CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Sokaknak példa, amit a csepeliek tettek, kiindulási pont ez a városrész

2014. május 10. 04:56 - csú

Gyurcsányos-CSmo-20140505.PNGA 21. kerületi Hírhatár Online teljes részletességgel és igen sok fotóval illusztrálva adott tudósítást arról a fórumról, amelyet a Csepeli Munkásotthonban tartottak meg, és amelynek Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke volt a szónoka. 

Az előadót Horváth Gyula, a DK csepeli szervezetének elnöke konferálta fel a teltházas színházteremben, ahol a közönség lelkes tapssal üdvözölte avolt miniszterelnököt, aki  beszéde után a résztvevők kérdéseire válaszolt, majd a ház előcsarnokában könyveit dedikálta. (A képriport itt látható)

Részletek:

– Jó estét! – köszöntéssel üdvözölte hallgatóit Gyurcsány Ferenc, majd utalt arra, hogy az Európai Parlamenti választásokra felkészülő DK-s kampánykörút első állomása Csepel. Május 23-áig, péntek estig az ország különböző településein találkoznak majd megint nagyon sokakkal, akik egy másik Magyarországot szeretnének.

– Csepel sok tekintetben mérvadó! A mérce, a kiindulási pont ez a kerület. Úgy gondoltuk, ha újra körútra indulunk az országban, kezdjük megint Csepelen! Nemcsak ebben a patinás művelődési házban, a Munkásotthonban, hanem egy olyan helyen, ahol a magyar progressziónak, a baloldalnak, a demokraták kitűnő világának az elmúlt huszonnégy évben általában többsége volt.

Gyurcsány Ferenc beszédének első részét itt olvashatják,
A beszéd második részét itt találhatják.

A harmadik részt itt közli a 21. kerületi Hírhatár Online

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr896141953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása