Bűn a generációkkal szemben!
Nyilvánvaló igazságtalansággal ekézni egy embert, (egy hosszú évtizedek óta népszerű és sokak által szeretett színészt, mert egy valakinek nem tetszik, és ezeket a már-már becsületsértő szavakat az éteren át világgá harsogni) óriási baklövés.
Hazánkban már közel egy évszázada közfigyelemre tarthat számot egy vezető színház igazgatói hely. Ebben a kérdésben hagyományőrző a nemzet. Így volt ez a közelmúltban a Nemzeti Színház igazgatóváltásánál és így van ez most is, amikor a Vígszínház igazgatói helyéért megy a vetélkedés.
Korábban, igen nehezményeztem, hogy a Nemzetinél erősen "lejtett a pálya" a kormányhoz lojális színigazgató jelölt felé. Vidnyánszky Attila igazgatói aspiráns úgy vált számomra antipatikussá, hogy nem ismertem, művészetével nem szembesültem. Sok honfitársammal együtt azért vált ellenszenvessé, mert úgy éreztük, hogy a hatalom csak azért támogatja, (mert azt hiszi) hogy a leendő igazgató tevékenysége az ő törekvéseit és ideológiáját szolgálja. A régi vezetővel, Alföldi Róberttel szemben pedig igaztalan, durva leszámolás indult akkor, amikor sikeres színházat, eredményes művészeti műhelyt épít és befejezetlen alkotásának folyamata.
Az előző igazgató produkálhatott jobbnál jobb alkotásokat, élvezhette a közönség szeretetét, halmozhatott sikert, sikerre, mennie kellett, mert ez a hatalom igénye! Ezt a magyar közvélemény igazságtalannak és megvetendőnek találta. Azok is Alföldi mellé álltak, akik nem ismerték őt, de ismerték azt az eljárást, ami a buktatására szerveződött. Ez az eljárás pedig az arroganciára, az erőfölényre épült, és nélkülözi a rációt, az igazságosságot, valamint a teljesítmény, a tapasztalat hosszú évek alatt megszerzett értékeit. Ilyen eljárásokat pedig majdnem minden család, mikroközösség átélt már a Fidesz uralta évek alatt. A Nemzeti Színház igazságtalansága tehát az ország igazságtalanságát is jelenti. A tiltakozás ezért nyúlt túl az értelmiségi rétegeken és a vájt fülű színházi publikumon.
A művészet, a tudomány eredményei és számos más dolog nem attól jók, vagy haladók, mert úgy, mint a demokratikus társadalomban, az emberek többsége úgy gondolja, esetleg rá szavazna. Még inkább nem attól, hogy politikusok, kritikusok, esetleg mások - magukat erre is felkentnek érzők - annak vélik. Ezeknek a területeknek az igazságát az idő mutatja majd meg. Objektíven és elfogulatlanul.
Ezért a ma társadalmának, a ma döntéshozóinak csupán abban lehet szerepük, hogy minden tehetségnek, megadják az esélyt a kibontakozásra. Arra, hogy legyen, lehessen életművet létrehozni, és értéket bemutatni. Eltévelyedés, ha szembeállítanak művészeket, tudósokat, bírákat beállítottság és értékorientáltság alapján. Nagy hiba, ha a Nemzeti Színház régi és új igazgatóját ellenfélként (még inkább, ha ellenségként) mutatják csak azért, hogy megfeleljen a mai szekértáborokra szakított társadalmi, politikai rendszernek. Az erőszakos, politikai, világnézeti, vagy esztétikai beleszólás ezeken a területeken, több mint hiba. Bűn a mostani és a következő generációkkal szemben!
A Nemzeti Színház helyzetében sem azzal van a baj, hogy vetélkedés folyik, mert ennek csak mi a közönség lehetnénk a haszonélvezői. Az a hiba, hogy beleavatkoznak, belepiszkálnak olyanok, akik úgy vélik, hogy kétharmaddal a parlamentben, vagy egóból levezetett szakértelemmel mindenhez értenek és mindent a maguk szája íze szerint formálhatnak. Igen, belepiszkálnak azok is, akik máshonnan merítik az arroganciájukat, de a végkimenetelt illetően ugyan oda jutnak, mint a hatalom koncentráltak. Szakértelemre hivatkozva merik megítélni, hogy mi a művészet és azt is, hogy ki a jó művész, a sikeres vezető.
Ezt az esetet a Vígszínházi igazgatói pályázat mostani állásáról lehet megfigyelni. Sokan, éppen a Nemzeti Színházban látott arrogancia okán erős kötődéssel és szimpátiával vannak Eszenyi Enikővel, a régi igazgatóval. Az ő szimpatikus alkata, eredményes vezetői teljesítménye, kiváló színészi és rendezői megmutatkozásai mind mellette szólnak. Mikor azonban a szintén erre a beosztásra pályázó Balázs Péter alkalmasságát egy penetráns "hozzáértő kritikus" azzal próbálta a Klubrádióban ellehetetleníteni, hogy az illető már "színésznek is csapnivalóan rossz volt": az embernek kinyílik a bicska a zsebében.
Lehet, hogy vannak ilyen vélemények is, de csak azért nyilvánvaló igazságtalansággal ekézni egy embert, (egy hosszú évtizedek óta népszerű és sokak által szeretett színészt, mert egy valakinek nem tetszik, és ezeket a már-már becsületsértő szavakat az éteren át világgá harsogni) óriási baklövés. Ezzel a megközelítéssel és a gőgös egoista hozzáállással sok mindenkinek ártott. Leginkább annak az eszménynek, amelyik az igazságosság felülkerekedéséből táplálkozik. A szemlélődő ember ugyanis keserűen azt tapasztalja, hogy egyik sem jobb a másiknál. Mindketten találnak ugyanis táptalajt arra, hogy maguk alá gyűrjék azt a világot, amihez semmivel sincs több közük, mint a többi embernek.
Horváth Gyula
Forrás: A szerző blogjának Érzelmek című írása
