CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

A magyar kormány szamárságán kuncognak a német gyerekek

2014. október 31. 05:32 - csú

Nevető.PNGA német köztévé gyermekhíradója, A logo! ismét hazánkkal foglalkozott: a gyerekeknek animációs kisfilm segítségével mutatták be, hogy a magyar kormány csak a jó híreket szereti, ezért a médiában csak ezekről olvasni.

Szerda este az internetadóval is foglalkozott a német közszolgálati tévé logo! című gyermekhíradója, ami már többször adott hírt magyarországi történtekről - írja a hvg.hu

A beszámoló szerint a kormány internetadó bevezetésére készül, ami ellen tízezrek tüntettek Magyarországon. A demonstrációról amúgy számos vágóképet is mutattak, látszik például azt is, ahogy a résztvevők tiltakozásuk jeléül magasba emelik a telefonjukat.

A gyerekeknek ezután tréfás animáció segítségével mutatták be, hogy a kormányzat „csak a jó híreket” szeretné közvetíteni az újságokban, a tévében és a rádióban, az újságírók így nem írhatják le azt, amit szeretnének. Éppen ezért is fontos, hogy az emberek az internetről tudjanak tájékozódni. A kormány viszont most az internet felett is ellenőrzést akar gyakorolni az adóval.

A riport végén az is elhangzott, hogy amennyiben elfogadják az új adót, Magyarország lesz az első európai ország, ahol internetadót vetettek ki.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr66849387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása