2%-os mérséklése minimális változást hozna, nagyobb csökkentéshez viszont egyéb forrásra lenne szükség. Az mszp kormány megtehette, hogy egy év alatt a GDP 9%-ának megfelelő hiányt termelt, de ennek vége, ezt nem lehet tovább csinálni.

Az, hogy 8 éven keresztül jó világ volt (neked), mert kölcsönöket vettünk fel, hogy te jobban érezd magad, az nem megoldás, ha jobban akarsz élni, akkor tanulj meg egy rendes szakmát és keress pénzt. Kapitalizmus van, ne az államtól várd a megoldást.

moareka 2014.04.02. 08:33:10

@HgGina: Meg kellene cáfolnia ezt a 12 pontos felsorolást. Ha nem igaz, akkor lenne hihető a kommunistázás!!!!

ezso1 2014.04.02. 08:33:16

@Hannibal ante portas: Ebben mi a "szűkagyúság?
Ezek statisztikai tények. Szerencsés vagy, ha megteheted, hogy ez a lehúzások sorozata téged nem érint.

@alapos
Mint írtam KSH és Wiki adatok.
Ha a kb. 50-ből egy nem pontos (főleg olyanban ami a legkisebb kört érinti kis összeggel), attól még nem hiteltelen az egész.
A nagy részét Te is tapasztalhatod, ha tankolsz, telefonálsz, bankolsz, vagy éppen vásárolsz.

Peterpapo 2014.04.02. 08:33:38

"11, A Szabad Európa Orbánt jól ismerő munkatársa nyilatkozott úgy, hogy csalódott Orbán Viktorban, mert nem becsületes, nem egyenes ember."

Én ezt már 1991-92 óta tudom.

Pipas 2014.04.02. 08:35:15

@cönde: "Ha aztat mondom hülyeségeket beszélsz, (150000 kivándorló), sokat mondok? "

Az index annó összegyűjtötte a véleményeket és saját becslést is készített. Egyedül a közvetlen pártlapok meg pártblogok tették 150 ezernél magasabbra a becslést. Nézz utána nyugodtan, ne higgy nekem,

@bigmax:
"te ismered a valóságos adatokat?CSak nem leszámoltad őket?"

Lásd fentebb.

"A logika nem az erősséged ,inkább ne erőltesd.maradj meg a százalékszámításnál az még megy neked ha megmondják ,hogy minek kell az akárhány százalékát kiszámolni.A tanítód és gazdád biztos büszke rád. :D "

Hát speciel értek hozzá, de mindegy. Tanuld meg hova kell tenni szóközöket a szövegben, mert így eléggé hiteltelen a műveltségi melldöngetésed. :D

ezso1 2014.04.02. 08:37:13

@Kivlov: Ha mazohista vagy... :)

bigmax 2014.04.02. 08:40:24

@Pipas: ajaj!Gondoltam ,hogy egy önjelölt nagyokos vagy.Kár ,hogy a világ ezt nem veszi tudomásul.
Kevesled a szóközeim?Lehet nem tudod mi az és mire való.:D

telkoe 2014.04.02. 08:47:40

Tokeletes erveles arra hogy miert nem kellene az ostoba csepeli prolinak valasztojogot adni.

Knorr 2014.04.02. 08:48:45

@midnight coder:

"1. Kb. a helyére került az árfolyam. "

bajnaiék 265el adták át. A többi a narancstolvajok sara.

"2. Minden forint manyup megtakarítás mögött több mint egy forint államadósság volt amit ennek fedezésére vettek fel. Ráadásul a manyup jó része eleve állampapírba volt fektetve, azaz állam bácsi gyakorlatilag hitelezett önmagának."

most vagy az egész manyup minden forintja állampapírban volt, vagy csak jó része. hülye vagy. és azért mert ez volt még nem kell meglopni és megzsarolni az embereket.

"3. A világon több millió számra futkároznak szabadon olyan köztörvényes bűnözők"

így van, vegyük csak a fidesz vezérkart. akkor már miért ne szaladgálhatna szabadon az azeri is vagy bárki, jogállam minek ?

"4. Ennyi erővel állam bácsi már régen lenyúlta a bankokat"

A takszövöket szépen le is nyúlta, ellopta a tulajoktól egy másik emberkének.

"5. A közmunka program azt szolgálja, hogy a cigány ne otthon hizlalja a seggét"

rasszista barátom, nem csak cigányok dolgoznak arrafelé.8 órából 1-2t értelmetlen munkával töltve. erre az én pénzem ne költsék. szocializmus v2.

"6. Ezek Fletóék alatt nyilván milliomosok "

magyarország a szegények számában is jobban teljesít. szavazz az embereket megnyomorítókra.

"8. Az áramot az unokáid is használni fogják. Már ha lesz. "

paks bővítése még ráérne 10 évig. mit fogunk csinálni annyi árammal amit el se tudunk majd adni? mi fogjuk finanszírozni, hogy más államnak ócsó legyen az áram, mert csak szaré hugyé fogják átvenni.

"9. A kettő között nincs összefüggés."

faszt nincs. durván megemelik az össz adóterhelést, aztán azzal etetnek hogy havi pár fillért ebből visszaadnak. a paraszt meg azt hiszi jobb lett neki.

"10. "

ha annyit rinyálnak hogy miért lett elvéve a 13. havi és olyan kurva jól megy miért nem adják vissza? azért mert hazudnak h szar h elvették. és ezt még te is tudod.

"12. Minden pártnak van holdudvara. Amúgy az igazi erős emberek szvsz kb. ugyanazok minden párt mögött. "

minek védesz tolvajokat, minek szavazol rájuk.

szonár 2014.04.02. 08:49:13

Milyen eredeti! :P

Az illető egyébként valószínűleg azért nem szavaz Orbán viktorra, mert eleve utálja. Kár ezt ragozni, meg ideológiát gyártani köré.

Egyébként azt hiszem, teljesen jellemző a liberálbolsevistákra ez a poszt: még mindig és már megint: antiorbán. Csak éppen ugye a fülkében nem azt kérdezik, hogy kit nem szeretsz, hanem azt, hogy kit szeretsz?

Knorr 2014.04.02. 08:49:41

@Pipas: "Egy csomóan azt mondják, hogy a trafikosok fideszesek, bizonyítani viszont még soha senkinek sem sikerült, hogy a fideszesek túlreprezentáltak lennének a trafikokban vagy a földekben. "

ezek már rég be vannak bizonyítva, csak neked nem megy át a narancs napellenzőtől.

Pipas 2014.04.02. 08:49:44

"10, Az előző kormányt bírálják, amiért elvették az „elmúltnyolcévben” adott 13. havi nyugdíjat. Ha tényleg jobban tejesítünk, akkor miért nem adják vissza?"

Egyszerűen azért, mert még nem tartunk ott. Az előző évek hibáit, elk*rásait és kölcsöneit hosszú évek alatt lehet csak visszafizetni és kijavítani. Biztosan te is észrevetted a magánéletedben, hogy mennyivel gyorsabban lehet elszórni a pénzt mint visszatörleszteni, ugye?

"11, A Szabad Európa Orbánt jól ismerő munkatársa nyilatkozott úgy, hogy csalódott Orbán Viktorban, mert nem becsületes, nem egyenes ember. Ez az ember biztosan nem vádolható baloldali elfogultsággal, biztosan nem volt „kommunista”."

Egy ember "nyilatkozata" semmit sem jelent, mindenre, a leg lehetetlenebb dologra is lehet olyan embert találni, aki azt állítja, pláne egy ennyire szubjektív dologra, hogy "nem egyenes". Én sem tartalak ezek alapján a pontok alapján "egyenes" embernek, de akkor mi van? Semmi.

Választások. Egy demokrata tudja, hogy nem egy ember véleménye, hanem a választások kell, hogy döntsenek egy politikus "egyenességéről".

"12. Simicska, Mészáros, Lázár és társaik a haszonélvezői a jelenlegi kormányzásnak. Mi van a többiekkel?"

Ha nem lennének tömegesen haszonélvezői a fidesz kormányzásnak, akkor nem akarnának ennyien rájuk szavazni.

"Felcsútról lassan már csak egy rakétakilövő állomás hiányzik, miközben mi elszegényedtünk."

Persze, hogy sokan elszegényednek, gondoltad, hogy majd minden négy évben IMF kölcsönt veszünk, fel, másik négy években meg privatizálunk és kormányciklusonként 20%-os GDP arányos kölcsönt herdálunk el, hogy mindenki jól éljen és elégedett legyen?

2006-ban, a válság előtt egy év alatt az MSzP a GDP 9,5% -át halmozta fel hiányként. Igen, ez azt jelenti, hogy csak ahhoz, hogy ne növekedjenek az adósságok több mint 10%-ot kell visszatartani a lakosságtól, és akkor még nem fizettük vissza ezt az évet csak a kamatokat.

Ha te tényleg jelentősen elszegényedtél, akkor arra gondoltál -e valaha, hogy ennek a 10%-nak, meg megyó által eladott mol részvények árának meg az államadósságnak hány százaléka ment el annó arra, hogy te meg a társaid kellemes megelégedésben töltsétek az mszp éveket?

Szeretnéd visszaállítani a jó éveket? Az mszp az ígeretei alapján 4 év alatt 100% fölé vinné az álamadósságot.

Tudod mit? Akkor inkább tanulj ki egy jó szakmát. Úgy hallom a PHP programozók elég jól keresnek, távmunka is lehetséges.

szonár 2014.04.02. 08:50:21

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: Plusz lett vagy kétezer milliárd új (visszavett) nemzeti vagyon. A szocik 8 évében ez csökkent.

Parajpuding 2014.04.02. 08:50:34

Nekem elég egy érv is: diktátorokra, bűnözőkre, elmebetegekre nem szavazok.

Pipas 2014.04.02. 08:53:09

@Knorr: "ezek már rég be vannak bizonyítva, csak neked nem megy át a narancs napellenzőtől. "

Fenét.

@bigmax: "ajaj!Gondoltam ,hogy egy önjelölt nagyokos vagy.Kár ,hogy a világ ezt nem veszi tudomásul.
Kevesled a szóközeim?Lehet nem tudod mi az és mire való.:D "

Ne égesd magad.

Amúgy nem keveselltem, csak jeleztem, hogy aki már olvasott könyvet az életébem, az tudja hova szoktak szóközöket rakni.

Knorr 2014.04.02. 08:53:35

@Pipas:

"Az, hogy 8 éven keresztül jó világ volt (neked), mert kölcsönöket vettünk fel, hogy te jobban érezd magad, az nem megoldás, ha jobban akarsz élni, akkor tanulj meg egy rendes szakmát és keress pénzt. Kapitalizmus van, ne az államtól várd a megoldást. "

óbazz, most jobb, hogy 3 millió embert loptak meg és még így is több a kölcsönünk mint valaha? ha jobban akar valaki az meg húzzon el innen a picsába, itt csak tolvaj politikusnak áll a világ.

Pipas 2014.04.02. 08:54:07

@szonár: "Plusz lett vagy kétezer milliárd új (visszavett) nemzeti vagyon. A szocik 8 évében ez csökkent. "

Valamennyit nekik is sikerült felhalmozniuk, a rendőrség most szedi össze. :D

Peterpapo 2014.04.02. 08:54:51

@MACISAJT:

Biztos nagyon furcsa számodra, de jó érzésű ember ma Magyarországon nem tud jó szívvel valakire szavazni. Csak és kizárólag valaki ellen tud. Két szar közül a számára kevésbé szarra, úgy hogy tényleg snassz kimondani, hogy melyikre szavazol.

szonár 2014.04.02. 08:56:34

@Knorr: Ezek egyébként nincsenek bebizonyítva. az van bebizonyítva, hogy trafikot és földet is nyertek fidesz közeli személyek, de hogy a nyertesek többsége ilyen lenne - az nagyon nem igazolt.

Knorr 2014.04.02. 08:57:22

@Pipas: ángyán miért lépett ki a fideszből, narancs csicska ?

Knorr 2014.04.02. 08:59:04

@szonár: @Pipas:

vastagbor.blog.hu/2014/03/25/a_zoldbarok_viszik_az_agartamogatasokat_is

1. Simicska-Nyerges cégcsoport, össze agártámogatás 5,186 milliárd forint.
2. Csányi-cégcsoport, összes agártámogatás 4,997 milliárd forint.
3. Leisztinger-cégcsoport, összes agártámogatás 3,139 milliűárd forint.

(bár titeket ez sem fog meggyőzni, narancs csicskák)

2014.04.02. 09:00:12

@Fulek: Az IMF hitelt hitelből fizetjük. Az államkötvény kibocsájtás is hitel, csak drágább. Isten, miért vered a magyart? Ennyi hülyét egyrakáson!

Pipas 2014.04.02. 09:00:50

@Knorr: "óbazz, most jobb"

Jobb. Az előző kormány alatt nem görögországot meg olaszországot meg spanyolországot emlegették, hanem minket. Nálunk jelent meg az IMF menteni, diktálni, irányítani. Nálunk beszéltek folyamatosan fizetésképtelenségről, összeomlásról, a fizetőeszköz bedőléséről a bankszámlák zárolásáról. Ma már a legelvakultabb mszp hívők sem emlegetnek ilyesmit, pedig évek kellettek hozzá, hogy észrevegyék magukat.

"óbazz, most jobb, hogy 3 millió embert loptak meg és még így is több a kölcsönünk mint valaha?"

At mszp olyan ígéreteket tett, ami gazdaságra átszámolva négy év alatt 100% fölé emelné az álamadósságot. Logikus következtetés, hogy ha megnyerik a 2010-es választásokat, akkor most ott tartanánk. Ott tartunk? Nem?

Amúgy ne a mostani álamadósságot nézd, hanem az előző év végét meg az idei év végét. Hidd el, nem lesz ott gond, egyszerűen arról van szó, hogy év közben vannak mozgások, plána egy választási év alatt.

Peterpapo 2014.04.02. 09:01:18

@Pipas:

Nekem az a gondom a gondolataiddal, hogy még egyikkel másikkal egyet is tudnék érteni, csak vannak zavaró körülmények. Például teljesen jó érvnek tartom, hogy a 13. havi nyugdíjakat azért nem tudják visszaadni, mert még nem tartunk ott. Ezzel csak az a baj, hogy teljesen feleslegesen herdálnak el milliárdokat stadionokra, pedig szerintem ott sem tartunk. Ráadásul a nem tartunk ottnak a szöges ellentettjét harsogja a média. Szóval valaki nagyon mismásol. Vagy Te, vagy ők. Te kire tippelsz?

bigmax 2014.04.02. 09:02:25

@Pipas: olvasottnak képzeled magad ,mert az MSZMP párttagságidban láttál szóközt?LOL
Égsz te mióta megszülettél, így az enyémre nincs szükség.:D

Kivlov 2014.04.02. 09:02:55

@ezso1:
nem vagyok. csak elegem van az inakítvak finanszírozásából meg hisztizéséből...

Fulek 2014.04.02. 09:04:01

@Könnyen elkaptuk, uram!: nem drágább ezt már régen megmondták, ráadásul az IMF mindenütt növekvő munka nélküliséget hozott és lecsökkent termelést, ha innen nézzük nem drágább... , nem tudom egyébként, hogy miért ver titeket az Isten, sajnálom.

2014.04.02. 09:04:07

@Pipas: Ha a kormány csökkentené az élelmiszerek árát, akkor hatósági árasak lennének az élelmiszerek. Ezt nem lehet megtenni"
Hazudsz.

Pipas 2014.04.02. 09:04:43

@Knorr: "ángyán miért lépett ki a fideszből, narancs csicska ?"

Nyilván nem értett velük egyet. Van ilyen, van, hogy emberek kilépnek pártokból... tudod, ugye? Olyan is van, hogy szétszalad az egész banda, aztán a következő választásokon megint együtt rúgják a port... csak a csapat neve változik... például olyan rövidke, frappáns, mint MSZP-Együtt-DK-PM-MLP

Egyébként nem vagyok narancshívő, viszont antikommunista vagyok. :D

Fulek 2014.04.02. 09:05:41

@Knorr: Az árammal pl. majd az elektromos autók növekvő igényét, mert ugye egyszer elfogy a kőolaj is..., és így az LMP óhaja is teljesül, tiszta levegő...

Pipas 2014.04.02. 09:05:50

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Hazudsz"

Hát minek hívod, amikor a kormány meghatározza az árucikk árát, ha nem hatósági árnak? He?

Knorr 2014.04.02. 09:05:53

@Pipas:

"Jobb."

mi a jobb? hogy 3 millió embert megloptak és több a kölcsönünk mint amikor az mszp imf hitelt vett fel ??? :) vazzeg hitelt mindig vesz fel a kormány, ha nem imf adja akkor is. :))

"At mszp olyan ígéreteket tett, ami gazdaságra átszámolva négy év alatt 100% fölé emelné az álamadósságot. Logikus következtetés, hogy ha megnyerik a 2010-es választásokat, akkor most ott tartanánk. Ott tartunk? Nem?"

ha mari néninek pöcse volna. az mszp jobb mutatókkal adta át az országot mint ahol az most van. mert magyarország jobban teljesít. kajáljad a fost :)

"Amúgy ne a mostani álamadósságot nézd, hanem az előző év végét meg az idei év végét."

most most van vazzeg. te meg nézzed a köldöködet ahogy eddig.

ne most (CX) 2014.04.02. 09:06:05

Minden szép és jó, de a 10milliárd orosz EUR az hogyan?

Knorr 2014.04.02. 09:06:59

@Pipas: "ángyán miért lépett ki a fideszből, narancs csicska ?"

Nyilván nem értett velük egyet."

azért mert szénné lopták magukat a földekkel és agrár támogatásokkal, és van gerince.

narancs csicska.

2014.04.02. 09:07:37

@Pipas: Az infláció vajon mitől alacsony? Legalább ne beszélj hülyeséget, hamár...

Fulek 2014.04.02. 09:07:43

@Knorr: Nem akarlak bántani de a Leisztinger-cégcsoport az MSZP egyik legnagyobb támogatója volt mindig...

szonár 2014.04.02. 09:08:40

@Knorr: A Simicska-Nyerges agrártámogatás elsősorban nem az állami földbirtok pályázatok keretében szerzett földekből jött össze. Simicskáék már előtte is nagy földbirtokosok voltak, csak ez korábban nem zavart benneteket. Nem tűnt fel?

A harmadik helyezett Leisztinger meg közismerten szoci.

Az állami földhaszonbérleti pályázatokon több ezer nyertes volt, döntően helyi gazdák. Hír persze mindig abból lett, ha nem helyiek nyertek. Ettől még a dolog zűrös, csak nem értem, miért kell rátenni még két lapáttal.

Pipas 2014.04.02. 09:09:29

@Peterpapo: "Ezzel csak az a baj, hogy teljesen feleslegesen herdálnak el milliárdokat stadionokra, pedig szerintem ott sem tartunk."

Úgy van!

Persze a stadionok sokkal kevesebbe kerültek mint a 13-havi, dehát kevesebb embernek is okoztak örömet. Én egy szem stadiont sem építettem volna soha állami pénzből, dehát engem nem is választanának meg soha.

"Ráadásul a nem tartunk ottnak a szöges ellentettjét harsogja a média."

Én lesz@rom a médiát. Tök mindegy mit mondanak.

"Szóval valaki nagyon mismásol. Vagy Te, vagy ők. Te kire tippelsz?"

A média biztos mismásol, az a dolguk.

2014.04.02. 09:09:50

@Pipas: Hülye vagy, de mondjuk ez látszik a következtetéseiden. Az árat nem kell meghatározni. Senki nem mondta, csak te. Lehet más módon is csökkenteni... egyébként, maga a fidesz is gondolkozott bizonyos termékek ÁFÁJÁNAK változtatásán.

szonár 2014.04.02. 09:10:08

@Knorr: Hát tesó, nem akarléak kiábrándítani, de majdnem minden adat jobb most, mint 4 éve. Ez a nagy büdös helyzet. Mondjuk, nem volt nehéz túlszárnyalni, bár a gazdasági környezet most sme kedvezett.

Fulek 2014.04.02. 09:11:08

@szonár: És épp ma adta hírül az index, hogy Csányiéktól egy csomó támogatást visszavesznek...

Pipas 2014.04.02. 09:11:28

@Knorr: "azért mert szénné lopták magukat a földekkel és agrár támogatásokkal, és van gerince.
narancs csicska. "

Ha ennyire biztos vagy a dolgodban, akkor hogy lehet, hogy soha senki sem áll elő a bizonyítékokkal. Nincsenek bizonyítékok? Akkor hogyan lehetsz ennyire biztos benne? A hited segít?

szonár 2014.04.02. 09:12:00

@Knorr: Ángyán azért lépett ki, mert volt egy álma, és a fidesz nem valósította meg. Egyébként azért nem, mert nem is lehet. Ángyán tündérmeséje az egymillió biotermelést folytató kisparaszt országáról csodaszép és nagyon lehetetlen.

ne most (CX) 2014.04.02. 09:12:13

10 milliár EUR-ból több szigetett is lehet venni a Bahamákon, nyugdíjasoknak ideális, Miami 50 perc a magángéppel.

2014.04.02. 09:13:26

@Fulek: Hazugság, az IMF-hez fordult most Argentína is, az eddigi sikerország. Hazugság, az IMF hitel mindig olcsóbb, hisz a TAGOK adnak hitelt a rászoruló TAGOKNAK. Magyarország tagja az IMF-nek.
Hogy mitől gondolod úgy, hogy olcsóbb az állampapír? Mert rövid időszakot nézel. Mitől veszélyes a piaci finanszírozás? Majd meglátod, csak figyelj...

Knorr 2014.04.02. 09:14:25

@Pipas: beraktam neked a linket. de neked az se lenne bizonyíték ha orbán személyesen neked vallaná be.

dr kíváncsivagyok 2014.04.02. 09:14:40

@midnight coder:
"12. Minden pártnak van holdudvara. Amúgy az igazi erős emberek szvsz kb. ugyanazok minden párt mögött. "

Ettol szebben meg senki sem legalizálta az állami maffia tevékenységét ...

Pipas 2014.04.02. 09:16:27

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Hazugság, az IMF-hez fordult most Argentína is, az eddigi sikerország."

Ez azért jól mutatja mennyire vagy tájékozott a világ dolgaiban. Argentína neve évtizedek óta összefonódott a "gazdasági összeomlás" kifejezéssel. És az IMF-el kezdőfött az argentin "sikersztory", ezt is mindenki tudja.

Knorr 2014.04.02. 09:16:36

@szonár: gdp alacsonyabb, eur szarabb, foglalkoztatás szarabb, több a hitelünk, össz adó terhelés magasabb, de magyarország jobban teljesít.

bigmax 2014.04.02. 09:18:29

@szonár: fordítsd már meg a grafikonjaid ,mert rossz írányból vagy hurráoptimista! :D

szonár 2014.04.02. 09:19:00

@Fulek: A szokásos köcsög cikk, de az igaz, hogy offshore-gyanúsnak találják az egyik cégét.

Viszont a visszakért 220 millió Ft még kamatokkal is aprópénz Csányinak.

Knorr 2014.04.02. 09:19:14

Az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt »maffiahálózat« mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig. Mindent vinni akar a vidéki, helyi közösségek, családok elől, és magam, munkatársaim valamint az emberekkel közösen kidolgozott Nemzeti Vidékstratégiánk e zsákmányszerzés útjában álltunk" – mint levelében írja: a társadalom többsége által támogatott Nemzeti Vidékstratégiában megfogalmazott programmal szemben "mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok", "maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák és a volt téeszeket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos »zöldbárók« koalíciója jött létre".

A lemondott államtitkár szerint ez az érdekcsoport elérte, hogy elfogyjon körülötte a levegő, ellehetetlenült a közös vidékstratégiánk megvalósítása, elkezdődött annak gyökeres átalakítása, adott gazdasági érdekcsoportok üzleti tervévé züllesztése, és megindult az állami földterületeknek a meghirdetett birtokpolitikai irányelvekkel gyakorta össze nem egyeztethető bérbe adása.

Pipas 2014.04.02. 09:20:07

@Knorr: "beraktam neked a linket."

Nem látok linket.

belekotty 2014.04.02. 09:20:59

@Fulek: A GDP nőtt 4 év alatt 2 százalékot, az államadósság meg huszat. Számolgass! A teutonordikus is erre kért.

.Gordon Gekko. 2014.04.02. 09:22:02

@Roggán Anttal Fidesz 300 millió honnan van?: 300 milla sosem volt.

Minden teljesen tv-es, mint rogán vagyonnyilatkozata.

szonár 2014.04.02. 09:22:04

@Knorr: A GDP magasabb, a foglalkoztatási helyzet jobb, a hitelünk csak nominálisan tübb (viszont az nem véletlenül számolják GDP-arányosan, ugyebár. :), az össz adóterhelés sem magasabb, legfeljebb 2011-hez képest (vagyis már a fidesz-kormány által véghezvitt 2010-es adócsökkentéshez képest).
Az infláció a mélyben, az alapkamat a mélyben, a költségvetési hiány tartósan 3% alatt.

Az EUR-HUF valóban magasabb, csakhogy ez egyáltalán nem tragédia. Pláne, hogy a devizahitelesek is ki tudják már védeni a hatását árfolyamgáttal.

Összességében Magyarország tényleg jobban teljesít.

szonár 2014.04.02. 09:22:58

@bigmax: Nem haver, ez a valóság, legfeljebb nem vesztek róla tudomást. De az nektek baj...

belekotty 2014.04.02. 09:23:10

@Pipas: Értjük, értjük. Csak hogy átismételjük, amire soha sincs megfelelő válaszotok:
3000 milliárd manyup eltűnt az állam bugyraiban.
2700 milliárd új adó volt.
4500 milliárddal nőtt az államadósság.
Össze bírod adni?

sas70 2014.04.02. 09:23:19

@Fulek: A bóvli mínusz helyett, a bóvli stabil, kurva nagy előrelépés! A kamatfelár miatt, meg kidobtunk az ablakon (dagasztottuk a külföldi hitelezők zsebét) kb. 600 mrd-dal. Ez aztán a jobban teljesítés!

Peterpapo 2014.04.02. 09:23:20

@Pipas:

Ne haragudj, de nagyon sokunkat egyáltalán nem vigasztal és az igazat megvallva egyáltalán nem indok, hogy kevesebbe kerül. Nagyon sok pénz amit erre költenek. Iszonyat sok. Még azt is meg tudnám érteni, ha jó lenne a magyar foci, de évtizedek óta szar. Tehát még azt sem tudom mondani, hogy megérdemelnék.

Orbán Viktor mondta a saját szájával, hogy milyen faszák vagyunk, úgy hogy ne tereljél! A média csak azt visszhangozza, amit ez a hazug, szar, szemétláda ugat. És még egy kérdés:

Ha leszarod a médiát, honnan szedted azokat az infókat, amelyekkel ellenérvelsz a blogban felvetettekre? Például, hogy nem 3 milliárdot, csak 2700 milliárdot nyúlt le a jelenlegi kormány.

.Gordon Gekko. 2014.04.02. 09:23:38

@Táskás Tóni: Nincs rogán nyilatkozatával semmi baj. Van felesége is, aki jól keres.

szonár 2014.04.02. 09:23:46

@belekotty: Nem kell számolgatnia, mert kiszámolták. GDP-arányosan nem magasabb az államadósság. Hoppá, lehet hogy rosszak az adataid? :P

belekotty 2014.04.02. 09:24:35

@szonár: Neked is. A GDP két százalékot nőtt, az államadósság meg huszat. Okosabb vagy mint egy ötödikes? Ki tudod ebből hozni a GDP arányos adósságág csökkenést?

szonár 2014.04.02. 09:25:23

@belekotty: Egyébként a 3000 milliárd felhasználása nyomon követhető az allamadossag.hu honlapon. Ajánlom mindenkinek. :P

És számold már hozzéá a + 2000 mrd nvisszavett nemzeti vagyont. :)

sas70 2014.04.02. 09:25:26

@szonár: Te tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak fested magad!?

Netuddki. 2014.04.02. 09:26:11

@Fulek: "A Forintot az előttük lévő kormány gazdaságpolitikája döntötte be, miszerint kiderült, hogy az ország a csőd szélén áll,...."

Balfasz fidesztroll! Az ne zavarjon, hogy a 2010-es kormányváltás UTÁN értékelődött le a forint és nem ELŐTTE. Nem történt más mint a piac beárazta a abalfasz fidesz kormányt és a törpeelefántotok beszólását.

Persze aki ismer benneteket az tudja, hogy ez mind a fideszes kommunikáció része. Elhíresztelitek milyen szar helyzetben van az ország aztán majd ti lesztek a hősök akik rendbeteszik. Na, ezt nem tartotta apiac olyan húde viccesnek. Nem érted? Persze 1 bites fideszdroidként miért is értenéd?

szonár 2014.04.02. 09:26:28

@belekotty: Haver, hiába jössz itt ezzel, már kiszámolták. Az államadósság kb. ott áll, mint 2010-ben. Amivel egyébként szenzációsak vagyunk, mert egész Európában a kemény megszorítások ellenére tovább nőtt az államadósság. Az államadósság-csökkentési tervekből sehol semmi nem lett.

Jazo 2014.04.02. 09:26:44

"Ha például tényleg félmillióan menekültek volna ki a fidesz ellen, akkor például a külföldről szavazók sokkal többen lennének."

Igen, ha a kormány nekik is engedné a levélben való szavazást, sokkal többen lennének.

A Fidesz logikája egyszerű: Ha valaki külföldre ment dolgozni, valószínűleg itthon nem talált munkát és/vagy nem elégedett az itthoni állapotokkal, a kormánnyal, ergo valószínűleg nem rájuk szavazna... Akkor csináljuk úgy hogy ne szavazhassanak, vagy nehezítsük meg amennyire csak lehet, aki meg valószínűleg ránk szavazna annak könnyítsük meg a dolgát, sőt adjunk szavazati jogot azoknak akik nem itt élnek és nem is magyar állampolgárok...Tudjátok mit tegyünk! Adjunk állampolgárságot több-százezer embernek, akik cserébe ezért majd úgyis ránk szavaznak.

Aki külföldre menekült a nyomor elől az másodosztályú állampolgár még azokhoz képest is akik az elmúlt években futószalagon kapták meg az állampolgárságot és nincs magyarországi címük, mert soha nem éltek itt, soha nem dolgoztak itt, soha nem adóztak itt és valószínűleg nem is fognak soha. Utóbbiak szavazhatnak levélben, mert nincs magyar címük, akik meg külföldre menekültek csak Külképviseleten szavazhatnak mert van magyar címük. A külképviselet meg azt jelenti pl. Nagy Britanniában hogy csak Londonban szavazhatsz ahova eljutni vidékről akár több tízezer Ft-is lehet. Emellett van akinek rosszul adták meg a címet ahol szavazhat, vagy rosszul adták meg a választás napját és csak mikor odaér tudja meg hogy ott és/vagy aznap nem lehet szavazni.

Semmi bajom nincs a Trianon miatt idegenben rekedt magyarokkal, sőt erkölcsileg ők magyarabbak mint akár én vagy akárki itthon, mert nekik egy idegen országban kisebbségben, a mai napig elnyomva kell magyarnak lenniük, de igazságtalannak tartom teljes mértékben azt hogy olyan valaki szavaz egy másik ország választása során akinek nem kell foglalkozni a szavazata következményeivel. Ő csak leszavaz, mi meg megisszuk a levét. A példa kedvéért ez olyan mintha én elmentem volna leadni pár napja a szavazatom Fico mellett Szlovákiába, csak azért mert a Szlovák kormány adott nekem állampolgárságot és szavazati jogot. Biztos örültek volna a helyi magyarok, hogy párszázezer külföldi mondja meg távolról, hogy mi jó nekik.

♔batyu♔ 2014.04.02. 09:26:56

Persze, szavazz csak azokra, akik előidézték a szegénységet, mert azok nem Orbánék voltak.

Ez valami régi munkásőr lehet.

Knorr 2014.04.02. 09:27:38

@szonár: "Egyébként a 3000 milliárd felhasználása nyomon követhető"

amit a szocik spóroltak össze. számold be szépen nekik, h annyival kevesebb volt alattuk az adósság. a fidesznél meg pluszba. bár ők még ezzel együtt is növelték.

bigmax 2014.04.02. 09:28:04

@szonár: orvoshoz kellene fordulnod ,mert hallucinálsz akkor is ha nem vagy betépve!
Vagy csak munkaköri kötelességed hinni a gazdi hazugságaiban?Nem irigyellek , ha majd a kómádból felébredsz komoly traumád lesz.:D

belekotty 2014.04.02. 09:28:17

@szonár: Az én adataim jók.

www.akk.hu/

"2014.02.28 23 391,6 Mrd Ft
változás 1393,0 Mrd Ft
2013.12.31 -hez képest."

És ebben még nincs benne a március 16.-án kibocsájtott 3 milliárdnyi dollárkötvény.

2010 májusában Bajnai 19330 milliárddal adta át.

szonár 2014.04.02. 09:29:10

@Knorr: A szocik nem spórolták össze, ui. a manyup végső fedezete államadósság volt. Hihetetlen, hogy még mindig nem értitek. :)

belekotty 2014.04.02. 09:29:24

@szonár: Aha. Már elismered hogy nőtt az államadósság. :-)) Rögtön egész Európára hivatkozol.

szonár 2014.04.02. 09:30:27

@belekotty: Nem véletlenül számolják GDP-arányosan az államadósságot okos emberek. Ezt kellene végre megértened. :P

belekotty 2014.04.02. 09:30:47

@szonár: Ez így van. A manyup felhalmozott pénze a túloldalon benne volt az államadósságban. Az államadósság vastagon nőtt, manyup meg már nincs.
Na, neked mi következik ebből?
Ja, tudom, Magyarország jobban teljesít. :-))

szonár 2014.04.02. 09:31:27

@belekotty: Nem, éppen hogy azzal kezdtem, hogy az áűllamadósság nem nőtt, de láthatóan szövegértési problémáid vannak. Te húztad le a PISA-tesztet? :)

bigmax 2014.04.02. 09:31:47

@szonár: ezt amegnyilvánulást a k.... anyádnak és a kölykeidnek tartogasd.

belekotty 2014.04.02. 09:32:14

@szonár: Persze, persze. Azért mondom hogy mutasd ki a GDP arányos államadósság csökkenést, miközben a GDP mindösszesen 2 százalékot nőtt, az államadósság meg huszat. Na gyerünk! Elemi matematika! Vagy az a fideszeseknek nem megy?

szonár 2014.04.02. 09:33:03

@belekotty: Hát ez már magas matek lesz neked, szerintem szállj ki most. :)
Ha maradt volna a manyup, akkor az államadósságot még sokáig növelték volna ezek a kiadások. Úgy a 2030-as évekig. Ez önmagában egy sok ezer milliárdos tétel. Ezzel számoltál? Ja nem... :)

belekotty 2014.04.02. 09:33:12

@szonár: Az államadósság nőtt. Te meg hazudsz.

www.akk.hu/

"2014.02.28 23 391,6 Mrd Ft
változás 1393,0 Mrd Ft
2013.12.31 -hez képest."

És ebben még nincs benne a március 16.-án kibocsájtott 3 milliárdnyi dollárkötvény.

2010 májusában Bajnai 19330 milliárddal adta át.

.Gordon Gekko. 2014.04.02. 09:33:33

@belekotty: Nem kell kimutatni, nézegesd az Eurostatot.

Egybites propagandadroidokra kár a szót pazarolni.

Pipas 2014.04.02. 09:33:45

@Peterpapo: "Nagyon sok pénz amit erre költenek. Iszonyat sok."

Nem nem az. Neked persze sok, meg nekem is sok lenne, de az ország szempontjából elhanyagolható.

Számold ki, hogy ha kiosztották volna a tanároknak fizetésként egy évre, akkor egy fő mennyit kapott volna havonta belőle. Vagy számold ki, hogy a vizitdíj mennyi idő alatt dobott volna ennyit össze. Vagy számold ki, hogy hány km autópálya épülhetett volna belőle és azon mennyi idő alatt haladnál át.

@belekotty: Fogsz három számot, úgy értelmezed őket, hogy a te igazad bizonyítsák, egy kicsit kerekítesz rajtuk, vagy 10%-ot módosítasz, aztán az egész valóságot figyelmen kívül hagyod, mert neked van három számod, ami szerinted a te igazadat bizonyítja.

Ez vallás, ezzel én nem foglalkozom.

szonár 2014.04.02. 09:34:48

@belekotty: Öcsi, miért mutassak ki éállamadósság-csökkenést, amikor nem állítottam? :)

Kezdesz megzavarodni. :)

ne most (CX) 2014.04.02. 09:35:13

@szonár: Adósság mint fedezet - ez eddig a legjobb.

belekotty 2014.04.02. 09:35:22

@szonár: Látom neked komoly szövegértési problémáid vannak. Nem 2030-ról beszélünk. Hanem 2014-ről.
Államadósság 4500 milliárddal nőtt.
Eltűnt 3000 milliárd manyup.
Volt 2700 milliárd új adó.
És négy év alatt csupán 2 százalék GDP növekedés volt.
Te tényleg ennyire gyengeelméjű vagy?

szonár 2014.04.02. 09:36:02

@belekotty: Látom, a brossúrád végére értél, mert visszatértél az eredeti "érvedhez". :)

Kezdjük előlről? :P

Pipas 2014.04.02. 09:36:07

@belekotty: "2014.02.28 23 391,6 Mrd Ft változás 1393,0 Mrd Ft"

Normális ember nem ivatkozik február végi adatokra. A kölcsönök, az államkötvények lejárnak, előtte megújítják őket, az adók és kötelezettséged ilyen-olyan határidővel esedékesek. Perturbáció.

szonár 2014.04.02. 09:36:49

@ne most (CX): Jól ki volt találva a manyup. VALAKIKNEK.

bigmax 2014.04.02. 09:37:28

@szonár: ja,hogy ez a te neved.Na de ki kérdezte?Tetvekkel nem ismerkedek! LOL

belekotty 2014.04.02. 09:37:34

@Pipas: ..ásít.. cáfold meg a számaim.
Ezekkel olyan jól fel lehet titeket bosszantani, mert nem tudtok mit kezdeni velük.

@szonár: "Az államadósság kb. ott áll, mint 2010-ben." - ezt írtad és ez sehogy sem jön ki.

Pipas 2014.04.02. 09:37:40

@belekotty: "És négy év alatt csupán 2 százalék GDP növekedés volt."

A múltkor ha jól emlékszem már elismerted, hogy a fidesz alatt több volt a növekedés mint a második mszp kormány alatt. Újra hinni kezdtél? :D

szonár 2014.04.02. 09:38:25

@belekotty: Értem én, tehát az gond, hogy 2014-re - állítólag - nőtt az államadósság, de az nem, hogy a manyup miatt még évtizedekig tovább nőtt volna, jelentős tételben.

Ez egyre szebb... :PPPPP

Figyelj, kikukáztál egy adatot az akk honlapjáról, csak nem érted az összefüggéseit. Ahhoz ui. már kell némi tudás (nem sok). Semmi baj, de lásd be a korlátaidat. :)

Pipas 2014.04.02. 09:38:38

@belekotty: "..ásít.. cáfold meg a számaim."

Hát a manyup pl. soha nem volt 3000 milliárd, ugye, ott már vagy 10%-ot csaltál. Ásít.

belekotty 2014.04.02. 09:40:08

@Pipas: Akkor ugye azt is figyelembe vesszük, hogy év végén az MNB tartalékok terhére nem vettek fel hiteleket? Szánalmas a magyarázkodásotok. Ráadásul az a GDP arányos államadósság amivel ti érveltek, az sem egy év végi volt.
Na pá dolgom van, nem vagyok gyógypedagógus hogy veletek foglalkozzak állandóan.

szonár 2014.04.02. 09:40:59

@bigmax: Köszönjük, ez is hasznos észrevétel volt...

belekotty 2014.04.02. 09:41:27

@szonár: De nem arról beszélünk te fasz, hogy mi lett volna, hanem arról hogy hazudtál, hogy nem nőtt az államadósság. Ezt a hazugságodat pedig az AKK honlapja cáfolja. Na tényleg dolgom van!

Pipas 2014.04.02. 09:41:31

@belekotty: kizökkentél a ritmusból. :D

vontod75 2014.04.02. 09:41:32

@Pipas: A magyar állampolgárok száma 28,2 ezerel, 135,6 ezer főre emelkedett a 2012 végén nyilvántartott 107 398-ról. Destatis (német statisztikai hivatal 2013-as adat a németországban dolgozó magyar állampolgárokról)
És akkor még a második legnagyobb magyar városról (London) még szó sem esett...

belekotty 2014.04.02. 09:42:07

@Pipas: Jó, legyen neked, csökkentsük 300 milliárddal. :-))

szonár 2014.04.02. 09:42:18

@belekotty: Azért nem jön ki, mert baj van a matektudásoddal, és jó szoci szokás szerint kerekíted a számokat. :)

belekotty 2014.04.02. 09:43:04

@Pipas: Nem zökkentem ki, unlak és mennem kell.

belekotty 2014.04.02. 09:43:57

@szonár: Számold ki kerekítés nélkül. Fogadjunk nem mered! :-))
Na haggyatok már! :-)) Dógom van, nem fog nőni a GDP.

lapp 2014.04.02. 09:44:06

Az egész listát nehéz komolyan venni, de ezzel az 'Orbán király szolgájává akarnak tenni minket'-szöveggel teljesen hiteltelenné, sőt nevetségessé válik.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.04.02. 09:45:32

Vörös Csepel
Még, még, még és még!
A burzsujnak sosem elég.
Láss, láss, láss, már láss,
Sorsod az elpusztulás!
Mert harmada országnak éhengebed,
Az éhség, a szenny marja fel testedet,
Éhhalálra ítélt ez a rend.
A gégédre hurkol statáriumot,
És tapsolnak hozzá a rongy árulók,
Büchlerek, Propperek, Peyerek.
Vörös Csepel, zúgjon a hangod (más szövegekben: ,,vezesd a harcot"),
Váci út felelj neki!
Dunántúl, Alföld együtt a harcban,
Jelszavad megrengeti, rengeti.
Nem fogunk pusztulni éhen,
Nem tűrünk csendben tovább!
Vörös Csepel, vezesd a harcot,
Kenyeret, munkát!
Rég, rég, rég volt, rég.
A szovjetek emléke ég!
Most, most, most és most,
A burzsoá rendet taposd!
Ha dolgozol, vagy ha nem, egyforma kín,
Elpusztulsz a burzsujok éhbérein,
Grófi földön a gyűlölet nő.
Egy tányér levest odalöttyent eléd,
És szólni, ha mersz, sortüzet küld beléd,
Véres számolás órája jő.
Vörös Csepel, zúgjon a hangod,
Váci út felelj neki!
Dunántúl, Alföld együtt a harcban
Jelszavad megrengeti, rengeti.
Nem fogunk pusztulni éhen,
Nem tűrünk csendben tovább.
Vörös Csepel, vezesd a harcot,
Kenyeret, munkát!
Tudd, tudd, tudd, hát tudd!
Gyújtják az új háborút.
Vedd, vedd, vedd csak vedd
Kézhez a fegyveredet.
A Szovjetek ellen ha áll a menet,
Hát küldd a pokolba a tisztjeidet,
Fordítsd rájuk a puska csövét!
Hogy vesszen, hogy vesszen a burzsoá rend.
Ez a láng, ez a harc új uralmat teremt,
Dolgozók hatalmát, Szovjetet.
Vörös Csepel, zúgjon a hangod,
Váci út felelj neki!
Dunántúl, Alföld együtt a harcban
Jelszavad megrengeti, rengeti.
Nem fogunk pusztulni éhen,
Nem tűrünk csendben tovább.
Vörös Csepel, vezesd a harcot,
Kenyeret, munkát!

Pipas 2014.04.02. 09:45:52

@vontod75: Pontosan. Szóval a félmillió nyilván nem lehet igaz.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2014.04.02. 09:46:04

@Fulek: Az MNO mióta számít hiteles hírforrásnak? Mióta a Hírtévé ellenzéki csatornának? Érdekes, hogy minden Simonnal kapcsolatos újdonságról először az MNO szerez tudomást. Szerinted ez véletlen? MErt szerintem ez tudatos kiszivárogtatás.

Knorr 2014.04.02. 09:47:20

@szonár: "Értem én, tehát az gond, hogy 2014-re - állítólag - nőtt az államadósság, de az nem, hogy a manyup miatt még évtizedekig tovább nőtt volna, jelentős tételben. "

az államadósság nem a manyup miatt nő, hanem attól hogy az állam többet költ a bevételeinél.

nem a manyup tervezi a költségvetést.

az az állam pedig amelyik nem hajlandó félretenni, takarékoskodni azért hogy azoknak is tisztességes nyugdíja legyen akik a jelenlegi nyuggereket eltartják rohadjon meg.

Fulek 2014.04.02. 09:47:34

@The Lonewolf: ha a hír iagz akkor nem nézzük a forrást, ha az ATV mondta volna, vagy a Népszabi , ja bocs ők nem...

walaki_aki 2014.04.02. 09:48:23

@szonár: "A GDP magasabb, a foglalkoztatási helyzet jobb, a hitelünk csak nominálisan tübb (viszont az nem véletlenül számolják GDP-arányosan, ugyebár. :), az össz adóterhelés sem magasabb, legfeljebb 2011-hez képest"
Hűbazz összejött a ciklusban kb 2% növekedés. Tapsolj ember siker van!!! :)))
A hitelünk csak nominálisan magasabb :) Konkrétan majdnem annyit adósítottak ezek a tehetségtelen öntelt barmok mint a szocik (utóbbiak kb 5000 milliárd / ciklus). Csak mellé benyúltak 3000 + 4*3-400 milliárd + forrást, megkötöttek még 3000 milliárdnyi deviza hitelre szerződést... GDP arányban inflálva nem növekedett hurrá és fizetni többet kell-e okoska?
Az adóterheléshez ajánlom olvasgatni:
index.hu/gazdasag/2014/01/29/itt_a_kormany_nagy_trukkje/
Összességében 2646 milliárddal több adóbevételt szedett be ez a hülyének néző hazug banda....

Felfogtad? nagyon durván számolva 10 000 milliárddal több pénzből gazdálkodhattak a ciklusban ezek a barmok és semmit nem tudnak felmutatni... (stadionokat meg MOL részvényt hagyjuk sztem..) Jade bocs valamit igen. Birkamenetet akik képtelenek alap adatok értelmezésére ahogy Te is.

Fulek 2014.04.02. 09:48:33

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!: Látom a régi nóta még a szívedben van, meg a munkásőr igazolvány is...

Peterpapo 2014.04.02. 09:48:54

@Pipas:

Ha felesleges, akkor még egymillió is sok.

Te meg számold ki, hány új mentőautót, lélegeztetőgépet lehetett volna venni annyi pénzből! Vagy, hány rászorulót lehetett volna kisegíteni, akár egy egész évre.

szonár 2014.04.02. 09:50:01

@belekotty: Ne faszozz, tudom, hogy vonzódsz a nemi szervekhez. :)

Amit semmiképpen nem akarsz megérteni, az az, hogy az államadósságot GDP-arányosan, nem pedig nominálisan számolják, ahogyan Te. Nem véletlenül számolják úgy, ahogy.

Persze nem ez volt a terv, attól elmaradtunk, de ezzel is tök jók vagyunk európai viszonylatban (igaz, megtudtuk, hogy ilyenkor nem illik kitekinteni európába, csak akkor, ha az összehasonlítás kedvezőtlen. :)

És persze a manyup kapcsán sem kötelező megérteni a rendszer problémáit, meg államadósságra gyakorolt hatását. Lehet hőbörögni is. :)

Fulek 2014.04.02. 09:50:43

@kovi1970: nem történt más mint a szoci munka beérett...

Azért viccesek vagytok, ha nincs érv akkor jön a Fidesz troll, és a trágár beszéd, a Táncsics alapítványnál már a kocsmából szedik össze a bérkomentelőket?

Fulek 2014.04.02. 09:54:06

@sas70: a bóvli kategóriát köszönd a balosoknak... Ők juttatták csődközeli helyzetbe a gazdaságot, és adósították el az országot, most már kifelé evickélünk, amit elkúrtak 8 év alatt, azt nem lehet helyre hozni négy év alatt, hogy közben még a gazdasági világváltsággal is meg kellett küzdeni, mert a szocik olyan kondíciókkal adták át az országot, hogy esélyünk se volt normálisan kijönni belőle...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.04.02. 09:54:45

Szépen összegyűltek a narancsszoponcok. Olvasom a kommentjeiket, amiket nem tudom, hogy minek írnak be, de mindegy. Kerülgetitek a forró kását csak a sok hüyeséggel kedves szoponcok. Miért nem írtak csak annyit: "Aki Orbán Viktort bírálja az nem is magyar, oszt jónapot".

bigmax 2014.04.02. 09:55:54

@szonár: "köszönjük" ?
Ti tömegesen vagytok ekkora barmok ?:D
Nagy csalódás ez nekem,azt hittem egyedül harcolsz az ált. iskolás matekkal! LOL

Fulek 2014.04.02. 09:57:11

@belekotty: akkor te is, mert hazudni az megy... a GDp arányoss adósság nem nőtt, hanem csökkent, mert ugye jobb helyeken ezt így számítják, a gazdaság a szoci -6 % után magára talál, most is 2, 7 % a növekedés, az államháztartás hiány rekord alacsony, a külker mérleg pozitív, infláció meg 1974-ben volt utoljára ilyen alacsony...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.04.02. 09:59:27

@belekotty: A francnak eteted a fideszf*szt? Nincs neki agya, romlott narancslé lötyög a helyén.

Fulek 2014.04.02. 09:59:36

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: @bigmax: Köszönöm, hogy igazoljátok a hozzászólásomat! Így tovább! Ez a baloldali módi vasárnap óta már teljesen nyilván való!

bigmax 2014.04.02. 10:06:52

@Fulek: Attól ,hogy nevet váltasz, attól ugyanaz a barom maradsz.A baromságaidon látszik ,hogy betanult szöveg ,hisz ezeket senki se hiszi el csak ti ,mert ti ebből éltek.
Csak szólok nektek:vannak ebben az országban olyanok is akik nem szimpatizálnak a ballibbel és mégis szánalmasan tehetségtelennek tartanak benneteket.Amit az elmúlt 4 évben műveltetek az ékes bizonyítéka a megállapításomnak.
Ti ennek az országnak a szégyenei vagytok ....

szonár 2014.04.02. 10:08:16

@walaki_aki: Van aki nem béna indexes cikkekkből tájékozódik, mert van elég esze. :)
Az ilyeneket egy pár nyalonc újságírócska nem eteti meg.

A GDP növekedést lehet lefikázni, de az előző ciklus - 4,3%-ával szemben (ez volt a végeredmény), ez nagyon is jó, különösen, ha hozzávesszük, hogy a hasonló cipőben járó országok (Görögországtól Spanyolországon át Íországig) négy éves összesítésben bőven negatív növekedést produkáltak.

a plussz tizezer milliárd Ft-os tételhez annyit neked is, hogy 2000 mrd Ft értékben nőtt a nemzeti vagyon, és kifizettek vagy 10 ezer mrd Ft adóssságot is 2010 óta.

Fulek 2014.04.02. 10:10:29

@bigmax: Gondolom magadra gondoltál...

Knorr 2014.04.02. 10:10:57

@Fulek: "a GDp arányoss adósság nem nőtt, hanem csökkent"

az igazság az, hogy:

Durván 670 milliárd forintnak megfelelő dollárhitelt vett fel a magyar állam, ezzel az államadósság március végére a GDP 84-85 százalékára ugorhat, ami 18 éves csúcsnak felelne meg.

akkor még add hozzá a lopott manyup pénzt, meg a paksi hitelt. kijön 100% is .

bigmax 2014.04.02. 10:11:44

@Fulek: nem sikerült?Amit nem tanítanak be nektek az értelmezhetetlen számotokra?LOL

Knorr 2014.04.02. 10:12:01

@szonár: "A GDP növekedést lehet lefikázni, de az előző ciklus - 4,3%-ával szemben (ez volt a végeredmény), ez nagyon is jó, különösen, ha hozzávesszük, hogy a hasonló cipőben járó országok"

azok az országok a szomszédaink, mind jobban nőtt mint mi.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 10:12:19

1. ugyan 2010-ben 265 forintról 300 forint fölé emelkedett az euró ára, de ez nem az említett urak bűne, sokkal inkább a hitelminősítők által keltett pánikról van szó, akik az "elmúltnyolcévet" díjazták ezzel.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.04.02. 10:12:23

Gyerünk fideszpatkányok,védni a védhetetlent!

Peterpapo 2014.04.02. 10:12:41

@szonár:

Negatív növekedés??? Az meg mi a tököm? Ez valami idióta Matolcsy duma? Olyan mint a tündérmese?

Knorr 2014.04.02. 10:14:27

@szonár: "a plussz tizezer milliárd Ft-os tételhez annyit neked is, hogy 2000 mrd Ft értékben nőtt a nemzeti vagyon, és kifizettek vagy 10 ezer mrd Ft adóssságot is 2010 óta."

ha a szar nemzeti lenne te azt is megennéd. nemzeti vagyontól nem lesz több a fizetésem és kevesebb az adóm, pont ellenkezőleg. 10 ezer mrd adósságot kifizettek? ember, a teljes adósság 22ezer mrd. akkor 40%-on kéne állnunk gdp arányosan. kapkodjál a kicsi fejedhez.

Peterpapo 2014.04.02. 10:14:51

@vazsmegyeigerdezsház:

De bizony ez ezeknek az uraknak köszönhető, mert tőzsdéznek és néha váratlanul mondanak egy hihetetlen baromságot, amivel nagyot szakítanak, majd pár nap múlva megcáfolják saját magukat, amivel megint szakítanak egy nagyot. Ne légy barom! És ne álltasd magad!

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 10:15:01

2, A magánnyugdíj-pénztári megtakarításokat államosították, a 3000 milliárd forintos vagyon egyszerűen eltűnt.

A vagyon jó része állampapír volt, ami egyszerűen fogalmazva egy elismervény, hogy az állam fizet neked N forintot. Az állam ha a saját kezében van ez a papír, mit csináljon vele? tegyen át az egyik zsebéből a másikba?

Knorr 2014.04.02. 10:15:27

@vazsmegyeigerdezsház: "ugyan 2010-ben 265 forintról 300 forint fölé emelkedett az euró ára, de ez nem az említett urak bűne, sokkal inkább a hitelminősítők által keltett pánikról van szó, akik az "elmúltnyolcévet" díjazták ezzel. "

érdekes csak kormányváltás után díjaztak, előtte miért nem? te mindent benyelsz bakker.

bariga 2014.04.02. 10:17:04

Ha Balaton földhivatalai beszélni tudnának, főleg a déli parton..

Knorr 2014.04.02. 10:17:07

@vazsmegyeigerdezsház: "A vagyon jó része állampapír volt, ami egyszerűen fogalmazva egy elismervény, hogy az állam fizet neked N forintot. Az állam ha a saját kezében van ez a papír, mit csináljon vele? tegyen át az egyik zsebéből a másikba? "

az állam csinálja azt h lopja el az emberek pénzét. ez a dolga. tépje össze az elismervényt és röhögjön a markába az ingyen pénzért.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 10:17:14

@Peterpapo: ne a felszínen úszkáló szardarabokból próbálj meg bármiféle következtetéseket levonni a folyóról, buzikám. Te tényleg elhitted, hogy azért mozog az árfolyam, mert huszadrendű alsenki bármit is mond? De édi.

.Gordon Gekko. 2014.04.02. 10:17:38

@Fulek: A gazdaság csodás állapotban van.

Az európában legnagyobb támogatottsággal megválasztott kormány ismét rekordtámogatással nyer vasárnap.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 10:18:24

@Knorr: Mert az előző kormány tolta ki nekik a lóvét. Majd csak nem mondanak rosszat a haverokra..

.Gordon Gekko. 2014.04.02. 10:19:15

@Knorr: Ja adj hozzá még 30%-ot, és máris rosszabbak mint a szocik....:)))

Csak nem 30at, hanem 3mat sem kell hozzáadni. Engedtessék meg az Eustat hiteles forrásnak.

2014.04.02. 10:20:28

@vazsmegyeigerdezsház: Nem érted te ezt: az állam elismervényt adott, hogy ennyivel tartozik. Majd a magánemberektől elvette, adott egy másik elismervényt, hogy majd a jövőben, talán, ki tudja , mennyit, egy másik kormány idején nyugdíjként megkaphat. Márha megéli. Ha netalán korábban halna meg, akkor a pénzt nem látja. Az örökös.
Tehát elvette az ígérvényt, és széttépte. Ezzel csökkentve az államadósságot. Ha ez magánszemélyek között történik, az BTK-ba ütköző cselekedet.

.Gordon Gekko. 2014.04.02. 10:21:03

@Táskás Tóni:

A munkanélküliség jó 3%-kal alacsonyabb Mo-n mint az EUban.

Ezért a kivándorlás helyett tavaly és idén megindult a bevándorlás.

www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/fields/2112.html

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 10:21:43

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: sorban tételesen cáfolható az egész összehordott foshalom.
A 11-es a legótvarabb mind közül, figyeld milyen ugyes csusztatas, szabad europa (brand) az biztos nem komcsi, es az hiteles, Orbant jol ismeri es ha o mondja akkor ugy is van. Megis ki lenne ez a ember? Es mikor dolgozott Orban a szabadeuropanal?

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 10:24:12

@Könnyen elkaptuk, uram!: A vegen kamuba fordultál. Ha én elveszem tőled (és széttépem) az elismervényemet, amiben köteleztem magam, hogy N forintot adok neked a jövőben mint állam, egy másik elismervényért, hogy N forintot adok neked a jövőben, mint nyugdijpenztar, akkor itt semmi buntetendo nem tortent.

magyarparaszt 2014.04.02. 10:25:12

A fidesz szemétségeit elhinni olyan mértékű ostobaság szükségeltetik, ami már aljasság. Ugyanis csak az lehet ennyire hülye, aki nem csupán az oktatást, de magát a tudást gyűlöli!

2014.04.02. 10:26:04

@Fulek: Tudod, ha a hülyeség fájna..... a külker mérleg okát jól ismerjük. A gazdasági növekedés meg kreatív könyvelés. Érdekes, hogy sem előtte, sem utána nem volt olyan alacsony, épp csak abban az időpontban, amikor a kimutatás készült...
Te hülye, ha nem egy időszakot nézel, hanem csak egyetlen időpontot, becsapod saját magad! Attól meg, hogy hazudsz magadnak, nem élsz jobban!

2014.04.02. 10:28:53

@vazsmegyeigerdezsház: De, te információszegénységben szenvedő agyalágyult! A manyup névre szólt, az állami nyugdíj meg nem!
A manyup magántulajdon volt, örökölhető, felvehető egy összegben, vagy életjáradékra váltható. Az állami kegyelemkenyér. A manyup a TE megtakarításaidat tükrözte, az állami egy besoroláson alapul.

2014.04.02. 10:30:07

@vazsmegyeigerdezsház: Es mikor dolgozott Orban a szabadeuropanal? "
Inkább menj kapálni. Nagyon buta vagy. NER kompatibilis.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 10:30:50

@magyarparaszt: ennek a cikknek a szemétségeit elhinni olyan mértékű ostobaság szükségeltetik, ami már aljasság. Ugyanis csak az lehet ennyire hülye, aki az elúlt években nem ebben az országban élt, vagy valamilyen különös oknál fogva betűről betűre elhiszi, amit az erkölcsileg teljesen hiteltelen éhezősimon baloldal összehord, a valóság dacára.

A komcsikat kikúrták a poziciokbol, es en ertem, hogy ez faj nekik, de nevetseges, hogy hirtelen megtalaltak a gyermekehezest, es a szegenyseget, amire eddig nagy ivben basztak, hirtelen diktatura lett, antiszemitizmus, saskajaras.

A duma szerint mindent ellop a fidesz, es ezt latjuk is: onkormanyzati adossag atvallalas, visszafizetett imf hitel, hogy csak a nagyobb teteleket emlitsem.

Szebb jovot!

Knorr 2014.04.02. 10:33:37

@vazsmegyeigerdezsház: "Szebb jovot! "

náci takarodj.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 10:34:20

@Könnyen elkaptuk, uram!: Haver, lazits. A manyuprol azt mondak amit felsoroltal, valoban, csak elfelejted, hogy csodbe is mehet, es akkor ott allsz öregen es szorongatod a sok joval kecsegteto papirkadat, amit betehetsz oda ahova nem sut a nap. Pont nem erdekel, hogy ra van irva a nevem, ha nem kapom meg! Az allam meg ha csodbe megy, akkor mar ugyis mindegy. En a biztonsagra megyek.

2014.04.02. 10:35:27

@szonár: Te agyroggyant! Az államadósságot hiába viszonyítják a GDP-hez, ez egy viszonyszám. Tudod, mi az? Fogalmad sincs. Ráadásul a változására hivatkoztok, hogy milyen fasza a növekedése a GDP-nek. Te hülye, az előző évhez képest! Tudod, ha növekedtem 10%-ot, majd csökkenek 5%-ot, még mindig felfelé halad a gazdaság, viszont ha csökkentem 10%-ot, majd növekszek 5%-ot, még mindig csökken!!!

2014.04.02. 10:38:17

@vazsmegyeigerdezsház: Elfelejted, hogy nem mehet csődbe... egyébként egy állam is csődbe mehet. Úgy hívják, államcsőd. Hallottál már ilyet? Ha mástól nem, fideszes potentátoktól. A választások után.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 10:38:41

@Könnyen elkaptuk, uram!: igen, most elmagyaraztad a grafikon szakaszainak az iranyat, hogy mit jelent. A 0 felett hentereg a gorbe, vagy alatta? Ennyi a lenyeg.

Knorr 2014.04.02. 10:39:17

@vazsmegyeigerdezsház: hogy megy csődbe te agyalágyult ? a manyup a mindenkori befizetések 0.x%-ból él. ha a befektetések elértéktelenedésére gondolsz ott pedig nagyon sokféle papírban tartják, az egész világgazdaságnak le kellene nullázódnia...

2014.04.02. 10:40:40

@vazsmegyeigerdezsház: Isten nem ver bottal. Alulművelt hülyékkel ver, akiknek joguk van klaviatúra elé ülni. Hiába, a demokrácia káros.
Menj a jurtádba, nyergeld fel a luvat és vadássz inkább sólyommal.

ParaZita2 2014.04.02. 10:41:21

Uraim, ne egymást szapuljátok, lécci!
A lényeg: az állam túlon-túl van terebélyesedve. Sokkal kisebbre van szükség (egy kipusztulófélben lévő, alkotásra alig képes, csak fosztogatáshoz és más zsebében kotorászáshoz értő birka nép) 9 és fél milla ember számára.
Adók: kistérségi adók(helyi rendőrségre, helyi oktatásra, helyi egészségügyre) és kevéske állami adó (ami épp elég a hadsereg fenntartásához és némi államapparátushoz). ((Csak méla undorral megjegyzem, mire jó ez a tengernyi adó és illeték! Eleve mi az, hogy illeték? Mint mi az, hogy "Katasztrófavédelem"? Mi az, hogy állami sport? Mi az, hogy központi okosság tévedhetetlenül tudja mindenkinél jobban a természet részének tekintendő társadalom alapvető törvényszerűségeit is?))

Minden más privát!!! Gondoljunk Svájcra. Mekkora hadserege is van? Mennyi háború dúlt ott? Hogyan oldották meg? Mekkora ott az állam?

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 10:41:38

@Könnyen elkaptuk, uram!: Szövegértés egyes, leülhetsz. Nem azt mondtam, hogy nem mehet csodbe, hanem azt, hogy aklkor mar kisebb gondod is nagyobb lesz a nyugdijnal. Inkabb muvelodj:
www.magyardiplo.hu/kezdlap/312-magannyugdijpenztarak-tuendoeklese-es-bukasa

2014.04.02. 10:43:27

@vazsmegyeigerdezsház: A valóság:
-6,8
1,3
1,7
0,0
A nulla körül hentereg az a fránya szám. Ez bizony azt jelenti, hogy nem sikerült elérni a válság szintjét sem. Egyébként 2006 magasságában vagyunk. Tudod, Gyurcsány takarodj! Négy év alatt sikerült leküzdeni magunkat. Ügyesek ezek a fijjjug.

walaki_aki 2014.04.02. 10:43:37

@szonár: A még előző ciklus kb 16%-val összevetve meg milyen szar igaz? :) Azt azért jó fideszes droidként elhallgatod, hogy a csúnya cocik alatt volt egy válság amiben a német gazdaság is 5-6% körül esett vissza...
Szemét indexes firkász meg adatok at vesz az NGM-től. Mocsok hazug alak ugye?? :)
2000 milliárd vagyon. Szuper. És mind akkora siker mint a MOL részvény? Mennyit nyertünk azon a zseniális vásárláson? A többi mikor térül meg?

Visszafizettek 10000 milliárdot és sikerült felvenni majd 15000-et. Azaz megújították a régieket és még adósítottak mint a szocik. Igazi siker ugye nertárs?
Siker siker hátán csak a sok hülye számolni tudó nem látja. :)

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 10:43:56

@Könnyen elkaptuk, uram!: na mi van kifogytak az ervek, es mar csak a karomkodas-mocskolas maradt?
Milyen liberalis.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 10:46:13

@ParaZita2: Gondoljunk Svajcra? Gondoljunk. Én már egy hete csak a mamára gondolok.

Peterpapo 2014.04.02. 10:48:19

@vazsmegyeigerdezsház:

Hozzászólásod alapján csak egy dolgot kérdeznék:

Mi a véleményed az intelligenciáról, mint kívülálló?

Peterpapo 2014.04.02. 10:49:21

@vazsmegyeigerdezsház:

" na mi van kifogytak az ervek, es mar csak a karomkodas-mocskolas maradt?
Milyen liberalis."

Te kérdezed, amikor simán lebuzizol másokat?

2014.04.02. 10:52:00

@vazsmegyeigerdezsház: Legalább elolvasnád, amit belinkelsz!
A cikk szerint közgazdaságilag indokolt volt, mint ahogy az is, hogy állítsuk vissza az eredeti állapotot, fordítsuk államadósság csökkentésre az egész összeget.
Egy kérdésre nem tér ki: miért nem nevesített a nyugdíjbefizetés?

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 10:52:14

@Peterpapo: azon lepodsz meg, hogy lebarmozol masokat, cserebe lebuziznak? Ne menj be a kakiutcaba ha finnyas vagy, hogy olyan leszel.

2014.04.02. 10:54:42

@vazsmegyeigerdezsház: Nem kell liberálisnak lenni, hogy ne értsünk egyet a fidesz gazdaságpolitikájával, hogy észrevegyük a lopást, a sarlatánságot, figyeld Vona választási kampányát! mit is mond az egykulcsosról? Az áfáról?

.Gordon Gekko. 2014.04.02. 10:57:48

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Lehet nem egyetértni a fidesz gazdaságpolitikájával, vagyis a függetlenséggel és a prosperitással.

Lássuk, lesz-e 200.000 magyar, demokrata...:))

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 10:58:47

@Könnyen elkaptuk, uram!: Mondjuk nevesitett lenne. Es akkor mi van? Ugysem annyit kapsz, amennyit befizettel, a tarsadalmi szerzodes nem errol szol, hanem arrol, hogy emberi elthez melto tamogatas oregkorodban, fuggetlenul attol, hogy eletedben minimalberes, vagy felsovezeto voltal.

Tizenötmillió Magyarok 2014.04.02. 11:02:52

Itt van 12 érv az mszp ellen.

1. Kurva anyukat a mocskos hazaáruló bünözöknek.
2. Kurva anyukat a mocskos hazaáruló bünözöknek.
3. Kurva anyukat a mocskos hazaáruló bünözöknek.
4. Kurva anyukat a mocskos hazaáruló bünözöknek.
5. Kurva anyukat a mocskos hazaáruló bünözöknek.
6. Kurva anyukat a mocskos hazaáruló bünözöknek.
7. Kurva anyukat a mocskos hazaáruló bünözöknek.
8. Kurva anyukat a mocskos hazaáruló bünözöknek.
9. Kurva anyukat a mocskos hazaáruló bünözöknek.
10. Kurva anyukat a mocskos hazaáruló bünözöknek.
11. Kurva anyukat a mocskos hazaáruló bünözöknek.
12. Kurva anyukat a mocskos hazaáruló bünözöknek.

plusz egy
Menjetek a bankszámla mutyista kurva anyátokba.

Peterpapo 2014.04.02. 11:03:06

@vazsmegyeigerdezsház:

nem azon lepődtem meg, hanem azon, hogy te számon kéred mástól, de megteszed. Épp olyan aljas féreg vagy, mint akiket védeni próbálsz, a szar hazug dumáddal, te paraszt.

Ezt talán így jobban megérted, mert a kulturált szép szóból semmi nem marad meg a fatönk agyadban.

Peterpapo 2014.04.02. 11:04:34

@Tizenötmillió Magyarok:

Itt van 12 érv a fidesz ellen.

1. Kurva anyukat a mocskos hazaáruló bünözöknek.
2. Kurva anyukat a mocskos hazaáruló bünözöknek.
3. Kurva anyukat a mocskos hazaáruló bünözöknek.
4. Kurva anyukat a mocskos hazaáruló bünözöknek.
5. Kurva anyukat a mocskos hazaáruló bünözöknek.
6. Kurva anyukat a mocskos hazaáruló bünözöknek.
7. Kurva anyukat a mocskos hazaáruló bünözöknek.
8. Kurva anyukat a mocskos hazaáruló bünözöknek.
9. Kurva anyukat a mocskos hazaáruló bünözöknek.
10. Kurva anyukat a mocskos hazaáruló bünözöknek.
11. Kurva anyukat a mocskos hazaáruló bünözöknek.
12. Kurva anyukat a mocskos hazaáruló bünözöknek.

plusz egy
Menjetek a föld, trafik és egyéb mutyista kurva anyátokba!

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 11:06:21

5, A kormány célja, hogy mind több szolga, cseléd legyen az országban. Ezt szolgálja a közmunka program, valamint az köznevelés és egyetemi oktatás szétverése. Nem gondolkodni képes fiatalokat akarnak felnevelni, hanem Orbán király szolgájává akarnak tenni minket.

Egeszen egyszeruen ez a kormany egy rohadek, hogy azt akarja, hogy tobbsegben legyenek az ertelmes szakmaval rendelkezo emberek, komuvesek, villanyszerelok, stb, ne pedig muvelodesszervezok, andragogusok, konyvtarosok, bolcseszek. Szemet Orban kiraly! Az megse jarja, hogya ciganyok a segelyert meg dolgozzanak is, hat micsoda orszag ez?

Peterpapo 2014.04.02. 11:06:47

@vazsmegyeigerdezsház:

Figyelj gyökér!

Meséld már el, hogy hol vannak azok a nyugdíjszámlák, amiket ezek a mocskos kis bélférgek ígértek, miközben lenyúlták azt a 3000 milliárdot????

bigmax 2014.04.02. 11:07:10

@.Gordon Gekko.: a te nagy tehetséged akkor mutatkozna meg csak igazán ha valódi gazdasági függetlenség lenne itt:
multikat elzavarni és mindent a fajtád tehetségére bízva felépíteni a független magyar gazdaságot!LOL
Az lenne a valódi ébredése a magyarnak!LOL

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 11:08:25

@Peterpapo: szoval szerinted urino lenyeli. Szerintem megy csak akkor, ha meglepodik.

Peterpapo 2014.04.02. 11:10:31

@vazsmegyeigerdezsház:

Csak azért mondod ezt, mert annyi eszed sincs, mint egy marék molylepkének és megeszed az összes szar, hazug dumájukat. Ezek nem szakembereket akarnak, hanem olyanokat mint te. Önálló gondolkodásra képtelen faszokat. Tudod mi a különbség a balfasz és a jobbfasz között? Mind a kettő feláll, de a jobbfasz hozzá is szól.

gázkamraépíő kisiparos 2014.04.02. 11:12:47

"Csepeli olvasónktól kaptuk a levelet,"

Hát persze Csepelről. Nem inkabb Telavivból ??

wallenberg8805 (törölt) 2014.04.02. 11:13:30

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

"8, A paksi beruházás költségeit az unokáim is fizetni fogják."

Tudod mit fognak az unokáid is fizetni te szerencsétlen? Az MSZP-kormány által felhalmozott irdatlan nagy államadósságot, az MSZP-kormány
13 476.5 milliárd forinttal (4.5 db Paks II-nyi összeggel !!!) növelte az államadósságot, aminek a kamatait még az unokáid is fizethetik!

www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Statisztika/mnbhu_statisztikai_idosorok/mnbhu_nemz_modsz_idosorok090107/adossag_hu.xls

tinyurl.com/al53oqz

Államháztartás nem konszolidált adóssága
2002Q2 (2002 2. negyedév) 8,919.3 (milliárd forint)
2010Q2 (2010 2. negyedév) 22,395.8 (milliárd forint)

22 395.8 milliárd forint -
8 919.3 milliárd forint =
13 476.5 milliárd forint

Az egyetlen párt, aki nem növelte az államadósságot, az a JOBBIK.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 11:16:37

@Peterpapo: ez most olyan, de olyan vicces volt. Sokat nevettem rajta.. még az oviban. Fogy a szufla?
A molylepke az tényleg olyan, hogy kering a petróleumlámpa közül, mindig megégeti magát ittott, meg összebasz hímporral mindent, állatira öntelt és magabiztos, van egy kurvajó elmélete a forró lámpáról, hogy az valójában nektárosvirág, csakhogy a valóság szépen lassan tönkreteszi és a végén döglötten hentereg.

Még nyomjál le pár kört, visszavan pár ütközés.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.04.02. 11:17:17

@wallenberg8805: "Az egyetlen párt, aki nem növelte az államadósságot, az a JOBBIK."
Hazucc! Az pl. LMP sem növelte az államadósságot! Ráadásul egy csomó szórakoztató performaszot is tartottak.

1349973572759 2014.04.02. 11:21:41

Egyszerűen nem akarják észrevenni sokan, hogy Orbán Viktor Magyarország királya. Pedig ez így igaz. Mit kell itt hőzöngeni, hogy alattvalók vagyunk? Férgek vagyunk a vezetőnkhöz képest? Azok vagyunk, de mi jobboldaliak ezt tudjuk és szeretjük is.

Csak a liberális bunkóknak kell a szabadság.

1349973572759 2014.04.02. 11:23:18

@vazsmegyeigerdezsház: Te egy igazi fideszes vagy, jó ezt tudni. Büszke vagyok rád, és gondolom a szüleid is azok.

1349973572759 2014.04.02. 11:23:51

@vazsmegyeigerdezsház: Kevés embernek van annyi esze mint teneked.

1349973572759 2014.04.02. 11:25:58

Ha a Gyurcsányra szavaztok, akkor az egész velencei tavat eladják Izraelnek. Előre szólok. Erről tervük van, és minden templomból zsinagóga lesz, vagy libanevelde, de akkor más későn lesz, mert a Bajnai ellopja a nyugdíjpénzt is.

Peterpapo 2014.04.02. 11:29:14

@vazsmegyeigerdezsház:

Látod itt a baj! Viccnek gondoltad, pedig nem az. Egyébként meg nagyot mondtál! Öblítsél!

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 11:30:17

@wmiki: valoban nagyon kevesen vagyunk ennyi észre. Neked mondanivalod is van, vagy csak ezek a jelmondatok lesznek?

Ez a gyurcsanyos velenceitavas nyugdijpenzlopo bajnai hanta a tisztanlatast nem segiti.

bigmax 2014.04.02. 11:30:59

@wmiki: végre egy értelmes beismerés tőled!Igen,ilyenek vagytok!

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 11:33:54

@Peterpapo: igen, ezt is hallottam az oviban. Neked megallt azota az ido? Elloptak a karoradat? Untatsz.

A 4. ponthoz egy kis kiegeszites:
mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/megvan-a-simon-penzek-egyik-forrasa-1219124

Knorr 2014.04.02. 11:36:26

@wmiki: "Ha a Gyurcsányra szavaztok, akkor az egész velencei tavat eladják Izraelnek. Előre szólok. Erről tervük van, és minden templomból zsinagóga lesz, vagy libanevelde, de akkor más későn lesz, mert a Bajnai ellopja a nyugdíjpénzt is"

az eszed azt már ellopták, nem voltál résen.

bigmax 2014.04.02. 11:44:09

@vazsmegyeigerdezsház: na meg a te szakmád, a gázszerelő!LOL
A jogászokat kifelejtetted a negatív sorból!Meg a vásárolt PHD-s fideszes képviselőket is....az is egy szakma ma már ebben az országban!LOL

1349973572759 2014.04.02. 11:45:00

Ha nem az Orbán lesz a miniszterelnök, akkor visszajön egy csomó diplomás nyugatmajmoló ember, akik elkeresik előlünk a pénzt. Ezt akarjátok?

Aztán megszüntetik a rezsicsökkentést is, és újra lemegy az élelmiszer meg más ára, aztán erre veri majd magát a ballib oldal.

Aztán ha megint 300 alá megy az euró, akkor ezt is majd arra használják, hogy hibásnak nevezzék az Orbán Viktor miniszterelnök urat.

Hannibal ante portas 2014.04.02. 11:45:28

@Peterpapo: csak gratulálni tudok, penge vagy! Így tovább, gyűjts még 12 pontot.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 11:45:35

@midnight coder: Azert vannak itt normalis emberek is, hala istennek.

bigmax 2014.04.02. 11:48:43

@vazsmegyeigerdezsház:ne már! Egy nyelvvizsgás gázszerelő!LOL

1349973572759 2014.04.02. 11:49:10

Orbán Viktornak kijár, hogy ő legyen a miniszterelnök, nem értitek?

Nehogy más mások döntsenek arról, hogy ki lesz a miniszterelnök. Szép is lenne.

Hannibal ante portas 2014.04.02. 11:58:50

Van néhány csepeli ismerősöm, korántsem ennyire hülyék, mint a kedves blogíró. Sőt, kérik, hogy a "Csepel" név lehetőleg ne szerepeljen itt, mert rossz fényt vetsz rájuk. Nem vagy az újságjuk. Nagyon ostoba vagy, barátom. Ezen kívül bajkeverő. Jobb erkölcsöket, hallotunk már csepeli pártmunkásokról.
index.hu/bulvar/2011/02/08/felvonul_a_fel_csepeli_mszp_a_kettos_gyilkossag_pereben/

1349973572759 2014.04.02. 12:00:05

@vazsmegyeigerdezsház: Hogyan lehet, hogy leállsz vitázni ezekkel, már megbeszéltük, hogy akit lehet, nem győzködünk, a bizonytalanokkal foglalkozz, ott voltál az összejövetelen, elmondták.

1349973572759 2014.04.02. 12:03:46

@Hannibal ante portas: Te mindig olyan jól elmondod, hogy nívótlan ez meg az a blog, olyan jól lekárogod ezt a sok diplomás értelmiségit, így kell ezt csinálni.

Még nem értitek, hogy nem kell itt gondolkodni, hiszen Csak a fidesz!!!

Mária országát hozzák el nekünk. Felcsúton újra felajánljuk az országot a fénykardú magyar szellemnek!

1349973572759 2014.04.02. 12:05:16

Gyurcsánynak vérátültetése van három naponta.

Szívja az emberek vérét! Példát vehetne Semjén Zsoltról, aki szerény.

1349973572759 2014.04.02. 12:07:12

Hahaha, ez a hülye Bajnai azt mondta, hogy a Seuzo kincsek rómaiak! Hahaha, ezt mindenki tudja, hogy magyarok.

wallenberg8805 (törölt) 2014.04.02. 12:21:13

A Gyurcsány a baloldal Semjén Zsoltja, nem meri önállóan megmérettetni magát és pártját, hanem csak az MSZP hátán felkapaszkodva akar bekerülni a parlamentbe.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 12:22:47

@bigmax:
A magamutogatás, a gyötrő szereplési vágy a ripacsokban elnyomja az önkritikát, elhiszik magukról, hogy nem őrültek, hanem zsenik. A legjobban az fáj nekik, ha nem foglalkoznak velük, csak szelíd mosollyal kikerülik őket, mint a részegeket. Az a politikai tábor, amely rögeszmésen az ellenfél szidalmazásával van elfoglalva, előbb-utóbb nevetségessé válik, szónokaik önmagukat is megalázzák minden faragatlan és mosdatlan tréfájukkal. Igazi demagógok, de szerény képességeik miatt csak a hordószónokok kategóriájában. Mindig valami vagy valaki ellen tüntetnek, mert saját gondolatuk nincsen, csak annyi, hogy így nem jó, de majd ők megmutatják, újrakezdik, lebontják a régit, sőt kedvenc, régi mondásuk szerint a történelem szemétdombjára vetik. Cseppet sem zavarja őket, hogy ők maguk kukorékolnak az általuk összehordott szemétdombon, a vak és féltékeny düh mindennel szemben, ami nem az övék, átkozódásra készteti őket. Próbálkozni lehet arculatváltással, de arcokat nem tudnak cserélni, és mindegyik arc önmagát leplezi le. A labilis személyiség torz önképe fegyelmezetlenné tesz, a bemagolt beszédek tapsra váró hatásszünetei mögött űr tátong, mert a hazugságot szeretnék igazságként eladni. Igyekeznek nem Simon Gábor egyre szaporodó bankszámláira gondolni, inkább a sajátjukra, amikor a szegényeknek azt ígérik, mindent elvesznek a „gazdagoktól”, de nem megy az erőlködés. „Kérem”, „tudják”, „éppen ezért mi”, hajtogatják, de már nincs meg a „munkásököl, vasököl” brutális egyszerűsége, hiszen ők most demokraták, akik a diktatúra ellen harcolnak, sőt a bolsevizmus ellen. Még saját közegükben is idegenként mozognak, zavart mosolyuk mögött nincs meggyőződés, ahogyan belső béke és szeretet sincs. Talán soha nem énekelték, nem is ismerik azt a szent éneket, amelyben Boldogasszony anyánkhoz fohászkodunk évszázadok óta: „Magyarországról, édes hazánkról, ne feledkezzél meg szegény magyarokról.” A szégyentelenség, az istentelenség és a lélektelenség sokkal nagyobb bűn, mint az intelligencia és elegancia hiánya. Szegény magyarok, akik még bennük hisznek! Bocsássunk meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. De a szónokaik tudják.
Szentmihályi Szabó Péter

Hannibal ante portas 2014.04.02. 12:23:20

@wmiki: tudod, a diplomáimat még akkor "szereztem", amikor annak értéke is volt. Hozzátenném, nem Foximaxi. (Sőt, ha ez számít: mivel "osztályellenség" voltam, még szakmunkás oklevelem is van.)
A nívótlanság, gagyiság azonban nem diplomafüggő: van, aki diploma nélkül is ígényes és próbál józan maradni, vannak akik diplomával együtt is végtelenül primitívek és lapátolják a hülyeséget.
A Fidesz legnagyobb erőssége ez a szánalmasan alultáplált ellenzék. S ha ezeket hallgatom (a kecskeb@szó Mesterházyt, az őrjöngő Gyurcsáyt, Bajnait, akinek döntő szerepe volt - mint Gyurcsány gazdasági minisztere! - az ország padlóra tételében, nem beszélve a volt SZDSZ- es komákról, akkor inkább maradjon a Fidesz. Ennyi, és nem több.

♔batyu♔ 2014.04.02. 12:25:42

Elég nehéz elképzelni, hogy Csepelen éppen Bajnait. vagy Gyurcsányt akarják.

♔batyu♔ 2014.04.02. 12:27:44

@Hannibal ante portas: Teljesen egyetértek. nagyrészt itt is már csak a selejtje maradt.

Ha ezek most nem nyernek, amire elég kicsi az esély, ketté fognak szakadni. Lesz egy normálisabb rész és lesz a Gyurcsány, Bajnai féle szemétdomb, persze a margóra kiszorulva.

1349973572759 2014.04.02. 12:29:02

@Hannibal ante portas: Teljesen igazad van, szerintem sem kell nekünk önrendelkezés, meg deeemookrááácia, hahaha, csakis Orbán Viktor Vezér Úr!

Örülök, hogy te sem bonyolítod túl a helyzetet és a sorainkban üdvözölhetlek Téged.

A megjegyzéseidből azt látom, hogy jól ismered a propagandánkat, és ezután is örömmel veszem, ha írsz különféle blogokba, kommentelsz, mert nekünk ezt kell tennünk, oda kell hatni. De nem ésszel. Az a demokraták erőssége. Mi nem vagyunk azok. Mi stadionépítők vagyunk.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.04.02. 12:29:43

@wallenberg8805: Szerintem is. Az egész "összefogás" arról szól, hogy az a 10-15 régi motoros megint biztosan bekerüljön a parlamentbe. Ennyi, nem több.

1349973572759 2014.04.02. 12:32:05

@♔batyu♔: Téged is jó olvasni, érezni, hogy az ősmagyar, gondolkodással nehezített vérvonal kutyaszalonna pilisztiroljától vaskos érveid porrá zúzzák a gondolkodó emberek óvatosságát. Egy párt rendszer kell nekünk, de az legyen magyar. Mindegy, hogy mit csinálnak, csak magyar legyen. ezt nem értik a demokratát.

Nekünk nem kell a szabadság, nekünk az teher. Csak a fidesz!

1349973572759 2014.04.02. 12:33:56

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!: Mégha csak bekerülni akarnának! Képviselni akarnak, de nem minket! Mocskos szemetek ezek. Fúújj, gondolkodók, tanult fifikás emberek, írtózok az okos emberektől, mint minden jobbos.

1349973572759 2014.04.02. 12:37:34

Magyarországnak csak jobbikos-fideszes jövője van. Állattartás, kunyhóban lakás, kaszálás, nemzetvédelem.

Aki mást akar, az a pénz szolgája. Nekem elég, ha csak az Orbán családnak van pénze.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.04.02. 12:37:38

@wmiki: Képviseljen Téged a Bajnai, Mesterházy, Gyurcsány és Fodor! :)

Peterpapo 2014.04.02. 12:41:36

@vazsmegyeigerdezsház:

Nem nekem állt meg az idő, hanem a te fejlődésedben. Úgy látom még mindig oviba jársz. Mit linkelgetsz itt a médiából, amikor te leszarod a médiát? Ha unatkozol, javasolni tudom a jobb kezed. Nem mondom babramunka, de azzal el leszel egy darabig.

♔batyu♔ 2014.04.02. 12:42:12

@wmiki: Mi a problémád? Olvasd el még egyszer ha nem érted, nehogy már én tanítsalak olvasni és értelmezni.

Nekünk inkább az olyan ostobák nem kellenek
k mint te. Felesleges teher, gondolom, te is segélyen éltél, mert 8 általánossal nem találtál igazgatói állást?

2014.04.02. 12:42:43

@vazsmegyeigerdezsház: sajnos pont az állam fog csődbe menni. A nyugdíjat ugyanis mindig az aktív dolgozók fizetik a jelenlegi nyugdíjasoknak. Nincs megtakarítva az ő aktív kori befizetéseik.
Ergo a mai dolgozók nyugdíját majd az egyre kevesebb gyerekeiknek kellene megtermelni. Akik nagy számmal mennek külföldre például.
Szóval pont hogy az állam nem lesz majd képes ellátni 20 év múlva a nyugdíjasait mert túl kevés gyerek születik hozzá, aki megtermelje a rávaló pénzt.

♔batyu♔ 2014.04.02. 12:43:08

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!: Ezt szerintem az ideg elmén képviseli Dr. Rácz, sok más társával együtt:))

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.04.02. 12:44:07

@wmiki: "Állattartás, kunyhóban lakás, kaszálás, nemzetvédelem."
LOL! Most beszartam.

Peterpapo 2014.04.02. 12:44:08

@Hannibal ante portas:

Ne nekem gratulálj, hanem párttársadnak, aki előttem kettővel szólt hozzá! Én csak bemásoltam újra, amit ő írt.

Peterpapo 2014.04.02. 12:45:01

@♔batyu♔:

De vágod a doki nevét! Téged is ő kezel?

1349973572759 2014.04.02. 12:46:29

@♔batyu♔: Jellemző, hogy azt hiszed, te mondhatod meg, hogy "Nekünk inkább az olyan ostobák nem kellenek"... stb., de tévedsz, mert Orbán Viktor nemzetvezető Úrnak pontosan ránk van szüksége, mert ha gondolkodnánk, nem lennénk fideszesek.

Peterpapo 2014.04.02. 12:49:14

@Hannibal ante portas:

Orbán és Pokorni is elismerte, hogy Bajnai jól csinálta, amit csinált. Akkor mit hazudozol itt összevissza? Inkább a kecskebaszó Mesterházy, vagy az őrjöngő Gyurcsány, mint ez az alattomos, hazug, képmutató, az országot végleg a romlásba vivő, szar szemét Orbán.

♔batyu♔ 2014.04.02. 12:50:29

@Peterpapo: Én ajánlom neki a pácienseket, nem szoktam tévedni, jó diagnoszta vagyok. Téged is? Rendben van.

1349973572759 2014.04.02. 12:52:55

@♔batyu♔: De ne sértődj meg, ez az igazság. A hozzászólásaidra adott reakciók is azt mutatják, te csak jobboldali lehetsz, mert csak követni tudsz. Ehhez értesz. A gondolkodástól való félelem szülötte vagy, és van mitől megvédeni magadat.

Anselmo 2014.04.02. 13:13:53

De az nincs is benne a posztban, hogy diktatúra van. Vagy ezen a héten nincs diktatúra? Teljesen összezavartak a balliberális posztok, amiket az index tol. Most akkor honnan tudjam, hogy demokráciában élek-e, vagy nem? (Az már csak hab a tortán, hogy azt se tudom, ma éppen antiszemita vagyok-e, vagy náci, vagy csak simás fasiszta. Arra kérem az indexet, tájékoztasson jobban, több balliberális posztot kérek a címlapra!)

Peterpapo 2014.04.02. 13:16:27

@♔batyu♔:

Jól van látom volt előre lépés a kezelésedben, már a tagadási fázisban vagy és a terelés is egész jól megy. ;)

belekotty 2014.04.02. 13:27:20

@wallenberg8805: "2010Q2 (2010 2. negyedév) 22,395.8 (milliárd forint)"
Hazudsz. Amikor 2010 májusban Bajnai átadta, csak 19330 milliárd volt.

Gandalf(helyett) 2014.04.02. 13:27:50

Látom itt is előjött a simon ügy.
Előrebocsátom, hogy nem gondolom, hogy simon gábor nem követhetett el ezt-azt (ha ilyet választanak, könnyebb is a többi sarat pluszban rákenni, ezzel együtt a régi párttársakat is stigmatizálni).

Viszont érdemes összevetni két ügyet, és az abban történteket.

index.hu/belfold/2014/03/31/megszolal_welsz_tamas_panamai_ugyenek_sertettje/

444.hu/2014/03/21/welsz-timeline/

Piszkos ügyek piszkos részletekkel.

Fulek 2014.04.02. 13:29:24

@Knorr: és jobban szegényednek mint mi...

Fulek 2014.04.02. 13:32:18

@Peterpapo: és te is igazolsz engem, kifogytatok az érvekből, és ahogy a főnökötök vasárnap, úgy ti is az alpári, gyalázkodó hangnemet nyomjátok...
@belekotty: nem mindegy GDP arányosan több volt... Bajnaiék idején

Fulek 2014.04.02. 13:33:55

@Könnyen elkaptuk, uram!: Senkitől nem vetek el semmit, csak visszatették a közösbe, ahova a többiek is fizetik, és végre nem hitellel kell pótolni...

belekotty 2014.04.02. 13:38:47

@Fulek: Csakhogy ezzel az állítással van egy kis gond.
Az államadósság 4500 milliárddal nőt, ami több mint 20 százalék, a GDP meg 2 százalékot.
Abból nekem nem jön ki a GDP arányos adósság csökkenés.
Vagy az új alkotmány új matematikát is ír elő?

Roy 2014.04.02. 13:39:46

@HgGina: Majd akkor röhögj, ha Orbán győz, és elvesz mindenedet.

Peterpapo 2014.04.02. 13:40:18

@Fulek:

Alapesetben nem szoktam a vitapartnert gyalázni, csak ha lebuzizik, vagy leparasztozik. És abban is tévedsz, hogy kifogytam volna az érvekből. Csak a fidesznyikek nem értenek a szép szóból.

Peterpapo 2014.04.02. 13:41:52

@Fulek:

Érdekes egy logikád van. Ha valamit visszatettek valahova, akkor azt valakiktől elvették nem? Ráadásul azt a valakik a saját fizetésükből tették be valahova, amit ezek a mocskok lenyúltak.

Roy 2014.04.02. 13:42:13

@Fulek: Akkor mi a franc a kötvénykibocsájtás? Az nem hitel mi? Ja a kamata meg 8-9 %. A 3000 milliárdos orosz hitel se hitel?

belekotty 2014.04.02. 13:46:11

@Fulek:

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99700082.TV

1997. évi LXXXII. törvény

a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról

"5. § (4)34 A pénztártag követelése - a tulajdonlás elve szerint - a PÉNZTÁRTAG TULAJDONA, amelyre az e törvényben foglaltak szerint kedvezményezett jelölhető. A pénztártag követeléséért a pénztár, és az e törvényben meghatározott feltételek szerint az Alap tartozik helytállni."

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 13:59:16

@Kulics: szoval most azzal indokoltad meg, hogy el kell turnunk azt, hogy az mnyp lenyulja az allamot es az allam, hogy fizetni tudja a mai nyugdijakat a hitelek miatt hamarosan csodbe megy, mert kulonben a kevesebb gyerek miatt 20 ev mulva megy csodbe az allam? Hat ez igen elmés volt.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 14:01:55

@Peterpapo: prolikám, hát a tolvajtól visszavett tulajdon valóban valakitől elvétel, viszont egy előző valakitől elvevést rendez. Bégesd már még a nagy lenyúlás egy darabig, hamár a tagolt értelmes beszéd nem megy..

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 14:05:22

@Peterpapo: alapesetunkben te kezdted a gyalazkodast, most akkor hogy is van ez? Ja az nem szamit, mert az ugy kezdodott, hogy o visszautott? Az ervekbol nem fogytal ki, mert ami nincs, abbol nem lehet kifogyni, azt a rengeteg szart meg amit osszehordtal, nem ervnek hivjak, hanem ocska vagdalkozasnak. Te egy troll vagy, de hat ilyen is kell.

Peterpapo 2014.04.02. 14:05:44

@vazsmegyeigerdezsház:

Te gyengeelméjű! Akiket te tolvajoknak nevezel, azok becsületes munkával keresték meg a nyugdíjra valót. A saját megérdemelt fizetésükből utalták át a saját nevüket viselő, saját számlájukra. Szerintem inkább kussolj, akkor talán úgy néz ki, mintha tudnál gondolkodni. Így csak leégeted magad. De ha te ezt szereted, akkor csak írogass állatságokat nyugodtan továbbra is.

Peterpapo 2014.04.02. 14:07:21

@vazsmegyeigerdezsház:

Alapesetben te buziztál le rögtön az első hozzám intézett szavaiddal. Úgy hogy megint csak azt tudom mondani, hogy inkább kussolj gyökér!

Andor Annabella 2014.04.02. 14:26:06

A felsorolásban legalább egy tény benne van, miért nem szavazhat Orbán hatalmára az, aki nem áll kényszer alatt, vagy érti hazánk fő bajának okát.

Ez a putyini paktum, amely orosz érdek alá rendeli hazánkat. Igen érdekes és elgondolkodtató, miért ennyire fontos Orbánnak egy olyan paktum, amelynek a nemzetgazdasági "előnye" minimum kiszámíthatatlan, de ami viszont biztos: orosz akarat alá helyezi energiaellátásunkat.

Éppen most, amikor a civilizált világ felé Putyin kimutatta a foga fehérjét, éppen most, amikor lengyel barátaink is kezdenek elfordulni tőlünk emiatt. A legkevesebb, hogy a hétvégi Békemenetre már csak ál-lengyel felvonulók jutottak emiatt, de ami fontosabb, hogy a putyini segg orbáni nyalása miatt a megtámadott Ukrajnában élő, kárpátaljai magyarok is utálat tárgyává váltak.

Valamiért igen megéri a Kedves Vezetőnknek ez a paktum. Gondolom, mindenki ki tudja számolni, mennyi 10 milliárd euró 10 % -a, ha szerényen saccolunk. Az a 10 % ugye 300 milliárd forint, amiből bőven jut a brancs minden tagjának Simicskától Habony haverig.

Amiről viszont nem szól a felsorolás:
a kommunista múlt embereinek hatalomban tartása, szemben a hazug orbáni retorikával, amely állítólag a kommunista múlttal akar leszámolni.

"Ne azt nézzék, mit mondok, hanem amit csinálok!"
Ez a hazugság definíciója, megfogalmazása.
Mond ilyet egy őszinte ember, kedves orbánhívők?!
Mert ezt személyesen a Kedves Vezető mondta, persze külföldi hallgatóságának.

Így már tökéletesen érthető egy olyan belügyminiszter személye, aki a bolsevik diktatúra rendőrségi sofőrjéből kapaszkodott fel a ranglétrán, állampárti MSZMP funkciókat megmászva.
Aki éppen tegnap - vezető hír volt a pártsajtóban - osztott egymilliárdot Túrós András elvtársnak, a "Polgárőrség" országos vezetőjének szervezetéhez. Annak az elvtársnak, aki a diktatúra bukása előtti évben még főrendőrként vezette a "bravúros" nyomozást egy nyugdíjas ózdi munkással, Kristály Gyulával szemben:

Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke az a Túrós András, aki az MSZMP alatt a pártállami
hatalomkoncentráció fenntartását volt hivatott elősegíteni előbb ózdi, majd Borsod megyei főkapitányként, később országos főkapitányként
1989-ben. Jellemző, milyen magatartást
tanúsított a hazai kommunista diktatúra egyik utolsó politikai elítéltjével, Kristály Gyula
ózdi rokkantnyugdíjassal kapcsolatosan, aki 1987 januárjában levelet írt az MSZMP KB-nak, szidta a rendszert és annak haszonélvezőit, röplapokat pötyögött otthoni írógépén. Több mint egy évnyi, harminc "szakemberrel" folytatott nyomozással buktatták le, akkor is csak "állampolgári" bejelentés alapján.
Ekkor Túrós András a miskolci helyi televízió műsorában támadta izgatással vádolva a négy és fél év - a nyugati sajtó, a Szabad Európa Rádió nyomására végül "csak" - felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt munkásembert. Így nyilatkozott akkor Túrós elvtárs Kristály Gyuláról: "Nagyon sajnálatosnak tartom, hogy Kristály Gyula Andrásból a sajtó mártírt
csinált. Nem értem meg az egész sajtóhisztériát, hogy mi szükség van erre, és miért kell mártírt csinálni egy ilyen emberből, aki az izgatás bűntettét vastagon kimerítette."

Ezek a túrósok, pintérek az "antikommunista" Orbán legfőbb emberei. Hát nem érdekes?

Abban az egyben higgyünk Orbánnak, hogy a kezét kell figyelni, ahogyan Rodolfó mondta régen! Meg a sajátunkat, amikor a hét végén az ikszet húzzuk!

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 14:28:29

@Peterpapo:
csak a tenyszeruseg kedveert, te kezdted (és ne tegezz, nem esik jól):
----------------------
Peterpapo 2014.04.02. 10:14:51
@vazsmegyeigerdezsház:

De bizony ez ezeknek az uraknak köszönhető, mert tőzsdéznek és néha váratlanul mondanak egy hihetetlen baromságot, amivel nagyot szakítanak, majd pár nap múlva megcáfolják saját magukat, amivel megint szakítanak egy nagyot. Ne légy barom! És ne álltasd magad!
------------------------
Szegeny komcsik nekik mindenbol a szarabbik jut.
Kabarebol a sas
hirelemzomusorbol a hetihetes
sorozatbol a marslako
rapbol a pityinger
beszedbol meg ez a baribaszo

Hat en is utalnam a vilagot, mint papot ha belelep az ember, az biztos!

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 14:32:36

@Peterpapo: latom a szovegertes tovabbra sem megy. A feloszto kirovo nyugdijrendszer megcsapolasa a tolvajlas, a maganynugdijpenztarnak nevezett csalok a tolvajok. Azt mondtak neked, hogy a tied, es majd orokolheted, de addig mi majd ok elkezelgetik? A lopást érted teszik! Es ezt te bevetted? Haha!

Knorr 2014.04.02. 14:39:37

@vazsmegyeigerdezsház: "Azt mondtak neked, hogy a tied, es majd orokolheted, de addig mi majd ok elkezelgetik"

ez van a mai napig a törvényben.

bankbetéted van ami örökölhető és ott elkezelgetik a pénzed? én megvédem neked szívesen, utald át a zsét, és majd sohanapján kapsz egy névre szóló számlát tőlem :))) muahaha!

Knorr 2014.04.02. 14:42:04

@vazsmegyeigerdezsház: "hogy az mnyp lenyulja az allamot"

nem nyúl le semmit. az állam szabadon eldöntheti hogy mennyit költ, mennyi a bevétele. ha hiánya van azt magának köszönheti.

de ennyi erővel a 13. havi fizukat is lopjátok vissza. meg a szocik 20% áfája, magasabb életszínvonala miatti hitelfelvételeket is.

lopjatok.

dr kíváncsivagyok 2014.04.02. 14:50:36

@Anselmo:
"De az nincs is benne a posztban, hogy diktatúra van."

Épul,...épulget....

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.04.02. 14:54:02

@Knorr: Te meg utalj át nekem minden hónapban kötelezően nyugdíjjárulékot, majd 20 év múlva kifizetem. Ha még itt leszek. Muhhhaha!
1:1

1349973572759 2014.04.02. 14:55:04

@vazsmegyeigerdezsház: Ne vitatkozz velük, mert okosabbak nálad.

1349973572759 2014.04.02. 14:55:41

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!: Az állam az itt lesz - nem megy ez neked sem, tisztességgel vitatkozni.

Peterpapo 2014.04.02. 14:57:29

@vazsmegyeigerdezsház:

Nem csak azt mondták, hanem az úgy is volt. Az én nevemen volt a számla, magamnak gyűjtöttem a pénzt. A pénztárak kezelték, forgatták. Az most egy másik kérdés, hogy jól, vagy rosszul, de az enyém volt. Ez a tolvaj duma, csak egy újabb szar hazugság, amivel a fidesz behülyítette az olyan agyatlanokat is mint te. Ez abból is látszik, hogy akik a pénztárban maradtak szép hozamot kaptak az elmúlt időszakban. Jelenleg sincs semmilyen számla, amit ezek a hazugok ígértek. Most viszont lenyúlták a pénzem. Úgy látszik te is olyan elvakult agyatlan vagy, aki simán odaadná a házát és a híd alá költözne, ha ezt Viktor kérné.

Az a felszólítás, hogy ne légy barom, nem jelenti azt, hogy annak is tartanak. Inkább féltés, hogy nehogy az legyél. De úgy látszik már késő.

Visszatérve egy pillanatra az eredeti témánkra:

Te azt írtad, hogy nehogy azt higgyem már, hogy az árfolyam attól mozog, hogy huszadrangú senkik valamit mondanak. Ha neked az ország Miniszterelnöke, vagy bármelyik minisztere, bankelnöke huszadrangú alsenki, akkor meg kell állapítani, hogy nem vagy túl jó véleménnyel a jelenlegi vezetésről. De vigasztaljon, hogy ezzel nem vagy egyedül, ebben teljesen egyetértek veled! ;)

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.04.02. 14:58:49

@wmiki: Jó. Akkor utalj nekem Te is! Látom, nagyon megbízol az államban, ami majd helyettem fizet. Akkor miért nem jó az állami nyugdíj számla? :)
Mit értesz azon, hogy "tisztességgel vitatkozni"?

2014.04.02. 15:00:49

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!: Te meg utalj át nekem minden hónapban kötelezően nyugdíjjárulékot, majd 20 év múlva kifizetem. Ha még itt leszek. Muhhhaha!"
pont ezt mondja a fidesz. Csak a kormány még azt sem hajlandó leírni, hogy neked tartozik, és mennyivel!

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.04.02. 15:01:07

@Peterpapo: "Ez abból is látszik, hogy akik a pénztárban maradtak szép hozamot kaptak az elmúlt időszakban."
Ajvé! Te meg visszaléptél? Lúúúzeeeer! :D

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.04.02. 15:04:08

@Könnyen elkaptuk, uram!: Teljesen komolyan azt gondolod, hogy az állam félrerakja amit befizetsz és majd egyszer kamatostúl visszafizeti, mint nyugdíjjat? Egy igazi zsivány kormány simán küldene neked szép színes papírokat, hogy billió-csillió forintod van a számládon, örüjjé, de jó lesz neked 20-25 év múlva... :)

Peterpapo 2014.04.02. 15:07:29

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!:

Sajnos véletlenül igen. Eredetileg maradtam, csak az a pénztár aztán megszűnt és nem nyilatkoztam időben, hogy melyik másik pénztárhoz szeretnék átmenni. Így jártam. Egyébként ennél nagyobb örömöd sose legyen az életben!

2014.04.02. 15:07:36

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!:
Hisz önmagadnak mondasz ellen! Nyilván nem hiszek a mai kormánynak, amelyik egy későbbi nevében ígérget. Ez a nyugdíjalap, ahol név nélkül fizeted be a nyugdíjjárulékot, kapni viszont nem a befizetésed arányában fogasz, hanem az épp akkori aktuális gazdasági, politikai helyzet alapján.

2014.04.02. 15:10:46

@Fulek: Senkitől nem vetek el semmit, csak visszatették a közösbe, ahova a többiek is fizetik, és végre nem hitellel kell pótolni... "
Jó logika egész oda vezet, hogy megvédik a lakásokat is. Elvesszük mindenkitől, mert ugye az is a közösből van, miaz, hogy a jövedelmedből vetted, és majd megmondjuk, milyen ingatlan jár neked!

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 15:10:57

@Peterpapo:
1. Nem ugy volt, mert igen sokan meg az evek soran befizetett toket sem kaptak vissza (utaltak az allami nyugdijrendszerbe).
2. A "Ne légy barom" implicit premisszát tartalmaz. ha félreértettem, akkor bocs.
3. Az volt a duma, hogy szijjarto es kosa (egyik sem miniszter) nyilatkozata miatt cuppant el az arfolyam, holott tozsdei tamadas volt az oka cds vasarlasokkal, hitelminositokkel.
4. Szerintem ez a garnitura is meglopja a magaet, annyia kulonbseg, hogy rank is jut valami.

"Hülyével vitatkozni, olyan mint egy galambbal sakkozni: ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert."

2014.04.02. 15:14:56

@♔batyu♔: Te ajánlottad neki Napoleont, meg Miklós cárt, és Einsteint is? Ja, te vagy Dr Freud, már látom! Kérjél még azokból a kis színes bogyókból, jót tesz!

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.04.02. 15:19:17

@Peterpapo: Kicsit fusztrált vagy. Miből gondolod, hogy örülök? Azért, mert röhögök rajtad? Az a személyiségednek szól, nem a nyugdíj-"vagyonodnak".

2014.04.02. 15:20:32

@vazsmegyeigerdezsház: dont feed troll "
Legközelebb inkább másold be! Ez , így, nagyon gáz!

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.04.02. 15:20:45

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ha rossz lesz az aktuális gazdasági-politikai helyzet, akkor a magánpénztárak is pont úgy fognak kifizetni (szart se kapsz). Az állami garanciát meg pont a hajadra kenheted, mert rossz a gazdasági-politikai helyzet...

belekotty 2014.04.02. 15:28:15

wmiki egy troll, de ez a troll trollja. :-))

A nép fia 2014.04.02. 15:29:36

Na, ez 12 logikus és értelmes érv, mégis nagyon kampány-szagú.
12-t, de inkább 112-t fel lehetne sorolni az MSZP és csatlósaik ellen is.

Knorr 2014.04.02. 15:31:35

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!: "Te meg utalj át nekem minden hónapban kötelezően nyugdíjjárulékot, majd 20 év múlva kifizetem. Ha még itt leszek. Muhhhaha!"

pontosan ez történik jelenleg. és pontosan tudható hogy nem lesz kifizetve.

erre lett volna a manyup!

Peterpapo 2014.04.02. 15:32:09

@vazsmegyeigerdezsház:

1. Egy darabig valóban veszteséges volt, de az utóbbi időszak kifejezetten nyereséges volt, amíg a lenyúlt összegek sehol sincsenek és a kormány éppúgy tőzsdézett vele mint anno a pénztárak. A kormány is nagyot bukott ezen és most már elszámolni sem tudnak az összeggel.

2. Bocsánatkérés elfogadva, én is bocs az összes aljas szidásért!

3. Nem csak Szijjártó és Kósa szövegei miatt liftezett az árfolyam, hanem Matolcsy és Orbán szövegei miatt is.

4. Szerintem meg ezek többet lopnak és semmivel sem jut több ránk, mint azoknál.

Peterpapo 2014.04.02. 15:34:36

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!:

Ha valaki itt frusztrált, akkor az te vagy ezzel a nicknévvel. Én csak sírni tudnék a személyiségeden, mert elszomorít, hogy tényleg léteznek olyanok, mint te.

sas70 2014.04.02. 15:44:55

@Fulek: Ez kifogásnak ugyan jól hangzik, csak nem igaz! Mert nem akkor kerültünk bóvliba amikor a balosok voltak kormányon és még nem is akkor amikor Orbán kezdett kormányozni, hanem akkor amikor kuszeszű gyorsnaszádkapitány elkezdte a gazdasági ámokfutását, és nem is hagyta abba még akkor sem, amikor már minden hozzáértő közgazdász azt mondta, hogy ez hülyeség.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 15:48:31

@Peterpapo:
2. Reszemrol is oke.
4. Hat osszehasonlitasban a fidesz jon ki jobban,
(gyf-bajnai kormany) : (fidesz kormany)
Allamadossag felpumpalasa : allamadossag kis merteku csokkentese, legalabb szintentartasa
IMF hitel felvetele, eltapsolasa : IMF hitel visszafizetese
alagut a dombba, volgyhid, 3-4xes autopalya epitesi koltsegek : bp uj foutcaja, 4es metro, kossuth ter, varkert bazar
nyugdij vasarloerteke romlott : nyugdij vasarloerteke kismertekben javult
rezsidijak 2-3x novekedtek: alacsonyabb rezsidijak
segely : csaladi adokedvezmeny
foldek occsoert haszonberletben, foldtamogatas felnyalasa, fold berbe kiadasa : egyeni vallalkozok foldhoz juttatasa

.. folytasd a sort ..
nekem ugy tunik az elozoek tobbet loptak.

Pipas 2014.04.02. 15:56:46

@Peterpapo: "Nem csak Szijjártó és Kósa szövegei miatt liftezett az árfolyam, hanem Matolcsy és Orbán szövegei miatt is."

Jah, mert az árfolyam amúgy nyilván nem liftezik, soha nem is szokott. A fidesz előtt úgy állt mint a cövek, mi?

Ugyan már, nektek templomot kellene nyitni annyi marhaságot elhisztek.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 15:59:03

@sas70: amikor atvettek az orszagot, akkor azt lattak, hogy igen galansan a komcsik kiuritettek a kassszat, es itthagytak az imf hitelt. Mert azt akartak, hogy kezdje a fidesz egy öblös megszoritassal, bukjon bele, es johetnek ujra. hat ezt nem akartak. Aztan mikor brusszelben nem engedtek a hianyt novelni, akkor megsarcoltak a bankokat, a multikat es a tavkozlest.. es ekkor hirtelen kitort a fasizmus, es a gazdasagi csod. A hozzaerto kozgazdaszok harom even at nyomtak, hogy ez nem fenntarthato, szar az egesz es ennek dacara fenntarthato.
Most akkor hogy is van ez?

Peterpapo 2014.04.02. 16:04:46

@vazsmegyeigerdezsház:

Az államadósság csak látszólag csökkent, Az IMF hitel eltapsolásában a fidesz kormány is vastagon benne van, mert azért maradt ám nekik is bőven belőle. A többi amiket felsoroltál ezeknél sem olcsóbb éppúgy túl van árazva minden, mint a szociknál volt, ne hidd el, ha valaki mást állít! A többit is mind csak a kormány kozmetikázta ki, ahogy a szociknál, vagy bármelyik kormánynál megtörténik. A családi adókedvezmény sem igaz. Egy kollégámnak öt gyermeke van és szarabbul járt az új családi adókedvezménnyel, mert nem kap annyi fizetést, hogy jól járhasson vele, tehát azzal is az egyébként jól keresők jártak jól csak, ahogy az egykulcsos adóval. Tehát ez is egy nagy hazugság. A földről meg kérdezd meg Ángyánt, akit miután átlátott a szitán, jól kiutáltak és ellehetetlenítettek. Tényleg nem tudom elhinni, hogy te ezeket nem veszed észre, vagy nem látod! Folytassam a sort? Tessék:

- a magánnyugdíjpénztár háromezer milliárd forintos vagyonának lenyúlása

- a trafikbotrány

- a földbotrány

– ÁFA- emelés 25%-ról 27%-ra
- élelmiszerárak ugrásszerű emelkedése
– illetékemelések
– adójóváírás megszüntetése
– béren kívüli juttatás drasztikus csökkentése (az adható 18.000 Ft-ról 11.250, ill. 5000 Ft-ra)
– cafeteria megadóztatása
– munkavállalói járulékok emelése
– 32 ezer fő elbocsátása a közszférából

– a foglalkoztatottak számának növelése utáni adókedvezmények megszüntetése
– egyszerűsített vállalkozói adó 30%-ról 37%-ra emelése
– kötelező kamarai tagság (regisztráció fedőnévvel) 5000 Ft éves tagdíjjal
- az ingatlanadó bevezetése kommunális adó néven
– az ebek és lovak kötelező chipezése
– a „chipsadó” bevezetése
– a „chipsadó” emelése, majd kiterjesztése
– környezetvédelmi termékdíj bevezetése, majd emelése

– üzemanyagok jövedéki adójának emelése (Fidesz: „ha kormányra kerülünk, csökkenteni fogjuk az üzemanyagok jövedéki adóját”)
– bioetanol jövedéki adójának 75%-os emelése
– autógáz jövedéki adójának 100%-os emelése
– az autópálya-használat minimumának négy napról tíz napra történő emelése – áremeléssel
– baleseti adó bevezetése (természetesen ez az állami autókra nem vonatkozik!)

– a táppénz lecsökkentése (kórházi ápolásnál 60-ról 50%-ra, más esetben 70-ről 60%-ra)
– 30 napi táppénz után időarányos szabadság csökkentése
– a rokkantak ellátásának csökkentése, ill. megvonása
– a szociális „öntemetés” bevezetése
– szociális hozzájárulási adó bevezetése

– elektronikus útdíj bevezetése (sok fuvarozó számára az eddig fizetett útdíj a többszörösére
emelkedett)
– közművezeték-adó
– a magánszemélyek kommunális adója adótárgyanként 12.000 Ft-ról 17.000 Ft-ra emelhető
– kaszinóbezárás, majd újranyitás Fidesz-közeli bennfentes feltételekkel
– bírósági eljárásokkal kapcsolatos illetékek drasztikus emelése

– banki tranzakciós díj emelése, „csekkadó” – tranzakciós adó megduplázása 3 ezrelékről 6 ezrelékre
– betéti kamatok után 6%-os „egészségügyi” hozzájárulás bevezetése
– telekommunikációs adó
– „cégadatok kötelező frissítése”-adó. Cégenként 20–50 ezer forint között + ált. forg. adó
– pénztárgépek cseréje 100+150.000 Ft/pénztárgép, plusz havi 2-3 ezer Ft NAV-val való állandó kapcsolat

– nyugdíjaskedvezmény részleges megvonása a távolsági buszokon és gyorsvonatokon
– közmunkások nettó 61.000 forintos fizetésének 49.000-re csökkentése
– munkanélküli-segély időtartamának 270-ről 90 napra csökkentése, szociális segély összegének 28.000-ről 22.000 Ft-ra csökkentése
– egyetemi és főiskolai támogatások drasztikus csökkentése
– a Munka Törvénykönyvének átírása a munkavállalók számára hátrányos feltételekkel

– pedagógusok munkaidejének de facto meghosszabbítása
– tandíj de facto bevezetése
– asztmás gyerekek emelt összegű családi pótlékának megvonása
– mozgássérültek közlekedési támogatásának visszavágása
– egészségügyi járulék emelése

Peterpapo 2014.04.02. 16:09:15

@Pipas:

Senki nem mondta, hogy nem liftezik, csak hülyeségek nélkül kevésbé szokott. Egyébként mi a véleményed arról, hogy Orbán Viktor szerint egy Miniszterelnöknek le kell mondania, ha az euró árfolyama 300 forint fölé emelkedik?

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.02. 16:13:31

@Peterpapo: igen, en is olvastam ahobnnan kimasoltad. Durvan a 30 jogcimen bevezetett terhek 1/3-a nekunk jutott, 2/3 pedig a banak/multi/stbnek.
Egy igazi kerdes van, ha a komcsik vezetik ezeket be, akkor milyen az arany? Hogy-hogynem nekunk jutott volna mind a 100%?
Khmm.

Pipas 2014.04.02. 16:20:02

@Peterpapo: "Senki nem mondta, hogy nem liftezik, csak hülyeségek nélkül kevésbé szokott. "

2008 Júl. 21. -én 228Ft 1 Euró
2009 Márc. 6. -án 315Ft 1 Euró

Akkor ez kevésbé liftezés volt vagy voltak hülyeségek? :)

Peterpapo 2014.04.02. 16:20:51

@vazsmegyeigerdezsház:

Egy gazdasági döntés hatása nem 3-4 éven belül derül ki, ahhoz hosszú évek kellenek. Amiket ezek csináltak rövid távon fenntartható lehet, de mi lesz 5-10 év múlva? Ugyanis akkor fog látszódni a hatása. Így van ez. És ehhez nem kell hozzáértőnek lenni, elég ha ezeket tudod:

A pénzvilágban az időt a naptári idővel mérik, így ott rövid távnak számít az egy éven belüli idő, középtáv az 1 és 5 év közötti idő, hosszú táv az 5 évnél hosszabb idő.

2014.04.02. 16:21:19

@vazsmegyeigerdezsház: a manyup NEM nyúlta le az államot. csak az mszp idején az állam korlátozta a kapzsiságát és egyéni számlákon hagyta a pénz KIS részét, amit az emberek a bruttó bérükből fizettek. Nekem megmaradt a manyup, én nem adtam oda a vezérednek eltékozolni. Tavaly 13%ot kamatozott. Ez nem lenyúlás, hanem nagyon eredményes gazdálkodás. A te pénzedet nyúlta le orbán, neked semmid nem maradt belőle.

Peterpapo 2014.04.02. 16:22:26

@vazsmegyeigerdezsház:

Na persze. És a multikra jutó terheket ki fizette ki? Te tényleg elhiszed, hogy nem hárították át az emberekre?????

Peterpapo 2014.04.02. 16:23:53

@Pipas:

Te tényleg figyelmen kívül hagyod a gazdasági válságot, vagy csak simán csúsztatni akarsz? Tudnál esetleg a 2010-2014-es időszakra is adatokat keresni? Vagy az ciki lenne?

Pipas 2014.04.02. 17:01:07

@Peterpapo: "Te tényleg figyelmen kívül hagyod a gazdasági válságot, vagy csak simán csúsztatni akarsz? "

Ó, a gazdasági válság. Mindig jöttök a kijelentésekkel meg az állításokkal, aztán amikor az ember bebizonyítja, akkor "dehát a gazdasági válság, te idióta". Úgy tűnik, hogy a számotokora a gazdasági válság olyan mint a keresztényeknek a szentlélek: mindenre magyarázatot ad, bármely érv lepattan róla.

Akkor úgy látom legyőztél: bármit is tudnék mondani a második mszp kormányról, arra mindre lehet azt mondani, hogy "dehát a gazdasági válság", úgyhogy fel is adom.

Éhes_ló 2014.04.02. 18:42:28

Egy pár igazság felismerhetetlenül összemaszatolva sok marhasággal és hazugsággal, de arra bőven elég, hogy még viccből se szavazzak se buktorra, se elqróra, ha nem akarok ilyenek olvansi 4 év múlva is.

2014.04.03. 09:37:45

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!:
Tehát mindkét esetben a pillanatnyi kormány kegyétől függ. Magyarul, te abban bízol, hogy a fidesz a manyup pénzt eltapsolva, adva egy igéretet, hogy majd nyugdíjas korodra az akkori kormány ellát, állni tudja a szavát. Hülye vagy.
A manyupban levő pénzed, mivel a nevedre szól, akár perelhető. Örökölhető. Szemben a fidesz állami nyugdíjával. Nem névre szól. Annyit kapsz, amennyit megszabnak, abban a kategóriában, ahová sorol a törvény. Nem a befizetésed alapján. Ha csökkenni fog a munkavégzők száma és nő a nyugdíjasoké, akkor csökken a nyugdíjad, függetlenül, hogy mennyit fizettél be.
Ha azt hiszed, hogy hosszú távon a tőzsde esik, akkor nagyon buta vagy, nézd vissza történelmi távlatban, hogyan mozog 30-40 év viszonylatában. Ha valakinek a nagy világválság idején készpénzben volt a tőkéje, elvesztette. Ha a bankban, elvesztette. Ha tőzsdén, visszanyerte értékét. Tudod miért? Mert a tőzsdén nem pénzed van, hanem tulajdonod. Hogy ezt elveszítsed, össze kell omolni a világ gazdasági szerplőinek, a vállalatoknak. Tehát a nyugdíjad biztosabb, ha tulajdonláson alapul, mint ha egy igérvényen, amit az állam szabadon változtathat.

2014.04.03. 09:38:35

@Pipas: Igen, a válság rossz argumentum. Csak az emúttnyócév!

2014.04.03. 09:41:03

@Pipas: Ha a forint árfolyamát akarod vizsgálni, csak összevetésében teheted más devizákhoz képest. Hogyan mozgott az euro árfolyam? A visegrádi négyek árfolyama? Egyébként nem ad jó következtetésre alapot.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.04.03. 09:50:40

@Kulics: valo igaz, mert a manyup a nyupot nyulta le, a nyup hianyat az allam fedezte, jo draga hitelbol. Technikailag tehat nem nyulta le, csak valójában. Az állam mivel ezt visszacsinálta, nem eltékozolta, hanem az én káromra lenyúlt pénzt visszaadta az apámnak. Megvilágítom. Azt gondolom, ha már az apám kifizette a nagyapám nyugdíját, (értsd: a te befizetéseidből biztosítják a szüleid nyugdíját) akkor kutya kötelességem kifizetni az apámét, reménykedve abban, hogy a gyermekem kifizeti az enyémet. Ez a nemzedékeken átívelő társadalmi szerződés, amibe csak igen galád rohadékoknak juthat eszébe éket verni: ne fizesd az apád nyugdíját, ne vállalj gyereket, és tedd félre magadnak a lóvét, mert úgyis összeomlik az állam. Igen, lehet, de ha a rohadt almát a földbe tapossák, az azt rohasztó kukacnak sem lesz derült sorsa.

Nagyon ügyes próbálkozás összemosni a kötelező manyupot és a megszüntetett kötelező nyugdíjbefizetésből síbolt összegből bohóckodtatott manyupot. Elhiszem, hogy megtakarításaid szépen kamatoznak, az enyémek is. A megszüntetett megtakarításra ez már nem volt igaz. De hát így van ez, ha egy intézménynek monopóliuma van, akkor nagyon nem töri magát.

Én azért szavaztam a fideszre, hogy mindazt ne folytassa, amit a komcsik. Azt látom, bár semmi se tökéletes és egy alapszintű lopás elkerülhetetlen, hogy jó úton vagyunk, márcsak abból is, hogy a komcsiknak nem tetszik. Ez egy igen biztos indikátor. Cukorgyárak, üveggyárak, föld, mindenvagyon eladása? Tapsoltak. Emberek földhöz juttatása? Hörgés, mutyi, maffia, diktatúra, nácizmus-leninizmus újraéledése.
Ha elbizonytalanodnék, elég megnézni mi nem tetszik az úgynevezett baloldalnak.

A ballib oldal emocionalisan diszkvalifikálta a fideszt, es hogy racionalis indokokat talaljanak egy irracionalis dontesre, minden lofaszt osszehordanak. Persze minden jo hazugsag tartalmazza az igazsag darabkait, ha nem igy lenne, nem lenne hiheto hazugsag. Érveleghetünk itt naphosszat, teljesen felesleges, a döntés már regen megvan, már csak a bizonyítványok magyarázása folyik.

2014.04.03. 09:59:47

@vazsmegyeigerdezsház: "hogy jó úton vagyunk, márcsak abból is, hogy a komcsiknak nem tetszik"

Itt van nagyon eltévedve minden érvelés. az orbán féle önkényuralom minden értelmes emberből zsigeri utálatot vált ki. Sajnos ezt a dolgot te úgy magyarázod, hogy akinek nem tetszik a fidesz az komcsi. Nem túl primitív világkép ez ?
Az ország értelmesebb felének se a maszop izzadtságszagú tehetetlensége, se a fidesz ámokfutása nem tetszik. Egyik sem.

sas70 2014.04.03. 10:01:48

@vazsmegyeigerdezsház: A komcsik kiürítették a kasszát, csak egy lózung. Az IMF hitel, ott volt a jegybanki tartalékban MOL-t is abból vették meg. Semmi nem kötelezett bennünket arra, hogy azonnal visszafizessük az IMF-hitelt, szépen ütemesen le lehetett volna csengetni és akkor nem kellett volna vagy 30 új adót bevezetni.
Az EU-val is meg lehetett volna állapodni, csak ahhoz nem szabadságharcot kellett volna vívni, hanem szépen tárgyalni és akkor lett volna kompromisszum. Jó hosszan sorolhatnám még az elszalasztott lehetőségeket, de nincs értelme, mert már elmúlt.
A baj az, hogy épeszű megoldással a jövőre nézve, nem állt elő Orbán, csak a még négy évet szajkózta.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2014.08.13. 14:20:09

@Kulics: "orbán féle önkényuralom"

Nem túl primitív világkép ez ?

"Az ország értelmesebb felének se a maszop izzadtságszagú tehetetlensége, se a fidesz ámokfutása nem tetszik."

Ez egyáltalán nem bizonyított. Kicsit önkényes az "ország értelmesebik fele" meghatározás, a csoport nem pontosítható, (ez az értelmiség lenne?) az pedig teljesen önkényes, hogy valószínüleg magadat ebbe a csoportba számítva, az egés csoportra kivetíted vélekedésedet.

@sas70: nem volt jegybanki tartalékban, a négyéves futamidejű 10,5mrd SDRbol 7,6mrd SDRt már lehívtak 2009re, továbbá a kétéves EU hitel 6,5mrd €ból is 5,5mrd € el lett koltve. Az a lozung, amit te nyomatsz.

2014.08.14. 11:48:56

@vazsmegyeigerdezsház: tudományosan nézve teljesen igazad van. CSAK egy féle világnézet szempontjából utálatos orbán. Aki jól bírja vagy közömbös az autoriter hatalom gőgjére annak jó ez ami van.

2014.08.14. 11:52:13

@vazsmegyeigerdezsház: azért a te kategóriád: "komcsik" se túl szabatos. Léteznem ma magyarországon a kommunizmusban hívő emberek ? Hányan vannak ? Milyen befolyásuk van ? Te végeztél tudományos igényű kutatást e témában vagy csak beböfögted hogy "az a jó ha a komcsiknak nem tetszik" ?
Jó lenne ha magaddal is olyan igényes lennél, amit mástól elvársz.
süti beállítások módosítása