CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Horváth Gyula: Arculcsapás

2014. október 06. 04:24 - csú

Horváth Gyuszi Egyenes beszéd.PNGEzt hozta nekünk, Csepelieknek a Fidesz négy éves regnálása: szégyent, megaláztatást és arroganciát! Ezt kellene a Csepeli Hírmondóban Vida úrnak „objektíven” kiszerkesztenie. Meg egy új imát! A csepeli Fideszért, mert ennek október 12-én vége kell, hogy legyen!

Csepelen a most uralkodó Fidesz vezérek mérhetetlen arroganciájukkal, és tudatlanságukkal vagdalkoznak mindenfelé. Ütnek-vágnak mindent maguk körül. Mindezt abban a szilárd meggyőződésükben teszik, hogy az ügyüket szolgálják.

Igen, úgy, mint egy rendes diktatúrában.

Nem bízzák a népre a dolgaik feletti döntést, mert úgy vélik, hogy „még” nem érett rá.

Majd ők elrendezik, ne bíbelődjön az önkormányzatisággal az állampolgár. Az országos nagyuraik által kiötlött jogfosztásokat alaptörvénybe rögzítették. A csepeli, helyi vezérek sem akarnak azonban lemaradni, ezért itt is átalakításokat végeztek.

Olyan centrális, tekintélyelvű vezetési rendszert építettek ki, amiben minden döntés Németh Szilárdhoz kötődik. Ő dönt a legkisebbtől a legnagyobb ügyekig! Nincs önállósága, nincs kreatív alkotási lehetősége senkinek. A vezetés ebben a konstrukcióban egyet jelent Németh Szilárddal. Az előző választások után elbalanszírozták magukat. Saját pávatáncukba beleszédülve többek között lecsökkentették a parlamenti képviselők számát és kizárták, hogy képviselők polgármesterek lehessenek. Már bánják, mint amelyik kutya kilencet kölykezett, de nem változtathatnak rajta. Nincs más módja a kiskirályság meg a nagykirályság összehangolására, mint a trükközés. Úgy kell látszatra átadni a hatalmat, hogy valójában azért megmaradjon. Ez megy Debrecentől, Hódmezővásárhelyen át Csepelig!

Nem gondolja senki sem komolyan a Fideszben, hogy Csepelt a Nagyváradon született 31 éves Borbély Lénárd fogja irányítani!

Mindenki tudja, hogy a kerület ura továbbra is Németh Szilárd lesz, akinek helytartója a korábbi talicskatologató segédje, Borbély Lénárd, aki csak az utasítások végrehajtására és a számadások megtételére lett kiválasztva és nem a polgármesterségre. Nem is várható, hogy kitör ebből a méltatlan helyzetből, mert nincs rá muníciója.

De, hogy ez még véletlenül se juthasson az eszébe, még utoljára össze is köti mentora a kezeit. Amennyiben ugyanis ő lenne a csepeli helytartó, nem válogathatná meg munkatársait. Németh nem bízik senkiben!

Nem bízik Borbélyban sem, ezért még az általa vezérelt utolsó testületi ülésen öt évre kinevezte azokat a feltétlen szövetségeseit, akiket korábbi juttatásokkal zsarolhatónak vél. Így tette a kést Borbély torkára.

Ezek fogják majd a kezét, és már akkor jelentenek, mikor az önállóság még csírázna csak a fejében. A veszély persze nem olyan nagy, de az ördög nem alszik - vélekednek Németh-ék.

A kreativitás és a lexikális tudás most sem rugdossa a csillagokat a csepeli Fideszben. Ennek mindig jelét is adják.

Menjen csak el a nyájas olvasó a Rákóczi tér mögé. Hatalmas táblát talál, ahol büszkén hirdeti a két pedagógust is magába foglaló Fidesz vezérkar, hogy szerintük a magyar dráma és a nemzeti tragédia megalkotója Katona János!

Már nem is merek belegondolni, hogy mit is mondhatott Borbély Lénárd a nagyszalontai díszpolgári cím átvétele utáni köszönő beszédében: csak nem Arany Józsefet citálta? Bizonyára nem, mert náluk idézni csak Orbántól és Némettől lehet.

Leginkább azt, hogy „kiganézták a disznóólat”. Csak az ő nevüket kell jól ismerni, ez a Fidesz műveltség, ez a pártfegyelem! Mint a diktatúrában! Nem szégyellik magukat!

Most (éppen most) Zámbó Jimmyt avatták posztumusz díszpolgárrá!

Azt még csak elképzelem, hogy nem idegenkedne a „király” a mostanság díszpolgári címmel kitűntetett kocsmárosok között, de nem tudom, hogy az egykor népszerű énekes, hogyan érezné magát Wittner Mária társaságában? Azt hiszem, hogy rosszul!

Úgy ahogy mi is rosszul érezzük magunkat a Popieluszkóra és Mansfeldre „magyarított” Ságvári, és Bajáki között, és a még mindig a gyilkosság légkörétől átszellemült Tóth Ilonára keresztelt gyógyító intézményében.

Ezt hozta nekünk, Csepelieknek a Fidesz négy éves regnálása!

Szégyent, megaláztatást és arroganciát!

Ezt kéne a Csepeli Hírmondóban Vida úrnak „objektíven” kiszerkesztenie. Meg egy új imát! A csepeli Fideszért, mert ennek október 12-én vége kell, hogy legyen!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr376759765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Báthory Ödönke 2014.10.06. 08:34:11

Meg egy rahedli székely zászlót, ami rendkívül fontos a piacon, az orvosi rendelőn és a fürdőn. Meg új címert és zászlót, amit egy emberként követelt a lakosság.
süti beállítások módosítása