A statisztika könyörtelen dolog és egyéb közhelyek. A számok mögött az ember. A rezsicsökkentéstől megittasult tekintetünket példának okáért vethetnénk a pékekre is, akik már három éve szolgálják a hazát, és nem emelnek árat. Bár azért minden aratás végén megpróbálják. Dinnye után jön a kenyérszezon. Augusztus 20. az új kenyérár ünnepe. Három éve az újabb áremelési szándékoké. Eddig elkaszálták őket. De most kiegyenesednek.Már fenik a lapátot. A liszt az nem annyi, a fűtésszámla sem, nem beszélve a minimálbérről. Esős volt a nyár. Emelni kell, ha beledöglünk is.

A kegyetlen átlagolás mellett persze a kilónkénti 260 forint a KSH-nál is úgy jön ki, hogy lehet kapni a fehéret 180 forint alatt is, meg extrázottat nagyon sokért. Igaz: utóbbi nem része a kimutatásnak, mert abban összehasonlítható dolgoknak kell lenniük – példának okáért a fornettis sajtos poginak –, meg olyasminek, amit sokan vesznek. A többség nem a teljes kiőrlésű, magvas barnát teszi be a kosárba félkilós kiszerelésben.

A helyzet az, hogy a kenyér árát sok minden határozza meg, de leginkább a kereslet. Márpedig a hihetetlenül gyors ütemű növekedésünk ellenére a fogyasztás még Orbán Viktor szerint sem bontakozhatott ki teljesen. A miniszterelnök úgy véli, majd most indulunk meg, amikor megoldották a devizahitel-problémát. Mindjárt az önkormányzati választások után. Vagy egy kicsit később, ha lemennek a perek. Vagy az után pár hónappal – addig már nem rontják sokkal tovább a forintot. Ha mázlink van, csak néhány villát vesznek.

A statisztikusok adatai szerint az elmúlt tíz évben az élelmiszer-fogyasztáson belül 18-ról 19 százalékra emelkedett a kenyérfélék és a cereáliák aránya, miközben jelentősen, 27-ről 23 százalékra csökkent a húsféléké. Örvendhetnénk persze azon, hogy mindezt a tejtermékek és a gyümölcsök fogyasztásának relatív növekedése kísérte, de valahogy megvan az a furcsa érzésünk, hogy tápérték-ár arányban dőlnek el a dolgok, és nem feltétlenül az egészséges életmód iránti elkötelezettség hatja át a magyar társadalmat.

Egyszerűbben megfogalmazva: nincs már az embereknek pénzük húsra. Azt veszik, amiből a legolcsóbban jól lehet lakni – ez a kenyér meg a szénhidrát. A szegénységben nincs egészség. Nem a modern Kádár állítja meg a kenyér árát 180 forint alatt (bár Széles Gáborral együtt mindeközben vegyük észre, hogy ez a 3,60 ötvenszerese, miközben maga a vezér is épp ennyi idős volt nemrégiben). De nem is a multik törik le az árat, hanem a vevők.

Azok, akik nem azért töltenek el hosszú órákat a vásárlással, hogy jól szórakozzanak, vagy hogy pontosan kibetűzzék a termékek összetételét, és megfontoltan válasszák ki a legjobb minőségűt. Azok, akik mindig kiveszik az akciós újságokat a postaládából, és át is böngészik mindet. Azok, akiket a középnek hívtunk. Eddig.

Várkonyi Iván

NOL.HU