Ez a rezsim nem alkuszik, hanem ledarál; legyen szó Alkotmánybíróságról, földrajzi nevekről vagy éppen filmről. Aki kibeszél, azt leradírozzák a színről.

Ha moziba megy száz magyar, a statisztikák szerint másfél vált közülük hazai filmre jegyet. Jó, jó, tudjuk, manapság ez nem is lenne nagyon könnyű, hiszen a nemzeti együttműködés jegyében évek óta gyakorlatilag szünetel az ország filmgyártása, de az azért mégiscsak figyelemre méltó, hogy a hagyományaira oly büszke magyarnak a film az amerikai.

Nemzete színészsztárjai, nagy formátumú filmrendezői simán ott csimpaszkodhatnak mellette a metrón, föl nem ismerné őket. Bezzeg Bruce Willist hátulról is.

Kis ország kis baja, mondhatnánk, ha nem volna az a helyzet, hogy a cseheknél a forgalom negyede a hazai filmekből adódik, és a tíz legnépszerűbb alkotásból öt a sajátjuk. Innen nézve tehát nehéz is volna tagadni, hogy a magyar film teljesíthetne jobban, mi több, a gyártás és a terjesztés is reformra szorul.

Hogy a módszer, amelyet erre a kormánybiztos kitalált, azaz a többlépcsős szelekció és az olykor végtelennek tűnő forgatókönyv-fejlesztés meghozza-e végül az áttörést, azt az idő majd eldönti. A filmalapos pénzre is támaszkodó Fehér isten versenyez az Oscarért. Az államtól egy fillért sem kapó Szabadesés nyert Karlovy Varyban. Meglátjuk.

Egy dolog azonban egészen biztos: az, hogy a kormánybiztos és köre ultimátumszerűen saját hatáskörébe vonta a korábban a szakmai szervezetek által rendezett filmszemlét – mondjuk úgy, megvédte, mint kollégája a nyugdíjakat –, egyszerű kortünet. Ez a rezsim nem alkuszik, hanem ledarál; legyen szó Alkotmánybíróságról, földrajzi nevekről vagy éppen filmről. Aki kibeszél, azt leradírozzák a színről, és nemhogy a vörös szőnyeges bevonuláson nem jut neki hely, hanem a legeldugottabb sarokban sem.

Ez ilyen. És még jó darabig garantáltan így is marad.

Forrás: nol.hu