A csepeli munkásőrök lőszerraktárát lehetetlen volt megközelíteni, ezt a már akkor is élő csepeliek jól tudják. A behatolás – saját kései beismerő vallomása szerint ‑ csak egy valakinek, a kis Németh Szilárd pajtásnak, a későbbi, a szocialisták által kinevezett iskolaigazgatónak, a még későbbi fideszes polgármesternek, mai rezsikommandós parancsnoknak sikerült. „Imádtam úttörőnek lenni” – tesz újabb vallomást abban az interjúban, amely a HVG-ben jelent meg. Az írásból döbbenetes tényt tudhatunk meg: a funkciót és tiszteletdíjat halmozó Németh Szilárd pajtás nem akar 2014-ben polgármester lenni Csepelen. Erről így vall: „Most úgy néz ki, hogy az országgyűlési képviselő-választáson indulok, aztán majd meglátjuk.” Korábban már adtunk előzetest a beszélgetésből, most birtokunkba került az interjú teljes szövege. Nem fosztjuk meg tőle olvaóinkat, sőt azonnal megosztjuk:

„Először is a tartást köszönhetem a szüleimnek. Apám mindig azt mondta: legfontosabb dolog tanulni, mert úgy lehet kikeveredni abból, amiben élünk” – utal a csepeli „melóskörnyék aprócska albérletében” töltött gyerekkor után megfogadott atyai tanács látható eredményeire a parlamenti Fidesz-frakcióban a rezsicsökkentés fő felelősévé avanzsált, 48 éves csepeli polgármester. Apja a Csepel Művek munkása volt, anyja a csepeli posztógyárban dolgozott. Húga most Chicagóban szervezi „az ottani polgári csoportokat”. A csepeli iskolaévek után az ELTE magyar–történelem szakára felvételizett, „s bár nagyon jó lett az írásbelim, a szóbelire el sem mentem, mert úgy döntöttem, hogy dolgoznom kell”. Képesítés nélküli nevelőnek állt a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolába, ahol az igazgatóhelyettességig vitte. Közben elvégezte a budapesti tanítóképzőt, amit közoktatás-vezetői oklevéllel is megfejelt. A Görgey Artúr Általános Iskola igazgatása után a Vasutasok Szakszervezetének szervezetépítő menedzsere lett. Az első Orbán-kormány idején a Környezetgazdálkodási Intézet igazgatójának nevezték ki; 2010-ig a jogutód Vituki szakági igazgatója volt. 1998-tól önkormányzati képviselő lett Csepelen, 2004-ben és 2009-ben uniós képviselők parlamenti helyére delegálta a Fidesz. 2010-ben Csepel egyéni képviselőjévé, majd polgármesterévé választották. Januártól ő vezeti a rezsicsökkentést ellenőrző parlamenti munkacsoportot.

Matematikatanár-közgazdász feleségével, 15 éves lányával és a „származásomnak megfelelően német nemzetiségi iskolába járó”, 7 éves fiával a csepeli Királyerdőben egy családi házban lakik. Hobbija a főzés: „legszívesebben csülkös-velős pacalt készítek”. Kedvence még a töltött libanyak, amit „a nagymamám szolgálóként tanult meg a sok kóser kaja mellett”, de „most épp böjti időszakban vagyok, így csak nézegetem a húsokat a hűtőben”.

– Röstelljük magunkat, hogy csak most figyeltünk fel önre, pedig már nem az első ciklusát tölti a parlamentben. Mit kellett volna korábban észrevennünk?

– Bár a közéleti szerepem nem új keletű, olyan súlya, ami a HVG ingerküszöbét is eléri, nyilván a legutóbbi választás után lett. Csepelen azonban 2010 előttről is jól ismernek. Az én időmben erősödött meg a helyi Fidesz, és a nagy botrányok idején – galvániszapügy, csepeli kettős gyilkosság – mindig motorjai voltunk a megoldásnak.

– Mandátumát két ízben is úgy szerezte, hogy valaki lemondott a képviselőségről. Nem bántotta az önérzetét, hogy folyton a cserepadra ültették?

– Ezt a szocik többször is az orrom alá dörgölték, de bírom a kiképzést. Engem elég fegyelmezett pártkatonának ismernek, aki a Fideszért mindent megtesz. De sokat dolgoztam, hogy eljöjjön az idő, amikor magamért is megválasztanak.

– Fő műve, a rezsicsökkentés a bírálói szerint azért igazságtalan, mert akinek nagyobb a lakása, többet spórol. Ön mennyivel fizet kevesebbet?

– Nem vagyunk mi számlabubusok, hogy állandóan a kimutatásokat nézegessük, ezért forintra nem tudom, de én is ugyanannyit takarítok meg, mint a többi család: 10 százalékot. Pontosabban a feleségem kiszámolta, hogy legutóbb csak 9,3 százalékos volt a csökkenés. Poénból még mondta is, milyen klassz, hogy rezsibiztosunk van, de még a saját számláját se tudja elintézni. Aztán vért izzadva megfejtettem, hogy három nap már a csökkentett tarifával szerepelt az előző számlában.

– Polgármesterként, az egykori vörös Csepel elöljárójaként sokat dolgozik, hogy a múltat eltörölje? Láttuk, Wass Albert-szobrot is avatott.

– Egyáltalán nem akarom eltörölni a múltat, sőt. Sokféle múlt van, Csepel pedig büszke a történelmére. Ennek egy része a szocializmus is, de ennél jóval fontosabb, hogy Árpád földje, a magyar ipar bölcsője, ahol Weiss Manfréd csodálatos környezetet teremtett.

– Önt mennyire nyomasztotta az a proli vidék, ahol felnőtt?

– Sosem gondolok sötéten a gyerekkoromra. Nagyokat bandáztunk. Egyszer kirámoltuk a Munkásőrség lőszerraktárát. Nem volt bennünk forradalmi hevület, csak gyutacsot akartunk szerezni. Kiírtam az utcán egy lánynak, hogy szeretlek, Tünde; meggyújtottuk, és baromi jól égett.

– Más ügyben is van gyónnivalója? Egy kis úttörősködés, KISZ-tagság?

– Az örök ellenállók nyilván azt mondják, hogy ők már akkor is a rendszer ellenségei voltak. Én ilyet nem állítok. Imádtam úttörőnek lenni, ami számomra a focizást, a táborokat és az első cigit is jelentette. A szüleim otthon persze szidták a rendszert, de ilyenkor kiküldtek, nehogy én is olyanokat mondjak az iskolában.

– Ami később – tanítóként – a munkahelye is lett. Csak nem a pálya elnőiesedése miatt váltott?

– Á, ez sosem zavart. Még húsz se voltam, amikor már tanítottam. Érdekes helyzet volt, amikor harmincas anyukák jöttek hozzám tanácsért, hogy mit csináljanak a fiukkal.

– Az első Orbán-kormány idején a kisgazda miniszterek alá tartozó, a sajtóban a pazar lakomákról elhíresült Környezetgazdálkodási Intézet igazgatója volt. Ön mit érzékelt a vircsaftból?

– Azt, hogy magukat kisgazdáknak hazudó komcsik azon dolgoztak, hogy az intézet rossz hírét keltve bevágjanak egyet az Orbán-kormánynak. Bácskai Jánossal sikerült eltakarítanunk a házból ezeket a gazembereket.

– És miért hagyta el a zöld pályát? Miért Illés Zoltánnak és nem Németh Szilárdnak hívják a környezetvédelmi államtitkárt?

– Zoltánnak erősebb kvalitásai vannak ezen a területen, mint nekem. Jó barátok vagyunk. Fel sem merült, hogy keresztbe menjek a pályáján. Hálás vagyok, hogy segített a galvániszapügyben. 

– Arra is a hála késztette, hogy felszólítsa a csepelieket, imádkozzanak Orbán Viktorért?

– Nem egészen így történt. A Wass Albert-szobor koszorúzására az atya elhozott egy ókeresztény imát, amit a felvidéki Ógyalláról kapott, azzal, hogy szeretnék, ha a magyar templomokban Orbán Viktorért és a kormányáért imádkoznánk. Kérdezte, közzétenném-e. Miért ne tettem volna?

– Avatott már a kerületben Trianon-emlékművet is. Az idő kereke ön szerint visszaforgatható? 

– Ha így gondolnám, akkor most kacagányban ülnék itt. Azt szeretném, hogy emlékezzünk a múltra, legyünk büszkék eleinkre, és mondjuk azt, hogy ez a minta. 

– Megválasztása előtt azt ígérte, feltámasztja a csepeli ipart, ami „környezetbarát módon teremthet munkahelyeket” – hol áll ebben a harcban?

– Remélem, hogy még az idén elindul a Weiss Manfréd-terv. Ez akkora program, hogy nem is megy helyi erőből, a miniszterelnök úr segítségét is kérnünk kell. Az indítás ebben az esetben azt jelenti, hogy vissza kell venni a gyárat azoktól, akik privatizálták, és újra állami tulajdonba vonni.

– A rezsicsökkentéssel beírta a nevét az annalesekbe. 2014-ben viszont választania kell: marad képviselő, vagy beéri a polgármesterséggel?

– Ez attól is függ, hogy mire kér föl a miniszterelnök úr. Most úgy néz ki, hogy az országgyűlési képviselő-választáson indulok, aztán majd meglátjuk.

DOBSZAY JÁNOS – KELEMEN ZOLTÁN  (Forrás: HVG)