Látjuk, mi történik. Folytatják. A Fidesz még kíméletlenebbül gyűr maga alá mindent és mindenkit, aki nem "ő". Azt pedig, hogy ki, mi nem "ő", azt saját maga mondja meg. Ebben egyezség van. Arról, hogy ki, mi a Fidesz, nem beszél. Ezért néha zavar támad az egypólusú politikai térben is. Suttog mindenki.
A nyilvánosság kormánypárti fele napok óta attól az összeesküvéstől zeng, aminek Bajnai Gordon mint meghívott lett volna részese a titkos koppenhágai Bilderberg-találkozón. Közben a kormányfő bátorító mosolyától kísérve mossa ki magát a nép érdekében tett rejtélyes utazásaiból Lázár János. Az elkövetett államtitkok feneketlen mélységére csak feneketlen hotelszámláiból következtethetünk. Értjük, hogy Bajnai invitálása böki a fideszes csőrt. Érteni véljük, hogy Lázár szállodaszámlái - amelyek mögé némelyek romantikus tévés szerelmi történetet festenek - érzékeny pontján érték a teljes kamarillapolitikát szatócsgömböcként lenyelő kancelláriaminisztert. A politikai arcát karmolták meg.
A leginkább önmaga által rizsporozott potenciális kormányfői orcáján esett karistolás. Hogy mi történt a számla-hírhozó Origónál, tudjuk. Hogy miért, sejtjük. De: talán nem véletlenül történt, ami történt. A számlaügy akár viszontsuttogás is lehetett arra, hogy valaki még a választások előtt fülébe juttatta a sajtónak a "kis Rogán" vagyonbevallási memóriazavarait. Azt beszélik, megy a gyomrozás a kancellária ura és a frakció élén hataloméhes Rogán között.
Aztán itt van a kultúrpolitikába visszakéredzkedő L. Simon László, akinek valaki meglökhette a könyökét: péntek este lévén nyomja már le az entert a laptopján, hogy becsusszanjon a parlament elé a reklámadó javaslata. Hogy aztán a pitiáner, néhány milliárdos kincstári nyereséggel a zsebünkben merenghessünk: valóban az a gond, hogy a könyöklökdöső kancelláriaminiszter lett bosszús a filmeket megszakító hirdetésektől, vagy az, hogy egyáltalán létezhet kereskedelmi tévéadó, amely nem adta el magát a hatalomnak. Vagy valaki más a baj. Merthogy a kormányszócső Magyar Nemzet vezető szerkesztő publicistájának a könyökét is meglökhette valaki, hogy olyan komcsizósat merjen leírni: a kormány a sajtószabadság torkára lép. Csak nem a Fidesz politikai és gazdasági szárnya esett itt egymásnak? Igaz volna a szóbeszéd, hogy a párt mindenható gazdasági éceszgébere a kétharmados győzelem éjszakáján a haját tépte, hogyan fogja ezek után lehűteni a párt és a kormány elnökének felhevült kebelét. Esetleg két gazdasági érdekeltség marakodik a félhomályban? Mintha valami egyensúly borulna itt...
Mindeközben Orbán Viktor mozdulatlanul szemlélődik a sajátjain. Vagy fárad, vagy fárasztják. Ha fárad, akkor sem az akaratán múlik, meddig kormányoz még. Hanem azon, meddig tartja kedve kormányozni, meddig gondolja szórakoztatónak kegyeltjei felhőjátékát. Ha fárasztani akarják, akkor elég, ha időnként hírét futtatja valaki: a kormányfő a Várba vágyik. A Sándor-palotába, amelyet az ezredfordulón magának bútoroztatott be. Hosszú ám az út a felcsúti atyai nyaklevesektől Budáig, elég ok a hiúságra. Ezért ne becsüljük le az oltatlan vágy dühét, amiért 2002-ben a balliberálisok megfosztották a költözéstől. A nemzetidegen csürhe, amely palotákban szívesebben lát képtárat, mint arisztokráciát imitáló kurta nemeseket. S talán éppen a kancellária ura súgja főnökét noszogatandó a sajtó fülébe a kormányfő dédelgetett álmát.
Mindez béljóslás. Emberöltővel ezelőtti kremlinológia. Új-kremlinológusok lettünk, mint akik hajdanán minden pártkongresszuson lesték a cetlit, amit az első titkár két kacsintás között előhúzott a szivarzsebéből. Egyszer már azt gondoltuk túlléptünk ezen a világon. Kezdhetjük elölről. Előbb-utóbb megint rendszerváltás kell.
Friss Róbert
Forrás: NÉPSZAVA
