CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Választási csalással győzött Baján a Fidesz?

2013. szeptember 23. 18:56 - csú

Bizonyíték.PNGA BIZONYITÉKOK EGY RÉSZE ITT LÁTHATÓ, OLVASHATÓ

Az ellenzéki összefogás pártjainak véleménye szerint választási csalás történt a vasárnapi, bajai időközi önkormányzati választásokon, ezért megóvják annak végeredményét - ezt a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben politizáló Karácsony Gergely és a szocialista Harangozó Tamás jelentette be hétfőn sajtótájékoztatón. A szocialista Harangozó Tamás közölte, hogy nem csak a választási szerveknek, hanem rendőrségnek is van dolga a vasárnap történtek miatt.

A független képviselő Karácsony Gergely azt mondta, a kampány során a Fidesz "minden lehetséges erkölcsi határt átlépett, hiszen mocskolódó kampányt folytatott a jelöltünkkel szemben". Hozzátette: emellett a kormánypárt a törvényességi határokon is túlment, mert "videofelvételek bizonyítják, (...) hogy az egyik szavazókörben megsértették a választási szabályokat, hiszen szervezett módon vitték az állampolgárokat szavazni".

A PM politikusa azt mondta, véleményük szerint a törvénysértés érdemben befolyásolta az eredményt, mert közös jelöltjük az öt választókerületből hármat megnyert, a negyedikben pedig, ahol nagyon szoros eredmény született, helytállt. Hangsúlyozta, a Fidesz jelöltje csak abban a kerületben kapott jóval több szavazatot, ahol a legkiszolgáltatottabb és legnehezebb helyzetben élők laknak, "és éppen ott, ahol a helyi roma önkormányzat vezetője folyamatosan levezényelte a választást". Hozzátette: "szemtanúk állítása szerint", az önkormányzati vezető felesége, szavazóköri delegáltként sms-ben folyamatosan tájékoztatott "valakiket", hogy kik mentek el szavazni és kik nem.
Kérdésre válaszolva azt mondta, még nem egyértelmű, hogy a helyi vagy a területi választási bizottsághoz kell-e benyújtaniuk az óvásukat.

A szocialista Harangozó Tamás közölte, hogy nem csak a választási szerveknek, hanem a rendőrségnek is van dolga a vasárnap történtek miatt. Több bejelentés is született és feljelentést is tettek azért, mert az aktivistáikat "a vasárnapi napon fizikai erőszakkal megfenyegették" - folytatta.
Harangozó Tamás azt mondta, hogy szeretnék megtudni, a rendőrség mit tett a visszaélések megakadályozásáért. Egyúttal felszólította a hatóságot, hogy ha eddig nem tették, akkor vizsgálják ki, vasárnap fizetettek-e valakinek a szavazatáért. Végül azt mondta, szeretnék tudni, hogy a Fidesz jövő tavasszal "ipari méretű választási csalásokra" készül-e.

A sajtótájékoztatón a képviselők felhívták a figyelmet arra, hogy az interneten meg fogják osztani a - véleményük szerint - bizonyító erejű videót. Nem sokkal később "Együtt 2014" név alatt közzétettek egy felvételt, amit egy útszélen álldogáló csoport mögül vettek fel az ellenzéki pártok aktivistái. A filmen látható egy férfi, aki először elköszön a csoporttól, átsétál az úttesten, majd kicsit távolabb újra keresztezi az utat, de ekkor már egy másik férfihoz megy oda. Tőle, a helyenként nehezen érthető felvétel felirata szerint azt kérdezi: "Elnök úr! Van olyan, hogyha háromszor itt vagyok, vagy hogy értve tízszer, ez izé, valami törvényvétség?" A kérdezett válasza: "Semmi, semmi, akár ötvenszer is jöhetsz".

Baján vasárnap tartottak időközi önkormányzati választást, ahol a Fidesz jelöltjére, Kovács Csabára 467-en szavaztak. Második helyen Teket Melinda, az MSZP, az Együtt - A Korszakváltók Pártja és a Demokratikus Koalíció (DK) közös jelöltje végzett, 406 szavazattal. A Jobbik jelöltje, Markó György a szavazatok 8 százalékával harmadik lett, míg a negyedik induló, az LMP jelöltje, Ikotity István 4 százalékot ért el.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr435530187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.24. 11:30:53

Határeset ez. Alapvetően szavazatvásárlás a legalitás határán.

Kelly és a szexi dög 2013.09.24. 11:36:54

nem kellene a hangulatot kelteni...

dr. Aullah 2013.09.24. 11:46:18

Pont írni akartam, hogy készülj fel, mert jönnek a fizetett kommentelők, de ahogy látom, már be is elsőzött.

röf 2013.09.24. 11:59:41

Nedves Elvtársak!
Hol van már a tavalyi hó….
A csoportos átjelentkezés a még állva maradt körzetekbe…
A lista alapján még nem szavazók mozgósítása..
Nagy kondér bablevest a cigányoknak…ide tegyed az iksz betűt, Gázsi…!
Micsoda örömmel hallgatom ezt a sivítást, Istenem…
Még…még…még egy blogot neki….ma hatot, holnap huszat…
Ezt már szeretem.
De ne görbüljön sírásra szátok, majd Ron Werber bácsi biztosan kitalál valamit.
Emlékeztek még? „Állítsuk meg együtt a Fidesz hazugsággyárát” nagy fekete féloldalas plakátok a Népszabiban…..
Most még csak egyenlítünk...
Hogy tudjátok ti is, milyen az a "mocskos kampány"..
Hát ilyen !

csak egy néző 2013.09.24. 11:59:55

Ha mi csalunk,akkor az zemberekért csalunk és egyébként is a barátom Kovács Csabi jelesre végzett a Tescó biztonsági őri tanfolyamán, ennyi csak jár a barátomnak, elvégre én is csak egy kis betelepült cukrászból lettem polgármester.
B B Róbert
(Bukott Baloldal Róbert)

Erő e-meló 2013.09.24. 12:17:25

Itt valaki fordítva ül a lovon

Abból amit közzétettek, csak egyetlen törvénysértés biztos: a személyiségi jogok megsértése, mivel senkiről se készíthető és hozható nyilvánosságra felvétel a hozzájárulása nélkül

Tehát a fickó helyében én eljárást indítanék, ítéljen meg kártérítést a bíróság a személyiségi jogaim megsértéséért. Persze a mindennapi életben ezt másként szokás lerendezni, példul egy odaszólással amikor látom hogy valaki felvételt készít rólam, hogy menj az anyádba mert lerúglak. Erre meg az a reakció, hogy halálosan megfenyegettek, védjen meg a rendőrség

Zakk (törölt) 2013.09.24. 12:21:48

A LIBERáL BAL BEKAPHATJA :)
Miért?
Mert többen vagyunk és mindig többen leszünk mint a 4 % ex SZDSZ köcsögök.

Mária 2013.09.24. 12:23:35

Hatvanegy szavazattal győzött a Fideszes jelölt a baloldalival szemben.

Öt szavazókörben szavaztak.

Egyben volt értékelhető fideszes többség, egyben minimális fideszes többség, háromban a szoci jelöltre szavaztak egy kicsivel többen.

Teccettek volna az öt szavazókörben körönként legalább 10-15 plusz baloldali szavazót mozgósítani. Ekkora zseniknek nem lehetett volna probléma rávenni a szavazásra szavazókörönként plusz átlag 12 embert.

Ennyike.

Ekkora arccal, mint amekkora a baloldalnak a Bajnai-paktum óta van, ELSÖPRŐ fölénnyel kellett volna nyerni. Nem vesztesként picsogni meg fröcskölődni.

Dulifuli, akit kizárt az Index Fórumról egy köcsög 2013.09.24. 12:30:29

@röf: Hát igen, a mocskos kampány valóban ilyen. Meg ilyen a választási csalás is. Nyilván tavasszal is hasonlóra készül a fityesz. De azért még van remény, hogy mégis a mostani ellenzék fog győzni. Persze, nem a rosszabbikra gondoltam...

Dulifuli, akit kizárt az Index Fórumról egy köcsög 2013.09.24. 12:32:25

@Zakk: Valóban elég sok agymosott elvakult fityeszes van ebben az országban, de azért talán mégsem annyi, hogy az elég legyen az újabb választási győzelemhez.

Kivlov 2013.09.24. 12:53:56

@Dulifuli vagyok:
nagy csalódás fog téged érni tavasszal... :D

Zakk (törölt) 2013.09.24. 13:02:38

@Dulifuli vagyok: nem szoktam válaszolni de most kivetélt teszek.

1. Nem vagyok fideszes.
2. Magyar vagyok és mint ilyen elvárom hogy patrióta mentalitás lengje be a törvényhozásunkat. A szocialistáktól vagy a liberálisoktól ez a fajta gondolkodás elképzelhetetlen.
3. bárkire szavazok aki nem a liberális és baloldali " eszmeiséget " képviseli, és van használható programja.
4. Gazemberek minden pártban akadnak, így a jobb, konzervatív, keresztény oldalon is de ami a baloldalon megy az nagyon gáz.. Bajnai Gordon ??? Amihez a faszi hozzáért az tönkrement, csodalatos módon mindig úgy hogy ő, személy szerint jól járjon.
5. Többen vagyunk és mindig többen leszünk akik nem akarnak liberális eszméket és uszító szocialistákat kormányon látni.
6. A nyugdíjas kártyátok eddig működött.. Kezdenek kihalni a kommancsok és a " Feri olyan édes ember " szavazóitok :)

P.Freddy 2013.09.24. 13:04:14

@Mária:

"Egyben volt értékelhető fideszes többség..."

Ne legyünk szemérmesek, abban az egyben k.rva nagy fideszes többség volt mert ott fuvarizták a szavazókat. Elég szerencsétlenül csaltak, mert íyg aztán nagyon kilóg.

Csalással nyerni, ez finoman szólva is ronda. Bűncselekmény. Mégis beveszi a gyomrotok? Csalók országa vagyunk, mert ti vagytok a többség?

Persze a trafikmutyi csalása és beszopása után ez egy költői kifakadás - igen, mocskos csalók országa vagyunk, ez a nép ilyen, hiszen elnézi, elfogadja és támogatja a csalókat, sőt örül nekik.

ZX 2013.09.24. 13:18:36

@Zakk: "Magyar vagyok és mint ilyen elvárom hogy patrióta mentalitás lengje be a törvényhozásunkat. A szocialistáktól vagy a liberálisoktól ez a fajta gondolkodás elképzelhetetlen."

1. Halvány fingod sincs milyen a baloldali, vagy aliberális gondolkodásmód, csak azt a sok faszságot szajkózod amit minden lehetséget helyen nyomat a "konzervatív keresztény" jobboldal.
2. én speciel liberálisnak tartom magam, de aki megkérdőjelezi magyar identitásomat és a haza iránti elkötelezettségem, annak élből rúgom le a fejét. A haza ugyanis nem csak a tiétek kedves jobboldali fasszopók.
Az meg különösen vicces, mikor az egyik tolvaj tolvajrabéózza a másikat. Magyarul, mindkét oldal húzzon a retkes picsába.

Lesz még Magyar Köztársaság 2013.09.24. 13:18:41

@Zakk: "Többen vagyunk és mindig többen leszünk akik nem akarnak liberális eszméket"

Hogyan állsz az alapvető emberi jogokhoz, a szólás-sajtó-és véleményszabadsághoz? Na csak mert ezek a liberalizmus vívmányai.

gipsz.jakab 2013.09.24. 13:32:03

miért csalnának ???? ez egy becsületes dakotapárt...
nem egy mafia kérem szépen...
csak a szlogent írta be az OVB ben a vajda 1/2segge:
"mindenki hozzan még egy embert"
és újra beírta és újra, azok meg hozták hozták a nyuggerházból és a cigánysorról a LÁNCOSSAVAZÓKAT...

gipsz.jakab 2013.09.24. 13:34:09

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "a legalitás határán"

a választási csalás az BŰNCSELEKMÉNY...
a szervezett választási csalás az előreeltervezett bűnszervezetes elkövetés nagyértékre elkövetett hazaárulás és más nemzet ellenes bűncselekmények előkészülete...

_most_ 2013.09.24. 13:39:18

@Zakk: ha nem vagy fideszes, akkor gyanítom jobbikos vagy, így meg elég vicces az a kijelentés, hogy többen vagytok :D

Zakk (törölt) 2013.09.24. 13:46:03

@ZX: ajánlom figyelmedbe Fodor Gábor és tsa. jelmondatait.." a haza nem csak a tied Viktor "

Ha valaki kiesik a parlamentből, miért azzal védekezik vagy támad hogy a másik elvette a hazáját??? Mert a többségi demokrácia működik? Vagy csak akkor jó a többségi demokrácia ha az ő csapata nyer? Senki nem vonja kétségbe a hazaszereteted, az viszont kétségtelen hogy az alapvető, a magyarságot védő és összetartó politizálás helyett mind a bal mind a liberális csoportosulások olyan politikai vonalat vittek ami nem elfogadható egy nemzet számára. A merjünk kicsik lenni gondolkodás nem méltó gondolkodás egyetlen európai nemzet számára sem. A határon-túli magyarokat és azok problémáit elhallgató, szolgalelkű, konfliktus kerülő magatartás a szociális-liberális magyar kormányok mindenkori sajátossága volt a modern magyar történelemben. Ezzel nem lehet vitatkozni ember, ez tény. És kinek a fejét akarod te lerúgni?

unionista (törölt) 2013.09.24. 13:48:27

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
csakhogy arról is szólnak a hírek, hogy megfenyegették a cigányokat. ha az adott körzetben nem úgy szavaznak ahogy kell, akkor nem lesz (köz) munka. és ez hivatali visszaélés, bűncselekmény. de persze ez szokványos. gyakorlatilag erre épül a közélet.

Zakk (törölt) 2013.09.24. 13:49:12

@_most_: nem tudsz dobozok nélkül élni? neked mindig találnod kell egy dobozt amiben jól érzed magad? Dobozok nélkül gondold végig a dolgot.. Magyar vagy. Itt élsz. Pártpreferencia nem számít. Jó neked ha idegen kézben vannak a közműcégek? 2004 előtt is volt áram és fűtés az országban :)

Zakk (törölt) 2013.09.24. 13:52:24

@Republic Forever!: Csak szolok hogy az államforma most is köztársaság :) ahogy Franciaországban is az mégsem French Republic a neve a köznyelvben.. Miben segítselek még ki? Képzeld vannak ellenzéki lapok az országban..khm egymillióan a sajtószabadságért? Farkasházy budiját azért védtétek olyan nagyon? :)

hardw 2013.09.24. 13:53:14

meddő vita.

látott valaki intelligens, higgadt, ész érvekkel érvelő fideszest?

unionista (törölt) 2013.09.24. 13:54:13

@Zakk:
a nemzeti érzület a közéletben nagyjából olyan, mint a homoszexualitás a magánéletben. van aki a saját nemébe szerelmes, van aki a saját nemzetébe. ez eddig rendben is van.

de nem várhatod el, hogy mindenki ugyanúgy viszonyuljon a magyarsághoz, ahogyan te elképzeled. azért, mert a magyar nemzet egy politikai közösség. te vélhetően kevés őssel rendelkezel. és biológiai tulajdonságod a nemzeti érzület. de te egy kisebbséghez tartozol. az emberek többségét sokkal jobban érdekli a tisztességes megélhetése, vagy a gyermekei boldogulása, mint az önnön magyarsága.

ZX 2013.09.24. 13:55:05

@Zakk: Kire is gondolsz? tán csak nem az mszp-sekre akik életükben nem voltak sem liberálisak sem szocialisták, ahogy a Zorbán is érdekből magára vette a konzervatív keresztény álarcot?!

Zakk (törölt) 2013.09.24. 14:11:41

@unionista: hatalmas tévedésben vagy. Az emberek elsősorban magyarok és nem európai uniós kispolgárok..és nem hinném hogy azok szeretnének lenni. A fizetés fontos , persze, a megélhetés fontos, de pont ez az a nemzet ami nagy ívben leszarja a fizetését ha nemzeti öntudatában sértegetik.Persze ha ez a politikai irányvonal amit követsz: a pénz és a megélhetés akkor megértem hogy ezt szajkózod. Ez kb. annyira hangzik jól mint a kommunista bűnökről beszelve azt hajtogatni hogy az mar történelem ne bolygassuk :) Elárulok valamit neked, kibaszott nagy bűn , mert amíg sok sok hajórakomány kommunista funkcionárius a kemény kommunista időkből nagy nyugdíjat kap és élvezi az életét addig vannak emberek, nem is kevesen akik mindenüket elvesztettek azokban az időkben, és a felelősök ma, itt köztünk, szépen elvannak. Nem lesz társadalmi béke amíg igazság nem lesz szolgáltatva. Ne gyere nekem azzal hogy kisebbség vagyok basszus..mert a legutóbbi választáson nekem úgy tűnt hogy te és az elvtársaid vagytok szopóágon..és az a gyanúm hogy lesztek jövőre is.

Lesz még Magyar Köztársaság 2013.09.24. 14:16:14

@Zakk: Ne beszélj félre, vallod-e a jogállamiság, az egyéni és közösségi emberi szabadságjogok liberális értékeit vagy nem, ehhez ugyanis nem kell virtigli liberálisnak lenned, én sem vagyok az. Ha nem érzed a magadénak ezeket az eszméket, függetlenűl attól, hogy nem vagy liberális, rongy ember vagy.

Larry Silverstein 2013.09.24. 14:16:31

Nem árulok el nagy titkot jövőre miután 4/3ra alázzák az 'ellenzéki összefogást', már nem is kell új véleményeket alkotni, csak copy pastelni a mostaniakat..:)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.24. 14:18:09

@gipsz.jakab:

Igen, a legalitás határán van, mert itt ez alapvetően szervezés. Nehezen lehetne bíróság előtt a csalást bizonyítani.

_most_ 2013.09.24. 14:19:18

@Zakk: te kicsit félreértetted a választás eredményét, a választók többsége nem a nemzeti máz miatt szavazott a fideszre, hanem mert elegük volt a korábbi kormányból és azt remélték jobban élnek majd a fidesz kormány alatt, valakinek bejött valakinek nem :D

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.24. 14:19:32

@unionista:

Igen, ezt teljesen hihetőnek tartom. Alapvetően tudni kell, hogy a cigány kisebbségi önkormányzatok nagy többséges lungodromos, azaz fideszes. Szóval ebben a Fidesznek hatalmas előnye van.

smartdrive 2013.09.24. 14:19:37

ez nem csalás. minden szavazó maga szavaz

unionista (törölt) 2013.09.24. 14:19:59

@Zakk:
az emberek elsősorban emberek. a nacionalisták nem azért vannak kisebbségben, mert elnyomták őket a kommunisták. hanem egész egyszerűen azért, mert ilyen a világ.

te azért gondolsz a nemzetre olyan kedvesen, mert vélhetően kevés őstől származol. de az emberek döntő többségét egyáltalán nem érdekli, hogy árpád vezér hogyan vezette át a hágón a magyarokat. mert biológiai értelemben kevés köze van hozzá. békeidőben az etnikai keveredés megint csak törvényszerű. háborúban megint a nacionalistákból lesznek a hősök. szóval ezt szelektálja kifelé a történelem. persze nem végérvényesen. te ebbe bele akarod keverni a pártpolitikát. ez biológia.

smartdrive 2013.09.24. 14:20:33

@unionista: ez már törvénytelen, viszont súlytalan. senki nem tudja, hogyan szavaztak

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.24. 14:21:22

@Zakk:

Franciaország hiavatlos neve Francia Köztársaság, Magyarország hivatalos neve Magyarország. Persze valóban nem ettől függ, hogy köztársaság-e Magyarország.

ZX 2013.09.24. 14:25:48

@Zakk: Ugyanúgy bűn Biszkunak magas nyugdíjat adni, mint Csatáryra emlékezni egy focimeccsen. Azt is lásd, hogy ez a nagy nacionalizmus hova vezetett. Amíg egykoron szerbekkel románokkal együtt harcoltunk az elnypmás ellen, addig ma egymás torkának ugrunk.

Lesz még Magyar Köztársaság 2013.09.24. 14:27:11

@Zakk: "Csak szolok hogy az államforma most is köztársaság"

Az, csak a tartalmat vonták ki belőle.

hardw 2013.09.24. 14:33:25

jól vettem le a mondanivalót, hogy azért legyen a fidesz jövőre is és örökké, mert ők az igaz magyarok egy csoport szemében?

azta... igazi érvelés kéremszépen:D

Kivlov 2013.09.24. 14:46:35

a nácizás, fasisztázás után a csalózás lesz a legújabb libsi bélyeg? :D :D :D

gipsz.jakab 2013.09.24. 14:54:30

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Nehezen lehetne bíróság előtt a csalást bizonyítani"

ja ja pontosabban fogalmazva:

Polt Péter fideSS es főügyésznek nehezére esne
a fideSS es Szájerné Tünci bírósága előtt bizonyítani...
pl a független dr. Pintér Sándor Úr beszerezte bizonyítékok alapján...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.24. 14:57:10

@gipsz.jakab:

Nem, egyébként is nagyon nehéz lenne.

Önmagában nem bűncselekmény szólni a haveroknak, hogy menjenek szavazni. A cigány főnök szól a haverjainak. Még az sem bűncselekmény, hogy segít nekik eljutni a szavazóhelyiségbe.

Azt meg nagyon nehéz bizonyítani, hogy fizett nekik vagy fenyegette őket.

Kivlov 2013.09.24. 15:02:04

@ZX:
:D
szadeszos kamuduma, szipmla vörös-hiszti...

Wagem 2013.09.24. 15:04:15

Meg a büdös kurva anyátokat bukott bolsevikok.
Azok győztek csalással.
Reading asszony kiadta a parancsot.
Ezt kell szajkózni 2014-ben is.
Csak már a kutya nem hisz nektek patkányok.Sorra bukjátok az időköziket,valamire fogni kell.

hardw 2013.09.24. 15:05:21

@Wagem: kik azok a bolsevikok?:)

gipsz.jakab 2013.09.24. 15:11:39

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: rohat eccerű lenne...

simán a résztvevők is elmesélik

anyuggerek és a cigók nem is értik mit tettek...
hogy a demokráciában legnagyobb BŰNCSELEKMÉNYT követték el...
simán elmesélik a lácsavazás tényét és az ajándék stb

az OVB tag vajda 1/2segg sms eit pedig a szolgáltatótól kikérhető

az még plusz egy "hivatali viszszaélés"

ezek halmazatban 20év BÖRI...

Dulifuli, akit kizárt az Index Fórumról egy köcsög 2013.09.24. 15:12:02

@smartdrive: "ez nem csalás. minden szavazó maga szavaz"
Hát persze. Meg a magánnyugdíjpénztári megtakarításaikról is teljesen önként mondtak le az emberek (már aki), minden presszió nélkül, nem igaz?

gipsz.jakab 2013.09.24. 15:13:15

@Dulifuli vagyok: lepapírozás az ősi dakota szokás...

sőt... a kajaibrahim is jogszerű...

persze...

nem bűncselekmény tünkretenni az országot... ijjen paragrafus nincs

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.24. 15:14:32

@gipsz.jakab:

Én jelenleg BG-ban élek. Itt ugyanez megy MINDEN választáson, csak ipari mértékben. A cigány szavazat egy árucikk ma már. S még a szélsőjobb - mely ugye alapból cigányellenes - sem szégyell cigány szavazatot vásárolni. Mivel az átlagcigány műveletlen, nem is kell trükközni. Elég azt mondani mindenkinek "mi tudjuk, hogy kire szavazol, megvan rá a módszerünk", akkor is, ha ez nyilvánvalóan nem igaz.

Alakult is egy cigány mozgalom "add el a szavazatodat, majd szavazz akire akarsz"... :-)

ZX 2013.09.24. 15:39:54

@Kivlov: Jaj de kár, hogy nem vagyok vörös, mert akkor nem csak a szar dőlne a szádból.

Pistol Pete Maravich 2013.09.24. 15:43:30

Egyik oldalon egy biztonsági őr, a másikon egy kurva. Lenyűgöző választék, na.

Kivlov 2013.09.24. 15:52:00

@ZX:
:D
a tiédből így is az dől... :D

gipsz.jakab 2013.09.24. 15:53:59

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: ha szerinted ez normális hogy a

majmok egy banánért...
a nyuggerek meg egy kilo lisztért

savazzanka LÁNCSZAVAZÁSON...

akkor jó... akkor ijjen a demokrácia tényleg, ez így normális

hardw 2013.09.24. 15:54:43

@Pistol Pete: mondhatjuk úgy is, hogy anyád és apád, nem? :D

a csaj mér kurva? mer aszondta a fideszpíár?

hardw 2013.09.24. 15:56:20

@gipsz.jakab: ja, de nem mindegyik tette tönkre együtt gyurcsánnyal az országot! :D

ZX 2013.09.24. 16:15:21

@hardw: Nem, valaki a Zorbánnal teszi tönkre. :D pl. Selmeci

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.24. 16:29:37

@gipsz.jakab:

Alapvetően ez egy negatív jelenség, ez vitán felül áll.

gipsz.jakab 2013.09.24. 16:30:46

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: ???

negatív jelenség ????

bűnszervezetben fojtatólagosan elkövetett BŰNCSELEKMÉNY...

röviden: fide SS

a halál kamionja mindenkit elgázol 2013.09.24. 17:35:21

na a csepeli komcsi söpredék vásárolt magának egy index címlapot hátha rákattannak a szaros újságukra.
süti beállítások módosítása