CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

"Egyenként elbuknánk, de együtt győzni fogunk!"

2014. január 11. 05:43 - csú

Bajnai Gordon bemutatta az Együtt-PM programját

Bajnais-20140110-kampányos.PNGEgy önálló politikai közösséget a programja határoz meg. A mi dolgunk az, hogy ez a program abban a szövetségben is érvényesüljön, amely most formálódik – jelentette ki Bajnai Gordon az Együtt-PM Szövetség kampányindító és programbemutató rendezvényén.

A válságkezelő miniszterelnök a magunk mögött hagyott hét eseményeire utalva elmondta: számunkra nem az a legfontosabb kérdés, hogy mik akarunk lenni. Hanem az, hogy mit akarunk tenni. Márpedig mi két, nagyon is konkrét dolgot akarunk – és fogunk is – tenni. Április 6-án elzavarjuk Orbán Viktort a hatalomból. És április 7-én reggel nekilátunk, hogy újra normális országot csináljunk Magyarországból. Saját szerepére utalva hozzátette: „Nekem nem az a legfontosabb, hogy én miniszterelnök legyek. Hanem az, hogy Orbán Viktor ne legyen az!”

Bajnai Gordon emlékeztetett rá: először az általa vezetett párt és pártszövetség vetette fel az ellenzéki összefogás gondolatát, méghozzá azért, hogy kikerülje a kormány által az új választási rendszerbe beleépített csapdákat. Mint mondta, ma már a kevesebb nem elég: az ellenzéki pártok lehető legszorosabb együttműködése kell. Az MSZP, a DK és az Együtt-PM közös listája. Konkrét célokra szóló szövetség. Még azok között is, akik tegnap még kemény vitában voltak egymással. Ahogy fogalmazott: „Tanuljunk 2010 leckéjéből. Jobb egy kiegyezés ma, mint egy Orbán-kétharmad holnap.”

Hangsúlyozta: „Beláttam és tudomásul vettem, hogy az összefogás csak akkor jöhet létre, ha nemcsak az első lépést teszem meg, hanem a legnagyobbat is. Hát visszaléptem a miniszterelnök-jelöltségtől. Sőt, tudomásul vette az MSZP feltételét is. A feltételt, hogy közös lista akkor lesz, ha ők jelölik a közös miniszterelnök-jelöltet. A céljaim nem változtak: kormányváltás, korszakváltás, jó kormányzás. Az első nélkül azonban nincs a másik kettő sem. Alap és falak nélkül tetőt sem lehet rakni.”

Pártszövetségünk vezetője elmondta: az Együtt-PM Szövetség hisz a jobb, normális Magyarországban. Ragaszkodni fogunk hát ahhoz, ami a számunkra fontos. Az Együtt-PM megbízható, de megalkuvást nem ismerő része lesz a kormányváltó szövetségnek. A pártérdekből, vagy a személyes ambícióinkból mindenki kész engedni, ha kell, de az elveiből sosem. Sem a szövetségeseink, sem az ellenfeleink kedvéért. 

„Kompromisszumkészek vagyunk, de megalkuvást nem ismerünk. Nem állunk hát meg a kormányváltásnál, folytatjuk a munkát a korszakváltásért! Kormányváltást, korszakváltást – ebből nem engedünk.” – tette hozzá. 

Bajnai-álló.PNGA választási programról szólva elmondta: haza és haladás, szolidaritás és Európa – ezek a legfontosabb ügyek, amelyekben a nemzeti konszenzust az elmúlt évtizedben szétverte a rossz politika. Olyan Magyarországot ajánlunk, ahol végre „nyugi” van. Mert gyarapodni csak békében lehet. Modern és versenyképes Magyarországot ajánlunk. Amely nem csapja be a polgárait azzal, hogy megvédheti őket a versenytől, inkább támogatja őket abban, hogy e verseny győztesévé váljanak. Mi olyan Magyarországot ajánlunk, ahol mindenki dolgozhat, aki akar és képes dolgozni, és ahol a tisztességes munkából meg lehet élni. Olyan Magyarországban hiszünk, ahol senkinek a sorsa nem bízható csupán embertársai könyörületére, jótékonyságára. És végül, de nem utolsó sorban: olyan Magyarországot kínálunk, amelyben az európaiságunk éppoly természetes, mint a magyarságunk. Ma ezt a kettőt ugyanis megpróbálják szembe állítani egymással.

Hozzátette: akármilyen külső vagy belső gazdasági helyzettel is szembesüljön majd az új kormány van 3 dolog, ami fontosabb minden másnál. Ez az Együtt-PM Szövetség programjának „szentháromsága”. A munka, az oktatás és az igazságos adórendszer.

„Már csak 85 nap és Magyarország újra köztársaság lesz. Ahol a jog a polgárt védi a hatalomtól, nem pedig a hatalmat a polgártól. 85 nap és Orbánország helyett újra egy normális Magyarországot építhetünk. Most már nem szabad feladni. Újra van remény, mert van összefogás. Adjátok tovább mindenkinek: Egy lista mindenkiért, EGYÜTT Magyarországért! Egyenként elbuknánk, de együtt győzni fogunk!” – zárta programbemutató beszédét Bajnai Gordon.

A program megtekinthető a  http://program2014.egyutt2014.hu címen, vagy letölthető innen

Forrás: http://www.egyutt2014.hu 

 Fotó: MTI- Beliczay László

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr85752069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása