CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Németh Péter: Feljelentem magam

2013. november 07. 02:21 - csú

Hóember-2.PNGIgen: itt és most, ezeken a hasábokon keresztül. Bűnöm igen nagy, ha jól értelmezem garázdaság, s bár a büntetési tételét nem tudom pontosan, de akármi és akármennyi is legyen az, állok elébe.

                 

Az történt ugyanis, igaz még tavaly, hogy ledöntöttem egy hóembert. A hóember kísértetiesen emlékeztetett a magyar miniszterelnökre; arcának vonásai, kicsit karika alsó teste, mintha róla lettek volna megmintázva. És én ezt a hóembert, bizony, fogtam szétromboltam. Igaz, akkor még nem tudtam, hogy amit teszek bűncselekmény, de mint tudjuk, a törvény nem ismerete nem mentesíthet a következmények alól. És most már tudom: amit tettem az a bíróságra tartozik. Hiszen végül is mindegy, hogy hungarocellből, vagy hóból van az az ember, és az is mindegy, hogy én építettem, alkottam, ha az a figura a legjelentősebb közméltóságra emlékeztet, akkor az többé nem az én tulajdonom, vele úgy kell bánnom, mintha valódi köztéri szobor lenne.

                                       

Helyes, hogy a rendőrség most felismerte mi a teendője ilyen helyzetben. Mert én hajlamos lettem volna átlépni a történtek fölött, fölmenteni önmagamat és azokat is, akik Orbán Viktorból csináltak Sztálin-szerű hungarocell figurát. Orbán, akármilyen anyagból is gyúrták – vigyázat: ez nem kommunistázás – különlegesnek számít, és mint ilyen óvandó. Védeni kell őt, hó-, és hungarocell formájában is. Sőt: a jövőben a karikatúrákkal is óvatosan kell bánni; sértő, vagy vicces rajz is büntetendővé válik ezentúl.

                                                

De ha már a viccnél tartok: talán írásban sem szabad a miniszterelnökkel viccelődni, de még erős kritikát megfogalmazni sem. Mert mi lesz, akkor, ha feljelentés érkezik a rendőrséghez? Hungaro-Orbán után a papír-Orbánban tett, verbális, károkozás sem maradhat megtorlatlanul. Az erős kormányfő-képet nincs joga senkinek sem kikezdeni, megrongálni, lerombolni, befeketíteni. Nem véletlenül mondta már 1993 novemberében Orbán Viktor azt, hogy – idézem - „ a kormányzás az erő tudománya". Ő már akkor, bősz ellenzéki politikusként tudta: egy miniszterelnök csak akkor működőképes, ha erőt mutat, ha igazi hadvezérként, nem pedig ledönthető generalisszimuszként viselkedik.

                                                 

Azóta húsz évet öregedett és nem csupán elsajátította mindazt a tudományt, ami ennek az erőnek a gyakorlásához kell, hanem immár a gyakorlatban is megmutatta a használatát. És akinél az erő, annál a hatalom. Pontosabban a hatalom rekvizitumai. Így például a rendőrség is. Amely most már tudja a dolgát. Nyomoz, feljelent, megfélemlít. Ezért nem várom meg, amíg rá nem jön magától, vagy valaki más följelentése alapján, hogy mit is tettem én tavaly. Jobb, ha önként adom föl magam, és nem próbálok arra hivatkozni, hogy hol van már a tavalyi hó...

                                   

Németh Péter

Forrás: NÉPSZAVA

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr455609576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása