CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Németh Szilárd nem akar polgármester lenni, de masíroztat?

2012. október 18. 00:05 - csú

NSZIL-szuper-1.PNGEgy meghívó jelent meg a Csepeli Önkormányzat hivatalos honlapján, a csepel.hu-n.  A meghívó a „Soroksári és Csepeli Polgárok” – at hívja meg a Békemenet újabb vonulására. Ebből öt dolog mindenképp kiolvasható.

Először:

Németh Szilárd, Csepel polgármestere nem hazudtolja meg önmagát, ismét a kerület honlapját használja fel egy politikai rendezvényre való mozgósításra.

Másodszor:

A meghívóban pár szóval „értékeli” a januári békemenetet, amely „példaként áll a világ minden nemzete előtt”.  Ez az ő, párttársai, a szervezők és a jobboldali sajtó véleménye, politikai vélemény, amit nem az önkormányzat honlapján kell kifejtenie, hanem politikai rendezvényen. Nem vállalkozom arra, hogy bemutassam – hosszasan tudnám –, hogy a világ sok-sok országának sajtója milyen negatívan értékelte „a kormány által szervezett békemenetet”.

Harmadszor:

„Most, október 23-án is szükség van az összefogásra” – írja. Összefogásra – az ország helyzetét figyelembe véve –, szerintem mindig szükség van, ebben a válságos helyzetben különösen. Akkor talán – a helyi hatalom uraként – valamit tehetett volna az ügyért.  Megválasztása óta azonban – véleményem szerint –, nem, hogy semmit nem tett érte, még arra is képtelen volt, hogy normálisan együttműködjön a helyi civil szervezetekkel, vállalkozókkal, mindenkivel, aki Csepel jövőjéért hajlandó erre. Csak a legutóbbi példát hozom fel, amikor az Aradi Vértanúk koszorúzásán, a többéves hagyományt megszakítva, nem engedte, hogy a koszorúzáson résztvevő pártok, kisebbségi önkormányzatok – közöttük a két vértanúra is emlékező Örmény Önkormányzat –, neve elhangozhasson. Németh Úr! Nem kellene már egyszer valóban közösen emlékezni, ünnepelni? Ha meg valamiért nem megy, akkor talán nem kellene összefogásról papolni.

Negyedszer:

A menetet szervezők meghívójából idéz egy mondatot: „… mutassuk meg, hogy a hit segít, az erkölcs kötelez, nem maradunk adósa senkinek, még akkor sem, ha a pénzhatalom nagy urai úgy szeretnék.” Ismét csak kérdezem. Polgármester Úr valóban úgy gondolja, hogy ilyen mondattal összefogásra lehet buzdítani a csepeli polgárok ezreit? Mi van azokkal, akik például nem adósai senkinek, csak éppen csendben, békében emlékeznének az 56-os áldozatokra?

Ötödször:

A meghívó a soroksári és csepeli polgárokhoz szól, az aláíró neve alatt, címei után régi vagy új funkciója is megjelöltetett: „választókerületi elnök”. Polgármester Úr! Most tette közhírré, hogy a Kedves Vezető jóváhagyta: elindulhat az országgyűlési képviselő választásokon, a soroksári-csepeli választókerületben. Innentől kezdve világossá vált: 2014-ben már nem akar elindulni a kerületi polgármesteri pozícióért. Megváltozott ugyanis a helyzet: egy polgármester, ha kerületi is, egyre kevesebb hatalommal rendelkezik, kevésbé vonzó pozíció. Padtársaival sikerült ellehetetleníti minden vonatkozásban a helyi önkormányzatokat és vezetőit. Érhető, hogy egyre több polgármester akar inkább országgyűlési képviselő lenni. Az emberek azonban tudni fogják: menekül az egyre nehezebb feladat elől. Nem hiszem, hogy sokan fogják visszasírni.

V O X

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr104855254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása