A hír: Január elsejével létrejönnek a járási hivatalok, amelyek átveszik az önkormányzatoktól az okmányirodai, gyermekvédelmi és gyámügyi feladatokat, valamint egyes szociális, környezetvédelmi és természetvédelmi igazgatási ügyek intézését. A feltételek megteremtésével foglalkozott a Csepeli Önkormányzat szeptember 27-i képviselő-testületi ülése. Döntöttek – Németh Szilárd polgármester sürgősségi előterjesztéssel tett javaslatára –, arról hogy két épületet, a kerületi járási hivatal létrehozása céljából, ingyenesen használatra átadnak Budapest Főváros Kormányhivatalának, hozzájárulnak 54 hivatali dolgozó áthelyezéséhez, és fizetik a teljes technikai eszközrendszer átköltöztetésének költségeit.

A mese:

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Kétharmad Ország. Kincse kevés, népessége sem sok, lakói azonban annál többet álmodoztak. Uralkodóját Kétharmad Győzőnek hívták. Gyerekkorában katona, vagy birkákat terelő juhász szeretett volna lenni, de leginkább arról álmodozott, hogy egyszer egy Háromharmad Ország királya lesz, s a nép akkor egyszerűen csak Győzőnek fogja nevezni. Győző, a nagy harcos. Mert harcos király volt. Hadat viselt mindenkivel. Még országán belül is szabadságharcot vívott mindazokkal, akik csak dolgozni, élni akartak, békében. Országa, eközben, mint egy mesebeli hajó, állandóan viharban, nem egyszer orkánszerű szélben hánykolódott. Kétharmad Győző nem tudta nyugodt, kincseket rejtő kikötőkbe vezetni utasait, népét. Nem is akarta. Utálta a békés, kincseket rejtő kis öblöket, kikötőket.

Csak a harcot szerette. Különösen a szabadságharcért volt oda. Ugyanakkor különcségeként emlegetik, hogy szinte meghalt a kövér tábornokoktól. Viszont a „nép napszámosait” sem kedvelte, mert azok – vihar közben is –, állandóan konyakot akartak inni. Irgum-burgum! Ő meg – a nép egyszerű gyermekeként –, csak házi pálinkát ivott, vagy ahogy ő mondta, pájinkát, kóbásszal. És ilyenkor még danolt is, udvari színészével. Mégis, leginkább saját népére, az emberekre volt dühös. Állandóan csak elégedetlenkedtek, nem értették meg hadvezéri nagyságát, álmai népboldogító jelentőségét. Legszívesebben leváltotta volna őket. Jobb kezével, Stratéga Gyurival, aki igazi kurucként Unortodoxiában tanult, s emiatt gazdasági szabadságharcának vezénylő tábornoka lett, egy hatalmas jéghegy felé kormányozták Kétharmad Ország törékeny hajóját.

Nem érdekelték a vészjelzések, a szomszédos országok hajóinak figyelemfelhívó kürtjelzései. Nem hitte, hogy saját országa hajója elsüllyedhet. Hiszen Ő, a Kétharmad Győző vezeti. Változatlanul osztogatta híveinek a rendjeleket, a lovagi címeket, a kis-és nagykereszteket, láncokat, új hajózási alaptörvényt erőltetett népére, a család, a taggyűlési tagok, a rokonok, első-, másod- és harmad unokatestvérek, a számító és balga hívek között szétosztotta a királyi, meg a helyi földbirtokokat, hivatalokat. Hiába, a szegények száma csak nőtt, egyre többen menekültek a süllyedni látszó hajóról. Már a milliárdos királyi felszólító levelek sem hoztak semmit az udvar konyhájára.

A kincstár is apadt. Hasztalan volt a sokféle adó kivetése, a bankok megadóztatása, a rusnya, gonosz külföldi multik kiátkozása, a leghűbb barát, a régi kincstárnok mesébe illő vagyonának terebélyesedése, az ország folyamatos átszervezése. A nép megtakarított nyugdíját az udvari rendtartás költségei felemésztették. A helyi kis- és nagybirtokokat, vármegyéket, vár nélküli várakat vezető vazallusok kormányzói hatalmának csökkentése, a helyi közvagyon egy részének tagosítása sem vált be. Csakúgy, mint Stratéga Gyuri állandó álmai, tündérmeséi – amelyeket már a nép egyszerű, meséken felnőtt gyermekei sem hittek el. Fogyott a kétharmad királyság. Ekkor Kétharmad Győző, hatalma háromharmaddá tétele érdekében, a királyválasztást átalakíttatta közfelkiáltássá, majd királyi pátensben kihirdette: helyi hűbéresei, az országot alkotó kisebb és nagyobb önkormányzó közösségek alkalmatlanok feladataik ellátására. Újabb – a jelenlegi várurak, ispánok felett álló –, királyi biztosok kinevezésére, a hozzájuk tartozó tisztviselői rendszer kiépítésére van szükség.

Uralkodása harmadik évének első napjától minden településen hozzanak létre járási hivatalokat, élükön hű embereivel, szolgáival. És mivel a királyi kincstár üres, a települések meg még mindig gazdagságban élnek, fizessenek. Váraik, kastélyaik, épületeik, ingó vagyonuk egy részének ingyenes átadásával, a költözési költségek önkéntes átvállalásával. Fizessék meg, hogy harcos királyuk, Kétharmad Győző, helyettük gondoskodik népéről, a megálmodott Háromharmad Ország feltételeinek megteremtéséről, uralkodói hatalmának kiteljesedéséről. Mindenkinek „legyen füle a hallásra, olvasson a jelekből”, intett végül a nagy uralkodó. Mert – a turulmadár katonáinak segítségével –, úgyis legyőzi a sárkányt.

„Itt a vége, fuss el véle” fejeződnek be a mesék. Ennek a mesének azonban még nincs vége. Ne fussunk el. A végét együtt kell majd meg írnunk. És az nem mese lesz.

V O X