Gyakran elgondolkodom azon, vajon miért érzem, hogy a rendszerváltás cselekedetekben megmutatkozó átalakulását a csepeli HÉV-en veszem leginkább észre. Talán azért, mert ott mutatkozik meg számomra a leginkább ez a folyamat! Abban a korban vagyok, hogy sok évtizedes emlékeim vannak a HÉV-en való utazásról. Gyermek- és ifjúkoromban sokat utaztam még az előző HÉV-en is. A két motorkocsis, három közbülső kocsis középperonos szerelvények élénken élnek az emlékezetemben.

Emlékszem arra is, hogy ezeket a középső tolóajtókat, nem vezérelték központilag, így csak akkor volt menet közben becsukva, ha a nagyérdemű utazóközönség ezt kívánta. Nyáron szinte állandóan nyitva volt, télen meg többségében zárva. Felborította a megszokott rendet a csúcsforgalom!

Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy hajnali 5 órától, folyamatosan nőtt az utazók száma, 6 óra után aztán csúcsra emelkedett és ilyenkor (akár nyár volt, akár tél) fürtökben csüngtek az emberek a megtelt jármű ajtóinál a lépcsőkön is. A Csepelre közlekedő szerelvényeken volt a zsúfoltság, mert akkoriban a termelő gyár adta a munkalehetőséget és a megélhetést a fővárosi emberek nagy részének. Ezeken a járműveken is volt egy le nem írt rend.

A Boráros téren a kocsikba először a nők, a gyerekek, az idősek szálltak fel. A fiatalabb férfiak többségében türelmesen várták, míg az előbb felsoroltak helyet foglaltak a szerelvényen, csak ezt követően szálltak fel. Ezért a férfiak, leginkább a peronon, és nem kevesen a lépcsőn lógva utaztak az Imre térig.

Amikor a hatvanas években megjelentek a ma is közlekedő NDK gyártmányú szerelvények, megváltoztatták az utazási etikát. Az önműködően csukódó ajtók miatt megszűnt a lépcsőn lógás lehetősége, ezért mindenki érkezése szerint igyekezett a kocsikat belülről fokozatosan feltölteni. Az ülőhelyek azonban a továbbra is megmaradtak, a nőknek, gyerekeknek, meg az öregeknek. Ezek az emberek aztán azért, hogy a lehető legtöbben felférjenek, és a kihasználás a legjobb legyen, folyamatosan feltöltötték mind a négy bokszban lévő ülőhelyet. A rendszerváltást követően borult fel ez az ősi rend!

Kezdődött azzal, hogy a gyár megszűntével már nem Csepel felé, hanem Csepelről a Boráros tér felé mutatkozott reggelente zsúfoltságot a szerelvényeken. Mégis, egyesek, mikor felszálltak a külső ülőhelyet foglalták el. Különböző magyarázatokat találtak ki hozzá. Volt, aki azért, mert előbb leszáll, volt, aki azért, mert fáj a lába, és volt, aki csupán azért, mert nem akarta, hogy bárki is mellé üljön. Miért? Csak!

Az már egyiket sem érdekelte, hogy miattuk legalább egy ember lemarad majd a HÉV-ről. "Az már az ő baja, mert nekem jogom van oda ülni, ahová akarok és különben is megvettem a jegyemet (vagy még azt sem) ami feljogosít erre"- gondolták büszkén és kinéztek az ablakon. És az emberek "nem szól szám, nem fáj fejem" elv alapján, hagyták, hogy a bunkók hatalmaskodjanak. Ezek aztán elszemtelenedtek és már nem csak egy helyet, hanem kettőt tettek elfoglalatlanná, úgy, hogy a két egymással szembeni külső ülésre telepedtek és ridiküljeiket, hátizsákjukat, csomagjaikat (néha a lábukat) a mellettük lévő ülésre tették. Most már nem néznek bambán ki az ablakon, hanem kihívó, provokáló szemeket vetnek a kényszeredetten nyomorgó utastársaikra.

Nem ám a foximaxi, meg az intelligencia, hanem a big brother kultúra "nehogy megszólalj, mert leanyázlak" durvasága látszik a tekintetükből. A legutóbbi fejlemény már az, hogy a négyes ülésen csak egy bunkó ül! Ennek is van minősített este: amikor úgy ül a delikvens, hogy szétterpesztett lábait kifelé lógatja azért, hogy még véletlenül se tudjon beljebb menni az a szerencsétlen, aki szeretne a többieknek is helyet szorítani, hogy ők is felférhessenek a HÉV-re. Ezért szeretné az ülések közti teret is feltölteni. Dehogy leülni, - az már eszébe sem jut- nem egyszer azért, mert az "intelligens és magasan kulturált" utastárs sáros bakancsa éppen ott pihen.

A munkába, iskolába menő csak szégyenkezve álldogál! De a bunkó, nem enged, mert övé a gátlástalanság egoista dominanciája! Még rá is mordul a többiekhez alkalmazkodni akaró utasra. Fenyegetően és kihívóan, ugrásra készen vizslat minden tekintetet. Ez az ember nem olvas könyvet, jegyzeteket, vagy újságot, hanem, diadalmasan járatja a tekintetét és kárörvendve büszkélkedik egója rettenetes erejével, és a még ennél is nagyobb parasztsága hatásaival. Ez az ő szabadsága, ami megalapozottság híján nem több mint a butaságból táplálkozó lelki szegények korlátoltsága!

Forrás: a szerző blogjának Egoisták című írása