CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Matolcsy lemondását kéri a kormányváltó szövetség, az MNB mosakszik

2014. március 13. 15:44 - csú

Matolcsy forintmenekülés_1.PNGLemondásra szólítja fel a baloldali összefogás Matolcsy György jegybankelnököt, amiért 2011 őszén nemzetgazdasági miniszterként "bennfentes információkat szivárogtatott ki" bankároknak.

Baja Ferenc, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján egyben azt kérte, hogy a legfőbb ügyész rendeljen el vizsgálatot, mert felmerül a minősített adattal való visszaélés, a hivatali visszaélés és a bennfentes kereskedelem gyanúja.

A szocialista politikus azt mondta, fennáll a gyanú, hogy Matolcsy György 2011. november 17-én hivatali titkot szivárogtatott ki; ezt sem a jegybank, sem ő maga nem tudta cáfolni, ez pedig nem teszi lehetővé, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöki posztját betöltse.

Hozzátette, kezdeményezik, hogy az Országgyűlés költségvetési és gazdasági bizottsága együttes rendkívüli ülésen hallgassa meg az MNB és a Nemzetgazdasági Minisztérium akkor hivatalban lévő vezetőit, hogy az adott napon milyen ügyletek köttettek, illetve hogy az adott időszakban milyen politikai tevékenységet folytattak.

Eddig a "tényeket ismertető kiadvány" volt Wiedermann Helga regénye, de miután kitört a botrány Matolcsy György szivárogtatása miatt, az egész törtébet "fikcióvá" változott.

Wiedermann Helga gazdasági regényében egy fikciót ír le, természetesen az NGM-et vezető miniszter nem tájékoztathatta a befektetőket arról, hogy Magyarország az IMF-hez fordul, hanem több lehetőség között ezt is, mint követhető utat jelölte meg – közölte a Magyar Nemzeti Bank honlapján.

Miért csalódott Szanyi Tibor című közleményben a Magyar Nemzeti Bank először reagál Matolcsy György egykori kabinetfőnökének Sakk és Póker című könyvére. Ebben a közölt életrajza szerint korábban gazdasági újságíróként (pontosabban: televíziós szerkesztőként) tevékenykedő Wiedermann azt írja le, hogy 2011 november 17-én a Matolcsy egy ebéden a hivatalos bejelentés előtt néhány órával tájékoztatta a Goldman Sachs embereit arról: Magyarország ismét tárgyalásokat kezdeményez a Nemzetközi Valutaalappal.

Miután a kiszivárogtatás ténye kellemetlenné vált, Matolcsy elhatárolódott a könyvtől, pedig annak keddi bemutatóján még arról beszélt: a szerzővel együtt érték el a gazdasági sikereket. Az mno.hu beszámolója szerint a könyv bemutatóján nem csak Matolcsy jelent meg személyesen, de Orbán Viktor kormányfő is, és a Monetáris Tanács több tagja. A bemutatón Barcza György, a Napi Gazdaság főszerkesztője is úgy beszélt a könyvről, mint tényeket ismertető kiadványról. A Magyar Nemzet pedig – elsőként idézve részleteket – a hazánk elleni pénzügyi támadásokról szóló harcias memoárként emelegette azt.

A könyvbemutatón Matolcsy még azt közölte: azt ünnepeljük, hogy „volt valaki, aki megírta az elmúlt évek történetét”. A jegybankelnök elmondása szerint a kormányfő felkérésére született a könyv, aki arra bíztatta Matolcsyt és kabinetfőnökét, hogy legyen bátorságuk meg is írni a történetet.

Forrás: Népszava és Népszabadság

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr345858787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása