CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Második figyelmeztetés: több tízezren tüntettek az internetadó ellen

2014. október 29. 05:57 - csú

Internetadó-2.PNGTíz városban demonstráltak kedden este az internetadó bevezetése ellen, Budapest mellett egyebek között Nyíregyházán, Miskolcon, Pécsett, Kiskunfélegyházán, Vácott, Szegeden, Debrecenben, Békéscsabán, Komlón, de Varsóban is. A fővárosban ismét több tízezer ember gyűlt össze a Nemzetgazdasági Minisztérium épületénél, a József nádor téren, ahol az előző, vasárnapi demonstráció is kezdődött. A tüntetésen többször felzúgott az "Orbán takarodj!" rigmus. Percről percre: ORIGO, INDEX, és még: NÉPSZAVA-FOTÓK További hírek, véleményekaz internetadó elleni második tüntetésről ITT

Várady Zsolt, az iwiw alapítója beszédében úgy fogalmazott, nem hagyhatjuk, hogy a közéletünket egy maroknyi ember irányítsa. Kijelentette, nem csak az internetadót kell legyőzni, hanem el kell végre hinni, hogy befolyásolni tudják az állam működését. A netadó ideális összege pontosan nulla forint! - zárta szónoklatát Várady.

Füzessi Károly a Humán Platform nevében úgy fogalmazott, egyszerre viszi romlásba az országot a korrupció, az elvtelenség és az ostobaság. A netadó is azt jelzi, hogy vissza akarják kényszeríteni Magyarországot az ázsiai zsákutcába ahonnan 1989-ben kikerültünk. Füzessi hozzátette: az adó parlamenti szavazásának napján, vagyis november 17-én újra tüntetni fognak.

A beszédek után a tömeg - nagyszámú rendőri kíséret mellett - az Astoriához, majd az Erzsébet hídon keresztül  a Clark Ádám térhez, a nullás kilométerkőhöz vonult, érzékeltetve a netadó "ideális összegét". Az Erzsébet hidat teljesen megtöltötte a vonuló tömeg (képünkön), amely békésen demonstrált.

Pécs: "Orbán, takarodj! Meg az összes haverod!"

Szeged: "Nem vagyunk külföldi erők ügynökei!"

Szóbeli inzultus érte a Hír Tv stábját, a hídon néhány tüntető körülvette őket, és ordítozott velük. A Clark Ádám térről a tömeg jó része hazaindult, több százan a Kossuth térre mentek.

Épp a tüntetés idején került ki a Fehér Ház Instagram-oldalára egy poszt, amely Barack Obama amerikai elnök saját fényképével népszerűsíti az ingyenes iskolai internet-használatot. Megírtuk, a vasárnapi demonstráción részt vett a budapesti amerikai ügyvivő, André Goodfriend is, aki ezért több kormánypárti "beszólást" kapott. Tegnap azonban bejegyzésében jelezte: a cseh nemzeti ünnep alkalmából "hivatalos" sörözésen vett részt, s erről képeket is közölt.

Szerdán gyorsított eljárásban bíróság elé állítják, de várhatóan elengedik azt az öt fiatalt, akiket vasárnap este vettek őrizetbe a Fidesz-székháznál csoportos garázdaság gyanújával. Mint ismert, a tüntetők az épület több ablakát bezúzták, kidöntötték a kerítést és felmásztak az erkélyre, ahol kitűzték az uniós zászlót. Az események alatt azonban rendőrök nem tartózkodtak a helyszínen. Egy hatodik előállítottat, Rózsa Milánt bizonyítékok hiányában már tegnap elengedtek. Az érintettek az ügyészség döntése értelmében nem kerülnek előzetes letartóztatásba. Az is kiderült, hogy míg a Fidesz kommunikációs igazgatója, Kocsis Máté hétfőn tízmilliós károkról beszélt, a 444.hu által megszerzett igazságügyi szakértői jelentés szerint összesen öt ablaküveg és három redőny tört össze, ami 144.395 forint kárt jelent, de ebbe nincs benne a kidöntött kerítés ára.

El akarja vágni a világtól Magyarországot
A kormány el akarja vágni a világtól Magyarországot címmel jelentetett meg írást a magyar netadó kapcsán a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).
A szerző, Stephan Löwenstein szerint az internetadó tervezete ellen tiltakozók számára "a pénznél sokkal többről van szó", és az új adó terve "ismét mozgásba lendítette a megbénult ellenzéket". Kifejtette, amíg más "vitatott témák", mint például a német megszállás áldozatainak emlékműve "nemzetközileg nagyobb hullámokat vert, mint Magyarországon", az internetadó ügye rögtön nagy tiltakozást váltott ki még kormánybarát médiumok részéről is.
A Die Welt című konzervatív lap írása szerint a magyar politikában "a nagy művészet megérteni, hogy mi mozgatja meg az embereket, és hogyan lehet megszólítani őket", ez pedig eddig a Fidesz "nagy erőssége" volt. A szerző, Boris Kalnoky szerint azonban "fordul a kocka" és lehet, hogy "Orbán elveszti érzékét a nép rezdülései iránt".
Orbán Viktor maga ellen fordította a fiatalságot - írta a Der Standard című liberális osztrák lap. A lap budapesti tudósítója, Gregor Mayer úgy vélte, a fiatal magyar internet-felhasználók a Nyugathoz tartozónak érzik magukat, és szembehelyezkedtek az Orbán Viktor által képviselt politikával, amely egyre szorosabbra fűzi kapcsolatát a tekintélyelvű Oroszországgal.

 

Ismét élesen bírálta az internetadó bevezetését az Európai Bizottság (EB) digitális ügyekért felelős biztosa, Neelie Kroes - ezúttal szóvivőjén keresztül. Ryan Heath az EB tegnapi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, "nem az a kérdés, hogy az internetadó kivetése törvényes-e, vagy sem", ez a javaslat ugyanis "a magyar kormány nyugtalanító viselkedésének és törvényhozási gyakorlatának egy újabb eleme". Hozzátette: Neeile Kroes azzal töltötte az elmúlt öt évet, hogy minél több ember számára elérhetővé tegye a digitális erőforrásokat, az új közteher viszont "lelökné" az embereket a világhálóról. Ráadásul, mivel az internet egy globális erőforrás, "az volna a legkevesebb, hogy egy kormány legalábbis európai szinten tárgyalja meg egy ilyen ötlet kivitelezését, és nem kezd egyoldalú akcióba". Heath szerint "Magyarország szinte az összes digitális gazdasági mutatóban az EU átlag alatt teljesít, így ebben a tagállamban adót kivetni a digitális piacra különösen rossz ötlet".

A rossz külföldi visszhangok ellenére a kormány rendületlenül próbálja védeni a netadót a nemzetközi közvélemény előtt. Kovács Zoltán szóvivő az amerikai CNN televízió gazdasági műsorának adott interjút Skype-on keresztül, amely egyébként egy ingyenes, internetes telefonálásra is használható program, a kormány pedig éppen az ilyen programokra hivatkozva akarja kiterjeszteni a hagyományos telefonhívásokra kivetett távközlési adót az internetes adatforgalomra is.

Az interjúban a műsorvezető azzal szembesítette Kovács Zoltánt, hogy a magyar internetadóhoz hasonló intézmény a világon egyelőre csak Törökországban, Bangladesben és Kongóban létezik, vagyis az internet - azaz a gazdasági és társadalmi fejlődés egyik legfontosabb motorjának megadóztatása - csak egy dolgot jelenthet: a növekedés akadályozását. A kormányszóvivő egyebek közt azzal védekezett, hogy az új köztehertől várt állami bevétel "nem túl nagy", alig 20 milliárd forint, és az Orbán-kormány gazdaságfilozófiája az, hogy "a terheket egyenlően kell elosztani". Ezen felül Kovács elismételte a kabinet egyik kedvenc érvelését, miszerint nem új adóról van szó, "csupán" a távközlési adó kiterjesztéséről. (MTI-Népszava-Népszabadság-Index_Origo)

nerado.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr216842071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása