CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Holnap kezdődik a csepeli ötös gyilkosság hat vádlottjának pere

2014. március 09. 05:05 - csú

Négyes gyilkosság-1_1.jpgHétfőn kezdődik a csepeli hajléktalangyilkosságok büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken - tudatta a bíróság sajtótitkársága  az MTI-vel. B. Dragant és társait öt ember megölésével vádolják.

A vád szerint B. Dragan elsőrendű vádlott egy szerbiai börtönből szökött meg, és 2007-től hajléktalanként Magyarországon élt. Hajléktalantársaival marihuánát állított elő, és H. Viktor kapcsolatain keresztül szerette volna azt értékesíteni. Ő azonban nem talált vevőt, ezért haragudott meg rá az elsőrendű vádlott.
B. Dragan három vádlott-társával 2010. szeptember 3-án elhívta H. Viktort a csepeli erdőbe, közösen italoztak, füvet szívtak. Másnap reggel B. Dragan és B. Zsolt másodrendű vádlott husángokkal támadt a sértettre, súlyosan bántalmazták őt, majd az elsőrendű vádlott három társa segítségével felakasztotta a férfit. A holttestet elégették, a maradványokat a Dunába szórták.

A bűncselekmény-sorozat a nyomozás adatai szerint következőképpen folytatódott:

B. Dragan megharagudott az egyik közelben élő hajléktalan családra is, mert az ő területén is gyűjtöttek színesfémet, gépkocsijuk is volt, így több színesfémet tudtak az átvevőhelyekre vinni.

Az első- és a másodrendű vádlott megkérte a családfőt és egyik fiát, hogy segítsenek elszállítani nagyobb mennyiségű rezet. Mindkettőjüket megfojtották, utána elmentek a család közeli lakóhelyére, és megfojtották az apa feleségét, majd a már meggyilkolt fiú feleségét magukkal vitték, és később vele is végeztek. A holttesteket elégették, maradványaikat földdel betemették.

Az ügyészség a hat vádlottat a többi között előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberöléssel, emberölés előkészületével, súlyos testi sértéssel, személyi szabadság megsértésével és kifosztással vádolja. Az első- és a másodrendű vádlottra életfogytiglani szabadságvesztést kért vádiratában az ügyészség.
A nyomozás 2011. augusztus 3-án indult azért, mert egy csepeli sértettet elcsaltak a lakásáról, bántalmazták, elvették értékeit, és egy gödörbe vetették. A megkötözött, nyakig a földbe beásott férfinak sikerült kiszabadulnia. Ennek az ügynek a vizsgálata során derült fény két súlyosabb bűncselekményre: a nyáregyházi család és a diósdi férfi megölésére.


A rendőrség még a nyomozás során, 2012 márciusában arról adott tájékoztatást, hogy az elkövetési módszerek nagyon hasonlóak voltak. A bűncselekmények a csepeli Eperföldhöz köthetők, amely hajléktalanok által lakott terület volt, és ahol a gyanúsítottak sajátos környezetet alakítottak ki. A nyomozás megindulása után arról írtak a szerb újságok, hogy az 1973-ban született B. Dragan a hazájában többször volt büntetve rablás, autólopás és más bűncselekmények miatt, a szerb rendőrség körözte, mert megszökött a nagybecskereki börtönből.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr215850515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása