CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Csete csata Szárcsa fojtogatással

2011. január 22. 01:18 - Anzágo

Iskolamegszüntetésekkel kezdi idei munkáját Csepel fideszes önkormányzati vezetése.

Terveik szerint idén szeptembertől megszűnik Királyerdőben a Szárcsa utcai általános iskola, a városközpontban (képünkön) a Csete Balázs középiskola sorsát pecsételik meg azzal, hogy a csepeli fenntartói jogot átadják annak a Fővárosi Önkormányzatnak, amelyik már a meglévő iskoláinak jó részétől is szabadulni szeretne...

Ez  csak a kezdet! Van még más is, és a Morovik Attila alpolgármester által jegyzett előterjesztés szerint már dolgoznak a folytatáson. Mint megtudtuk, Morovik Attila néhány hónapja még attól a Csete Balász középiskolától kapta a fizetését, amelynek most ő készíti elő a megszüntetését. A teljes előterjesztés INNEN LETÖLTHETŐ  

Miként az Orbán kormány, úgy a jelenlegi XXI. kerületi Németh önkormány sem hajlandó

szóba elegyedni az érdekeltekkel: diákokkal, szülőkkel, tanárokkal. Az ítéletet már meghozták, a tervek szerint január 27-én ki is hirdetik, az itélethírdetést képviselő-testületi ülésnek álcázva. Bár a jogszabályok szerint az érdekeltek és az érdeklődők a testületi ülés előtt legalább bizottsági üléseken elmondhatnák ELLENÉRVEIKET, Németh Szilárd és társai gyakorlatilag ezt sem teszik lehetővé, hiszen a jól eldugott előterjesztés mellett híre-hamva sincs a KÖTELEZŐ bizottsági ülésnek. Ha hétfőn mégis megszállná a Szentlélek a lélektelen előterjesztés aláíróját, már akkor is késő lenne ahhoz, hogy három nap alatt valódi, sokoldalú ÉRDEMI vita legyen a csepeli családok százait érintő döntés előtt. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr582604163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mesztic 2011.01.23. 10:42:17

Tudja valaki, hogy mikor lesz az a bizottsági ülés, amelyiken ezt a gyalázatot tárgyalják? Elvileg szerdáig meg kellene tartaniuk a bizottsági ülést, ha nem akarnak teljesen törvénysértők lenni. Persze, jól tudom, hogy ez ma a legkisebb probléma a Fidesz háza táján. De mégis! Hátha lesz legalább formálisan valamilyen bizottsági ülés, ahol az iskolabezárásokról tárgyalnak. Oda (is) el kellene menni érvelni, hiszen a csepeli gyerekekről van szó. Ma a Szárcsa és a Csete. A folytatás sejthető. Nem kellene némán, ölbe tett kézzel várni a bizonyosságot!

reader21 2011.01.23. 21:39:55

Nyilvános a bizottsági ülés is? Nem csak az önkormányzat értekezlete nyilvános? Úgy tudom, hogy a bizottsági értekezletekre csak a képviselők mehetnek be. Erre a szácsás-csetés bizottsági megbeszélésre azért én is elmennék
süti beállítások módosítása