CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Bűnbakképzés a csepeli kormánypártnál választási kampány közben

2014. október 02. 04:23 - csú

Kállai József.PNGKÁLLAI JÓZSEF LEVELE

Ennek a levélnek az írója is csepeli cigány ember! Esélyegyenlőségi szakemberként lehetőségem volt az elmúlt négy évben (és azt megelőzően is) olyan családok érdekében eljárni, - tanácsot adni, kérelmet írni, ingyenes szolgáltatásokat nyújtani - akik saját bőrükön érezték a kirekesztettséget, leginkább cigány származásuk miatt. Úgy érzem, hogy a csepeli romákkal kapcsolatos tapasztalataimat, az erre támaszkodó véleményemet érdemes lenne a kialakult helyzetben megjelentetni. A társadalom egyik legérzékenyebb pontján, a romák felzárkóztatása területén pedagógiai asszisztensként szerveztem az életet Csepel három iskolájában 2010-ig. Szerettem volna ezt a munkát folytatni, de azt a választ kaptam, hogy nem az én személyemben gondolkodnak. Hogy, hogyan gondolkodnak, az a mostani megnyilvánulásaikból kivehető. 

 Csepel lakosságának 7-10 százaléka lehet olyan ember, aki romának vallja magát.  Ez az arány a rendszerváltás óta nagymértékben sem nem nőt, sem nem csökkent.

Ezt a megállapítást minden érdeklődő állampolgár ellenőrizheti, ha tájékozódik a civil és karitatív szervektől. Pontos számmal a ma életben lévő törvények értelmében senki sem rendelkezhet. Azt ugyanis hogy a magyar lakosságon belül ki milyen beállítottságúnak, milyen népcsoporthoz tartózónak tartja magát - nagyon helyesen - hivatalosan még sehol nem szabad feljegyezni. Ennek a megállapításnak a fényében állok teljes mértékben értetlenül az előtt a kerületi kormány propaganda előtt, amelyik a roma népességről, annak számszerű növekedéséről, és a vele összekapcsolt bűnözés megugrásáról szól. Az csak tovább növeli az értetlenséget, hogy korábban ezek a sajtótermékek (csepel.hu, csepel.infó, Csepeli Hírmondó) arról cikkeztek, hogy mily jelentősen csökkent a bűnözés Csepelen.

Tudom persze, hogy kampány időszakban minden fél annak az érvének az erősítését próbálja elérni, ami a választási eredményei javulásához vezet. Arra azonban vigyázni kéne, hogy ne teremtsenek olyan helyzetet, ami a választások esetleges megnyerése után kezelhetetlen állapotot hoz. Ilyen a rasszizmus felerősítésének ügye. Úgy vélem ugyanis, hogy az a sajtókampány, - amit a Fideszes csepeli vezetés a romák ostorozásával, egyoldalú bűnözői kötődésével kapcsolatban produkál alpolgármesteri szinten - jogosan emeli a vezetéssel kapcsolatos ellenszenvet a jóakaratú csepeli emberekben. Hogy lehet az előző évtized második harmadának problémáit a ma kampányába helyezni? Nincsenek aktuális mostan problémáink talán? Rendben van minden utunk, iskolánk, köztisztaságunk, egészségügyünk, szociálpolitikánk, gyermek és ifjúságvédelmünk? Vannak munkahelyek, jó a közmunka rendszere, nincs megkülönböztetés? És sorolható a problémák köre napestig. 

Valamilyen ki nem fürkészhető ok miatt, mégis a roma kérdés az, amit alpolgármesteri szinten elemezni tartanak érdemesnek! Arról beszélnek, hogy vannak felelősök, akik Csepelre telepítettek több száz roma családot! Ezek az emberek felelősek aztán azért, mert van nyaklánc letépés, hangoskodás Csepelen. Nem azok, akik nem teremtenek munkahelyeket, nem szerveznek tartalmas kulturális programokat, nem teszik lehetővé a leszakadók felzárkóztatását, eladják az iskolákat, hanem durva kirekesztéssel és megbélyegzéssel beskatulyázzák, és kasztba szorítják a társadalom egy jelentős részét. Egyik oldalon sírnak, hogy kevés a társadalmi növekmény, másik oldalon meg tiltakoznak a jövevények miatt. Pedig az lenne a dolguk, hogy őszintén, nyíltan és ne kódoltan beszéljenek. El kéne mondaniuk, hogy minden ember egyben a hozzáadott érték növelésének a záloga is. Tehát minden emberi betelepülő egyben a társadalom gazdagodásának a feltétele is lehet, ha a vezetés jól sáfárkodik az ölébe hullott áldással. A miniszterelnök jól mondta, hogy minden ember, áldás a társadalom számára! Csak ahhoz, hogy a lehetőségből valóságos áldás is lehessen, ismeretekkel rendelkező, tehetséges, tenni akaró, a közeget ismerő, kockázatot is vállaló vezetés kellene. Az igazság az, hogy ez hiányzik ma Csepelen!

Azért van az, hogy másban, - néprétegekben, emberi csoportokban - keresik igaztalanul és egyoldalúan a mostani vezetők és hírharangjaik a bűnbakot, mert bebizonyosodott, hogy a társadalom legégetőbb problémáit nem értik! Ha pedig nem értik, nem is várható, hogy legyen „más gondolatuk” a kérdés megértésére, vagy akár csak víziójuk is arról, hogyan lehetne megoldani azokat!

A legegyszerűbb négy év uralkodás után a düledező iskolára ráírni, hogy az MSZP maradványa, a társadalmi problémára meg, hogy a Gyula öröksége ahelyett, hogy tettek volna valamit is a megjavításáért. Az meg már minősíthetetlen aljasság, hogy megmaradásuk miatt képesek olajat önteni a tűzre, és elkezdik szítani az ellenségeskedést az itt élők között úgy, hogy igaztalanul általánosítanak, tényeket és eseményeket kevernek önkényesen, saját pecsenyéik sütögetése érdekében.     

Kállai József

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr536737855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

marcinikus 2014.10.03. 21:03:09

Kállai úr mindannyiunk számára példás pedagógiai munkájával segítette a csepeli roma gyermekek integrációját, a családjaik és környezetük összehangolását. Nagy tisztelet és köszönet illeti. Ez az út vezet előre és nem a felek uszítása.

CsepeliBlogos 2014.10.04. 11:23:55

Azt gondolom a pedagógiai munkáról ne beszéljünk.Tény és nagyon fontos ,óríási segítség volt a szülőkkel való kommunikáció segítsége.
A projekt pályázati pénzből valósult meg.
Sajátos helyezkedés: 2010-ben MSZP képviselőjelölt,2014.Szili párt,most pedig ismét ..........
A norvég alap pedig már nem finanszíroz,akkor most előjön az érdekképviselettel .Gondolom elment a károsultak hoz,és megmagyarázta,miért tépték ki a láncot a nyakából.Az Ábel Attila miatt.Értem-most akkor dörgölőzzünk az esetleg hatalomra kerúlőkhöz.
süti beállítások módosítása