"Németh Szilárd galádságnak tartja, hogy az árstopok és -csökkentések előtt a településeken olykor jelentősen megnőtt a szemét- és a vízdíj. Ám fura módon ezt az ellátó cégek és nem a tarifákat jóváhagyó önkormányzatok saraként tünteti fel. A galádságok ellen küzdő Fidesz meglehetős könnyedén átsiklik ama tény felett, hogy az áremeléseket saját polgármestereik írták alá....Az ellenségképgyártás dacára a Fidesznek valójában minden lehetséges eszköz a rendelkezésére áll arra, hogy bármikor bármilyen mértékben módosítsa a tarifákat. Ebben sem kül-, sem belföldi erők nem tudják megakadályozni.... Noha a Fidesz politikusai a rezsicsökkentési kampányban szinte egymás kezébe adják a mikrofont, nyilatkozataikban gyakran találni a valósággal nehezen összeegyeztethető állításokat." Ennyit tömör előzetesként Marnitz István most következő elemező írásból:
Rezsikampány: Megalapozatlan állítások
Orbán Viktor kormányfő például számos alkalommal hangsúlyozta, hogy az EU tagállamai közül Magyarországon a legmagasabbak a rezsiköltségek. Valójában ez a kiadás az uniós átlag alatti. A szint „csupán” a jövedelmekhez viszonyítva kiugró. Ezért azonban már nemcsak az energiacégek (állami jóváhagyású) tarifái okolhatók, hanem az alacsony fizetésekért felelős gazdaságpolitika is. A tekintetben, hogy ezért „ki a hibás”, a két fél – tapasztalataink szerint – egymásra mutogat.
Jól sulykolt üzenet a „nyilvánvaló kül- és belföldi nyomás” is. Ilyen külföldi nyomásról nem tudni. A Fidesz politikusai „konkrétumként” legfeljebb az EU politikai támadásait hozzák fel. Arra a felvetésre, hogy az EU alkotmányossági kifogásait miért nem önmagában, sokkal inkább a rezsicsökkentés miatti „bosszúként” értelmezi, Orbán Viktor annyit mondott, nem most jöttünk le a falvédőről.
A belföldi támadást pedig az a per jelképezné, amit az energiaszolgáltatók indítottak a januári rezsicsökkentés – valójában – egy kisebb részének eltörlése érdekében. A megtámadott tétel szakértői számítások szerint a gázdíj legfeljebb egy, míg az áramdíj legfeljebb öt százalékát érintheti. Ha tehát minden a szolgáltatók szándékai szerint alakult volna, az a rezsicsökkentés tízszázalékos mértékét legfeljebb mérsékelte volna.
Ám szakértők szerint a bírósági keresetekből és az ítélkezési gyakorlatból sem az következik, hogy a pernyertességből lakossági tarifaemelés következett volna, méghozzá – ahogy azt a Fidesz állítja – visszamenőlegesen. A bírónak ugyanis szabad mérlegelési joga lett volna a tekintetben, hogy az emelést visszamenőleg ítéli meg, vagy egy újabb költségvizsgálatot rendel el.
Noha az időközben megszületett ítéletek azt mondják ki, hogy a tarifák megalkotásánál az állam hivatala tévedett, a kormány haragja egyértelműen a pontosítást kérő cégekre és nem saját beosztottaira irányul. Ráadásul a kabinet láthatólag nem bízott eléggé a meglévő jogi környezetben, így kifejezetten a perre „írt” szabályokkal húzták ki a talajt a cégek esetleges győzelme alól.
Az aláírásgyűjtés ideológiai alapját képező ellenségképgyártás dacára a Fidesznek valójában minden lehetséges eszköz a rendelkezésére áll arra, hogy bármikor bármilyen mértékben módosítsa a tarifákat. Ebben sem kül-, sem belföldi erők nem tudják megakadályozni.
Erősen pontatlan az a kormányzati érvelés is, mely szerint a Horn-kormány fix nyereséget garantált volna a privatizált energiaszolgáltatóknak, amit úgymond ők törtek meg a januári 10 százalékos rezsicsökkentéssel. Valóban létezik egy költségelem, amit az állam az 1995-ös privatizáció óta biztosít az energiacégeknek – ám ezt a Fidesz-kormány sem törölte el, és a rezsicsökkentés óta is érvényben van.
A lakossági energiaár nem cégek egymással folytatott versenyében alakul ki: azt az állam határozza meg az energiavállalatok bizonyos költségeinek „beépítésére” vonatkozó szabályok révén. A Horn-kormány garantálta, hogy az energiacégek eszközei – például erőművek, hálózatok – értékére vetítve évi 8 százalékos hozamot biztosít. A közel húszéves közbeszédben „eszközarányos nyereségnek” csúfolt, valójában lekötött tőkére vetített hozam mindössze egy bevételtétel a sok közül. Ettől még ha a cégnek nem megy jól – azért például, mert más költségtételeit alacsony szinten ismerik el –, még lehet veszteséges.
Ezen a rendszeren alapvetően a Fidesz sem változtatott: ez a bizonyos, kormánypárti szóhasználat szerint „eszközarányos nyereség” ma is érvényben áll. Ezt a lekötött tőkére vetítve az áramcégeknél mintegy 6, gázcégeknél körülbelül 2 százalékra becsülik a szakértők. Az Elmű–Émász „garantált nyeresége” például a tavalyi 7,79 százalékról idén 6,23 százalékra mérséklődött. Mindemellett a két áramcég német tulajdonosai úgy számolnak, a két cégre költött privatizációs vételárukra vetítve az elmúlt 17 év során évi 3 százalékos hozamnak megfelelő osztalékot vihettek haza. Többet kerestek volna, ha ezt a pénzt bankba helyezik, vagy akár magyar állampapírokat vásárolnak belőle.
Az a szintén hangoztatott kormányzati állítás sem állja meg a helyét, hogy az elmúlt évtizedek során a költségvetés pótolta volna ki azt a különbözetet, amely hiányzott a garantált nyereség eléréséhez. A jelenleg is érvényben lévő szabályok szerint akkor, ha a hatóság úgy véli, hogy az energiacégnek elismerendő többletköltsége támad, akkor azt „beépíti” a tarifába, vagyis a fogyasztók – és nem az adófizetők – állják. Ez sem feltétlenül jár lakossági áremeléssel: az Orbán-kormány többször megtette már, hogy az ilyen többletköltségeket egyszerűen a lakosságon kívüli fogyasztókra, jellemzően a cégekre terhelte. (Mindettől önmagában még igaz lehet az a fideszes állítás, miszerint az energiacégek nyeresége az elmúlt nyolc év során az azt megelőző és az azóta eltelt időszak duplájára emelkedett, bár az erről szóló tételes felmérésüket nem kaptuk meg.)
Németh Szilárd fideszes képviselő számos energetikai ügyben „azonnali” vizsgálatot követel. A hatóságok ugyanakkor nem találtak problémát az Elmű tavaly kibocsátott idei, majd a tarifaváltozás után visszavont számlái, illetve lakossági tájékoztató levele kapcsán sem. Az állami Főtáv egyik közleményét pedig az energiahivatal mindössze szerencsétlen megfogalmazásúnak ítélte. Igaz, a hatóságok megállapították –nem lehetett nehéz –, hogy a szolgáltatók egyelőre nem alkalmazzák teljes körűen a február 4-én két hét átállási idővel előírt új számlaformulát. Ezt a rövid határidőre hivatkozva a szolgáltatók is elismerik.
A kormányközeli sajtó az energiahivatal zöld számára érkezett 3400 megkeresést panaszáradatként írja le, pedig lapunkkal maga az energiahivatal közölte, hogy ez egy tájékoztató vonal, panaszokkal a fogyasztóvédők foglalkoznak. Németh Szilárd egy tájékoztatóján ugyan erre is mondott egy nagynak látszó számot, de a fogyasztóvédőknél végzett tudakozódásunk szerint ez egyszerűen tévesnek tetszik; a tényleges szám ennél nagyságrendekkel alacsonyabb. A panaszok többsége itt is „tájékoztatással rendezhető”, vagyis alaptalan. A több tucat „jogos” panasz annak észrevételezése, hogy a számlakép nem felel meg a törvénybe foglaltnak. Eddig érdemi problémaként eddig csak a Tigáz néhány esete akadt fenn a rostán, bár a vádat, miszerint a cég néhány ügyfelének nem érvényesítette volna a januári árcsökkentést, a cég tagadja.
Németh Szilárd galádságnak tartja, hogy az árstopok és -csökkentések előtt a településeken olykor jelentősen megnőtt a szemét- és a vízdíj. Ám fura módon ezt az ellátó cégek és nem a tarifákat jóváhagyó (többnyire a társaságokat is tulajdonló) önkormányzatok saraként tünteti fel. A galádságok ellen küzdő Fidesz meglehetős könnyedén átsiklik ama tény felett, hogy az áremeléseket saját polgármestereik írták alá. Nem így Kazincbarcika esetében, amelynek melegvíz-ellátási problémáiért a fideszes rezsibiztos minden haragjával a város polgármesterét teszi felelőssé. Igaz, Szitka Péter történetesen szocialista. Kétségtelen, a polgármester nem esett neki rögtön a hőgyártónak, hanem főként egyeztetéseket sürgetett. Németh mindenesetre ezt úgy értelmezte, a polgármester a szolgáltatás felfüggesztésére biztatott volna. Szitka ezt hazugságnak nevezve az állítás visszavonására szólította fel Némethet, aki erre úgy vágott vissza, hogy Szitka hazudik.
A Fideszt a jelek szerint a pontosítások a legkevésbé sem hatják meg. A rezsikampányban a tényszerű cáfolatok ellenére is megismétlik a téves állításokat a szakkérdésekben nem feltétlenül járatos hallgatóság előtt. Eközben az őket bírálóktól hasonló hevességgel kérik számon a tényszerűséget.
Marnitz István
Forrás: nol.hu
