"Na, gyere ki a ház elé!!!" - Így hangzott a visszautasíthatatlan, verekedésre szóló invitálás a hatvanas-hetvenes években a pesterzsébeti Csiliben vagy itt Csepelen, a Munkásotthonban, vagyis a Melósban. Vidéken egy jobb búcsúban, az esti bálon hivogatták így egymást a borgőzös legények, ha a kiszemelt lányt  tánc közben lekérték vagy csak egyszerűen nem bírtak magukkal. Orbán Viktor jelenleg regnáló kormányfő még nem tart itt, de szélsebesen halad az úton...

Szétesőben van az „egy tábor”, és a tudathasadásos állapotot mind többen csak azzal a finom iróniával képesek kezelni, mint a pártba soha be nem lépő egykori pénztárnok, Simicska Lajos. Schiffer András egy hónapja bandaháborúnak nevezte a NER csúcsain akkor épp beinduló leszámolásokat – ezt ma már visszafogottan a konfliktus felülpozicionálásának mondanánk.

A miniszterelnök   előadásai a parlamentben – az ügynökös kérdésre adott válasz, a népnyelv és a népi elégtétel emlegetése – újabb mélységeit tárta fel ugyanis annak a polgári Magyarországnak, amelyet

egy szimpatizáns politikai termékként definiált. Orbán – virágnyelven – valami olyasmit próbált kifejezni, hogy ha tehetné (ti. ha nem az ország nyilvánossága előtt szerepelne, és nem volna a kormány első embere), egyrészt visszaküldené exbarátját abba a jelentéktelenségbe, ahonnan negyedszázada elindultak, másrészt leverné, mint Horn Gyula a cölöpöket.

Ez már nem a Horn–Torgyán-viták színvonala, hanem jóval azok alatti, inkább az Orbán–Torgyán koalíciós háborút idézi, amelytől korántsem függetlenül annak idején nyomozás indult vesztegetés gyanújával a kisgazdaelnök fia ellen.

Ezzel akkor el is dőlt a küzdelem.

A „bandaháború” most is kezd egyre ádázabb arcoskodásba torkollani: ha legközelebb valamelyik alapító atya esetleg a művház mögé hívná ki a másikat, végképp lehetetlen lesz elhelyezni a meccset a keresztény-nemzeti koordináta-rendszerben. (nol.hu)