A Charlie Hebdo szerkesztőségében minket is támadást ért. Kollégáinkat azért ölték meg, mert tették a dolgukat, komolyan vették hivatásukat, és védték szakmánk alapvetését: a gondolat, a sajtó és a szólás szabadságát.
Amikor a világ bármely pontján újságírókat támadnak meg munkájuk végzése közben, minket is megtámadnak. James Foley éppúgy a mi halottunk, mint a szégyenletes módon a világ számára névtelenül maradt szíriai és iraki újságírók sokasága, aki az iszlám terror áldozatává vált.
De bármennyire tűnhet is a párizsi merénylet után az egész konfliktus a Nyugat és a muzulmán világ háborújának, ez nem vallási kérdés.
Kollégáink a tűzvonalban dolgoznak a kelet-ukrajnai polgárháborúban, és válnak hatalmi érdeket szolgáló gyilkosok áldozatává nemcsak virtigli diktatúrákban, hanem félkemény önkényuralmi rendszerekben is, mint Törökország és Oroszország. És bárhol máshol, ahol a terror támad.
A gyilkosságokban, agressziókban közös, hogy a tettesek és felbujtóik nem tűrik a sajátjuktól eltérő véleményt, és akadályozni akarják a számukra hátrányos hírek továbbadását. Minden elnémított tudósítóval és véleményformálóval mindannyian veszítünk, mert a világról való tudásunk hiányosabb, gondolkodásunk szegényesebb, véleményünk spekulatívabb lesz. Ezt nem hagyhatjuk.
„Egy újság szerkesztősége a szabadság székhelye" – mondta a tetthelyen Francois Hollande francia államfő. A Charlie Hebdo áldozatainak emlékére ez a küldetés az, amelyhez tartani kell magunkat. (nol.hu)
