CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Saját emberei zsebét tömi a Fidesz

2012. augusztus 09. 12:35 - csú

Rabló_1.jpgBudapest, 2012. augusztus 9., csütörtök (MTI) - Az MSZP szerint kétarcú politikát folytat a Fidesz: miközben gazdaságpolitikájával a katasztrófa felé viszi az országot, addig a "nála lévő kasszakulcsot arra használja, hogy saját emberei zsebét tömje".

Burány Sándor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője fogalmazott így csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, élesen bírálva a jövő évi költségvetés nyár elején elfogadott sarokszámait.

Emlékeztetett arra, hogy ahhoz a Költségvetési Tanács is további hatástanulmányokat kért, elemzők pedig arra figyelmeztettek, hogy a várt hiánynál akár 400-700 milliárd forinttal is nagyobb lyuk lehet a 2013-as büdzsében. A szocialista képviselő szerint már talán az Orbán-kormány sem gondolja komolyan a jegybank megadóztatását, ezért további költségvetési változtatásokra kell számítani azt követően, hogy a kabinet eddig is "világrekordokat döntögetett" a büdzsé módosításaival. "Az átalakítás alatt a fosztogatás zavartalan" - mondta Burány Sándor, aki a Figyelo.hu szerdai cikkét idézve kiemelte: több fideszes politikusnak és számos kormányközeli vállalkozónak százmilliós üzletet jelenthet az Új Széchenyi Terv mikrovállalkozásoknak szóló programja. Hitelközvetítőkként ők ugyanis 30 milliárd forint sorsáról dönthetnek, átlagosan 6-6,5 százalékos kamatnyereséggel számolva pedig ebből 2 milliárd forintos hasznuk származik - fejtette ki Burány Sándor, aki szerint "ebben a pénzosztásban" érintett például Papcsák Ferenc, Braun Márton, illetve Széles Gábor.

bkgy \ bhi

MTI 2012. augusztus 9., csütörtök 12:22

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr24703467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása