CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

A csepeli Fidesz legaljasabb kampánya a piacnál óriási hazugsággal

2014. május 25. 15:28 - csú

ELÉG VOLT-333_1.pngA legaljasabb kampányba kezdett a Fidesz Csepelen. Legutóbbi szórólapjuknak, amit a Csepeli Piacnál május 24-én osztogattak, azt a címet adták: Csepeli gyilkosoknak adna esélyt az MSZP a szabadulásra. Az A5-ös szórólapon azt állítják, hogy a csepeli kettős gyilkosság két, jogerősen elítélt gyilkosának „is esélyt adna az MSZP európai parlamenti frakciója arra, hogy a jogerős bírósági ítéletben megszabott büntetésüket ne kelljen letölteniük.”, továbbá, hogy „a csepeli hajléktalan-gyilkosságok elkövetői és a 16 éves szigetszentmiklósi kislány fejét téglával szétverő gyilkos szintén drukkolhatnak azért, hogy az MSZP jó eredményt érjen el most vasárnap”. Majd azzal zárják röplapjukat, hogy „A gyilkosok már döntöttek,hogy kire szavaznak vasárnap. És Ön?”

Németh Szilárd és csapata tehát nem tanult az április 6-i vereségből. Ahogy Talleyrand, a XIX. században élt francia diplomata mondta: „A Bourbonok semmit sem tanultak, és semmit nem felejtettek.”  Ott folytatják, ahol abbahagyták. Mi több, továbbléptek.

Mindent egy lapra, most éppen egy szórólapra tettek fel Csepelen. Már nem számít a régi jelszó („Ésszel, szívvel, tisztességgel Csepelért!”). Csak egy a fontos. Bármilyen áron, de meg kell akadályozni a csepeli baloldal esetleges újabb győzelmét. Nem számit az igazság, nem számítanak a gyilkosságok áldozatainak családjai, akik igazságos ítéletet, nem pedig azt várták, várják, hogy soha el nem múló gyászukat nemtelen politikai csatározások közepette kelljen megélniük. Nem számít az emberi tisztesség, mert szerintük a hatalom megtartása mindent megér. Ezért hazudnak, ezért vezetik félre, csapják be a csepeliek ezreit.

Igen, ezt teszik. Annak ellenére, hogy „az MSZP európai parlamenti frakciójá”-nak semmi köze a kormányfő, illetve a fideszes korifeusok által „tálalt” ügyhöz. Tudniillik, az unió ellen „a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés védelmében” indított kampány kettős hazugságra épül. Hazugságra, mert

  •          nem az EU hozta a magyar törvényt elmeszelő határozatot, hanem az Európa Tanács, amely nem azonos az Európai Unióval, nem annak egyik intézménye, s amelyet 1949. augusztus 10-én hoztak létre, Strasbourgban. A Tanácsnak jelenleg 47 állam tagja. Ez a Tanács állította fel az Emberi Jogok Európai Bíróságát, amely „az emberi jogok legfőbb európai bírói fóruma”;
  •          a bíróság nem azt mondta ki, „hogy nem lehet ilyen büntetés, és hogy szabadon kell engedni azokat, akik ilyet kaptak” vagy, hogy „a jogerős bírósági ítéletben megszabott büntetésüket ne kelljen letölteniük”, netán „enyhébb ítéletet” kapjanak, hanem azt, hogy „legyen mód felülvizsgálatra, ha esetleg újabb bizonyítékok merülnek fel”. Ez nem ugyanaz, amit Orbán és helyi vazallusai állítanak.

A „Halálnál is rosszabb – Hazudunk és csúsztatunk, életfogytiglan” című, a hvg.hu-ban, 2014. május 21-én megjelent írás azonban még ennél is tovább megy, amikor kimondja: „egy nem legitim módon előkészített, nem az európai emberi jogi és jogállami normáknak nem megfelelő törvényt kormányzatilag védeni, és ezzel keménykezű EP kampányt folytatni: a tahóság netovábbja, és a mi totális lenézésünk, minimum.”

A fideszes csepeli csinovnyikok fentiekben citált szórólapjukkal azonban megfejelik ezt a „tahóság”-ot is. Nyilvánvaló hazugsággal akarnak „megalapozni” egy újabb hazugságot. Lelkük rajta. Ismét csak önmagukról állítanak ki „elégtelen” bizonyítványt. A csepeliek április 6-án már „levették róluk a keresztvizet”. Ami inkább elgondolkodtató számomra, hogy a frakció normálisabban gondolkodó és viselkedő tagjai, a tagság és a támogatók, hívők, a  tisztességes, a másképp gondolkodókat, az ellenfelet nem lealázni, megsemmisíteni vágyó része, az ország valós problémáira közös megoldást kereső százezrek, meddig nézik némán a vezetés ámokfutását. Ne feledjék, „a lelkiismeretével (ha még van) mindenkinek el kell számolni.”

V O X

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr36207241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása