„A rendszerváltás óta mindig azt ígérték a dolgozó embernek, hogy jobb lesz neki, ha ezekre és ezekre szavaz. A kisember meg elhitte és szavazott. Hol erre, hol arra. Az ígéretek viszont, ígéretek is maradtak a kormányok cselekedeteiben. A rendszerváltás óta a tőke és a kizsákmányolás erejének szigora erősödött, a dolgozó kiszolgáltatottsága, bizonytalansága meg nőtt. Bárhogy szavazott a kisember, a tőke egyre erősebb, ő meg egyre gyengébb, kiszolgáltatottabb lett.” – Horváth Gyulától idéztük a fenti sorokat. Nem vállalunk jelentős kockázatot, amikor azt prognosztizáljuk, hogy a szerző írása nagy vitákat fog kiváltani baráti és politikai társaságokban. Csepelen és másutt is régen olvastak ilyen kifejezést, hogy kizsákmányolás, és nem találkoztak olyan írással sem, amelyik a tőke és a kizsákmányolás kapcsolatával foglalkozott volna. Ettől még léteztek, léteznek ma is ezek a fogalmak. A Lajtán és Hegyeshalmon túl nevén nevezik a dolgokat. Nálunk szemérmesen kerülgetik, miközben a gyűlölködés előtt régóta szabad az út. Horváth Gyula most következő, Mindent a szemnek című ‑ vitatható és vitatandó ‑ írásában nem kerülgeti ezeket a testet öltő fogalmakat:

Mindent a szemnek

Sokan látják, hogy az ország rúdját rossz irányba erőltetik azok, akik ma a vezetést magukénak tudják. Azt is nagyon sokan látják, hogy a mind élesebbé váló harc, amelyik kibontakozóban van a közelgő választások kapcsán, sokkal inkább szól a hatalomról, a vezetés fortélyairól, mint a dolgozó emberről.

A múltkor egy bátor ember a rádióban arról beszélt, hogy a szavazásokon a politikai álláspont érvényesítése minden embernek elemi szükséglete kellene, hogy legyen. Ehhez képest Magyarországon most igen alacsony a szavazáson részt venni szándékozók aránya. Valószínűleg azért, mert nem látják biztosítottnak azt, hogy álláspontjuk érvényesítésével, képesek megváltoztatni a folyamatokat. Azt, hogy egy ember véleménye nem érvényesül érzékelhetően még beemelhető, de hogy társadalmi rétegek, dolgozói osztályok akarata kerülhető meg, azt már nehezen viselik. Főleg a kisembernek mondott kiszolgáltatott tömegek érzik feleslegesnek azt, hogy éljenek demokratikus jogaikkal.

A mai magyar társadalomban is pótviaskodások mennek. Elsősorban a formalitások területén.

Megütköznek itt egymással jópofa arcok, frappáns szóvirágok, frizurák és jól szabott öltönyök.

A résztvevők és azok, akik sanyarú helyzetükből kiutat keresnek, lelkesen figyelik az "esztrád műsort".

Aztán amikor magukra maradnak és a számlák hada, a csökkenő bevételeik, az embertelen bánásmód, a gyermekeik nevelésének és taníttatásának növekvő súlya, meg a kizsákmányolás és szegénység nyakukon ülő terhe hajlítja a hátukat, elszáll a gyűlések keltette eufória.

A rendszerváltás óta mindig azt ígérték a dolgozó embernek, hogy jobb lesz neki, ha ezekre és ezekre szavaz. A kisember meg elhitte és szavazott. Hol erre, hol arra. Az ígéretek viszont, ígéretek is maradtak a kormányok cselekedeteiben. A rendszerváltás óta a tőke és a kizsákmányolás erejének szigora erősödött, a dolgozó kiszolgáltatottsága, bizonytalansága meg nőt. Bárhogy szavazott a kisember, a tőke egyre erősebb, ő meg egyre gyengébb, kiszolgáltatottabb lett. Úgy látta, hogy a szavazás egy úri huncutság, ahol őt csak kihasználják, becsapják. Így hát egyre növekvő számban tesznek le arról, hogy részt vegyenek a választásnak mondott, felhajtásokon. Az ellenzéki politika meg csodálkozik, hogy erőlködéseinek nincsenek meg a kézzelfogható - közvélemény kutatási eredményekben megjelenő - visszajelzései.

A mai magyar valóságban az ellenzék már sokat mutatott a módszerek sziporkáztatása terén, de igen keveset a tartalmi elemek felismeréséből, az elképzelések kidolgozásából. Arra már látszik valamilyen felszínes felismerés, hogy a Fidesz leváltására össze kellene fogni.

Arra azonban, hogy hogyan tovább, nincsenek fogódzók. Ha nincsenek, akkor pedig úgy érezhetik az emberek, hogy megint a régi séma érvényesül. Az erő és a kényszerek uralhatják a jövő politikáját is, ahol pedig a kisember újra csak a "szívó ágon marad".

A politikai jobboldal elérte, hogy az elmúlt húsz év összes "rossz termékét", a baloldal szekerébe rakta. A tőke megerősödését, a munkaerő elértéktelenedését, és a társadalmi viszonyok elkorcsosulását, a nemzet megosztottságát, a gazdasági világválsággal együtt. A baloldal pedig balgán beállt ebbe a neki állított igába és elfogadta ezt a logikát.

Az előző rendszer vívmányit is szemérmesen hagyta kidobni a feleslegesekkel és használhatatlanokkal együtt, mint fürdővízzel a gyereket. A szakszervezeteket, szétszabdalták, (a kedveseket jutalmazták, az ellenkezőket büntették) az érdekvédelmet leépítették, megosztották, és a jogi védelmet, a szociális hálót, erősen visszafejlesztették. A dolgozói létet jelentő tartalmi érdek és jogvédelem helyett, teoretikus vitát mímelnek a Kádári és Nagy Imrei baloldaliságról. A szociáldemokráciát sunyi módon hagyják összemosták a kommunistával. Az emberi kapcsolatokat, a szolidaritást, a mozgalmi hagyományokat, felváltotta a show- világ testidegen, értéktelen hamissága.

Úgy látszik, hogy nincs a dolgozóknak ma autentikus pártja Magyarországon! Sok párt van, amelyik részben lefed dolgozói érdeket is, de olyan, amelyik kimondottan a dolgozói érdekéből sarjadt, és abban él, nincs! Olyan, amelyik érzékelné problémáikat és választ adna jogos kérdéseikre.

A szétzilált, finnyáskodó, de már nagyképűen kirekesztő pártkezdemények egói azonban már most sokkal magasabbak, mint valós értékük. Ezt a virtuálisan felállított totemoszlopot zúzta szét a közvélemény kutató közelmúltban közzé tett eredménye. Remélhetőleg még nem későn, de rádöbbentett, hogy az összefogást, csak tartalmi elemekre és valós követelményekre szabad építeni.

Megméretett és könnyűnek találtatott a kemény szavak, hosszú menetelések, és a frappáns replikák hatása. Rá kéne döbbenni már, hogy azzal nem üzent semmit a kampányra készülő, mikor bemutatta, hogy a másik miért nem alkalmas a feladatra, és mik a hibái. Akkor számíthat megbecsülésre, bizalomra, ha bebizonyítja, hogy Ő képes és érett a vezetésre. Látja a célt, a feladatokat, az utat és alkalmas a szolgálatra!

Ahhoz, hogy változás lehessen, először azt kéne elérni, hogy a dolgozók aktívan és ne közömbösen álljanak az ország dolgaihoz. Ehhez viszont ezek az emberek, szeretnék látni, hogy van szervezet, párt vagy összefogás, amelyik belőle nőt ki és ebből következően a bőrén érzi a problémáikat. Ekkor lenne bizalom, elkötelezettség és lelkesedés is, olyan, amelyik nem a taktikai formaságokat és az úri módikat tartja elsődlegesnek, hanem a dolgok igazságos és elvszerű megoldását. Akkor, amikor ilyent tapasztal a dolgozó nép, nem fogja megtéveszteni a rezsi csökkentés álcájába bújtatott hatalomkoncentráció, a nemzeti büszkeségre építő, fasisztoid szerecsenmosdatás, vagy a határon kívüliek szavazati jogát megteremtő szavazatzsákmányolás.

Horváth Gyula

Forrás: hgyula.hu