A XXI. század második évtizedében tovább nőtt hazánkban a szegénység. Az Eurostat legfrissebb adatai szerint 3,3 millió honfitársunk, a lakosság 33,5 %-a tartozik a szegények, a társadalmi kirekesztettek körébe, miközben a kormány a nemrég benyújtott költségvetésében tovább akarja csökkenteni a szociális juttatásokat, kiadásokat.

A növekvő társadalmi egyenlőtlenségek, hátrányok kiegyenlítésén sokan dolgoznak az országban. Az egyházak, a civil szervezetek mellett, a több tízezer főt kitevő szociális munkások szerteágazó hálózata is tevékenyen hozzájárul a társadalmi feszültség, a milliókat érintő kilátástalanság enyhítéséhez.

Az egyre súlyosabb helyzetben élő milliók számára pótolhatatlan segítséget jelent áldozatos tevékenységük. Azonban állandóan nő a segítségért, köztük a szociális munka nagyobb megbecsüléséért kiáltók száma.

Ezért  – tisztelegve a szociális munka napja, a szociális munkások munkája, emberi helytállása előtt –, közöljük Ana Blandiana Herder-díjas román költő versét:

Egyetlen szó
Nagyon kevés szó adatott nékem,
S csak úgy, megrágatlanul,
Nagyon fiatalon elköltöttem őket
Ama hitben, hogy helyükbe
Egykönnyen
Majd újabb szó kerül.
Akár az alkimista-inasok,
Kiknek csak némi törmelék,
ha porrant a Gondolat kövéből,
S világot ámítni siettek.
Varázsolni
Arannyá az olcsó fémeket,
Kérkedvén: képesek maguk
Előállítani a rejtélyes nehéz sárga port.
Születésemmel kevés szó adatott nékem,
s bolond mód tékozoltam mind, 
anélkül bár, hogy hangot adtam volna nékik.
Egyetlen kiáltásra vár a pillanat
A sokaság nevében,
Mely továbbra is,
Kérlelhetetlenül
Csodára vár –
Egyetlen szó, mely végső is lehet,
Egyetlen szó, amely mindenki ajkán ég,
Egyetlen szó, mit
Képtelen vagyok
Meglelni, megtalálni,
hogy a kétségbeeséstől kerekülő ajkakon
Buggyanjon ki végre: Segítség!