CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Kampány-emlékek 2010-ből tényekkel, adatokkal, Csepel újsággal

2014. szeptember 19. 05:59 - csú

Újságolvasó-255.pngVolt tisztességes tájékoztatás Csepelen, de csak a 2010-es önkormányzati választások előtt

A csepeliek.blog.hu szerkesztője jóvoltából két írással is „bizonyíthattam”, hogy a 2010-es önkormányzati választások előtt „volt tisztességes tájékoztatás”. A szeptember 3-án, „Tényekkel igazoljuk: volt tisztességes tájékoztatás” címmel megjelent összegzésben a 2010-es önkormányzati választás előtti Csepel újság hat számából, a két nappal később közölt „Amikor az ellenzéknek Csepelen még helye volt a helyi sajtóban” című írásban pedig a 2010. szeptember 17-i Csepel újságból igyekeztem röviden bemutatni az akkori ellenzékkel kapcsolatos cikkeket, fizetett politikai hirdetéseket. Legutóbb szeptember 12-én, a 2010. szeptember 24-én megjelent számról jelenhetett meg összeállítás, „Volt is, lesz is tisztességes tájékoztatás Csepelen”, címmel. Most, a 2010. október 1-i Csepel újságban olvasható „anyagokat” tekintettem át, bizonyítandó, hogy a Csepel újság fontos feladatának tekintette az ellenzék véleményének, programjainak, jelöltjeinek bemutatását, valódi választási lehetőséget kínálva ezzel a csepelieknek.

A lap második oldalán a szeptember 23-i képviselő-testületi ülésről olvasható tájékoztatás. Az ülésen többségére egyhangú szavazás volt, azzal együtt, hogy „a Fidesz frakció nem vett részt jó néhány szavazásban arra hivatkozva, hogy nem mindegy, mit hagynak örökül az október 3-án megválasztandó új grémiumnak”.

Ugyan ezen oldalon képes tájékoztatás olvasható a Jobbik főpolgármesterének csepeli látogatásáról, JOBBIK: Szemle, címmel. A lapnak interjút adott dr. Staudt Gábor, aki elmondta: „Nem a politikát szeretném az utcára kivinni, hanem az emberek napi gondjait be a politikai döntéshozásba”.

Ugyanennyi helyet kapott a Fidesz-KDNP Polgármesteri Hivatal előtt tartott sajtótájékoztatója.

A tájékoztató alatti képen látható Németh Szilárd és Borbély Lénárd az önkormányzat vagyoni helyzetének alakulásáról „az elzálogosított jövőről” beszélt a sajtó számára szervezett programon.

Az akkori Csepel újság 2010. szeptember 3-án indított ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2010 c. ingyenes sorozata ezúttal az 5-19. közötti oldalakon mutatta be a választásokon induló pártok programjait, jelöltjeit. A 15 oldalas összeállításból:
> fél oldal a választásokkal kapcsolatos általános tudnivalókról, fél oldal pedig a 14 egyéni választókerületekben induló képviselő-jelöltekről adott lista szerinti felsorolást;

> 1 ¼ oldalra kerültek a Civil Mozgalom helyi jelöltjeinek fényképei, programjai, ¾ oldalon

pedig az MDF Csepeli Szervezetének programja és képviselő-jelöltjei kaptak fényképes bemutatkozási lehetőséget;

> két oldalt foglalt el az LMP jelöltjeinek arcképes, programot is tartalmazó bemutatkozása>

> a 12. oldalon a függetlenek arcképei, programjai, illetve a kerületben induló pártok kompenzációs listája jelent meg;

> a Munkáspárt egy oldalon mutatta be jelöltjeit;

> egy oldalon, programmal mutatkozott be a Jobbik polgármester-jelöltje, valamint az egyéni választókerületi képviselő-jelöltek is kaptak egy teljes oldalt;>

> két oldal volt a Fidesz KDNP csepeli jelöltjeié. Ebből egy oldalon szerepelt Tarlós István és Németh Szilárd arcképe, illetve a Fidesz-KDNP csepeli programja, míg a 2. oldalon a képviselő-jelöltek arcképeinek jutott hely;

> a sorozat utolsó két oldalán ismertették a kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltek listáját, illetve a Lungo Drom csepeli terveit, az LMP szeptember 27-i lakossági fórumán elhangzottakat. 

A lap 20. oldalán jelent meg a Fidesz-KDNP féloldalas fizetett politikai hirdetése, „Hová tűntek a csepeli milliárdok?” címmel.

A csepeliek.blog.hu által közölt sorozat, szerintem bizonyította, hogy igen, volt tisztességes tájékoztatás Csepelen, csak a 2010-es önkormányzati választások előtt. Egyébként a 2010. október elsejei számban bukkantam rá ennek egyik érdekes igazolására is. A már idézett szeptember 23-i képviselő-testületi ülésen elhangzott polgármesteri záróbeszédben hangzott el. Idézem: „…a munka nyilvánosságával kapcsolatosan az ország majd’ 3200 önkormányzatát vizsgáló szervezet az első 20 között említette meg a csepelit”.

Az összehasonlítás azonban Csepeli Hírmondó jelenlegi számaival, az olvasó feladata. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy a Fidesz-KDNP 2010-ben győztes csapata, Németh Szilárd polgármester irányításával, az első, alakuló képviselő-testületi ülésen, 2010. október 12-én, október 15-i határidővel, megszüntette a Csepel újságot. Itt a vége…?

V O X

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr426709715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása