"Ez tényleg szörnyű. Mi magunk ugyan nem járunk minden héten fogadásra, sőt egyáltalán nem járunk, de el tudjuk képzelni, milyen lehet állandóan pincérekbe ütközni, amint fejük fölé emelt tálcával egyensúlyoznak a svédasztalok felé, hogy pótolják a percenként kifogyó töltött káposztát, libamájas szendvicset és szürkemarhapörköltet. Agyon kell őket lövetni, tanácsolnánk legszívesebben L. Simon államtitkárnak, de hát a parlamenti őrség még az elektromos sokkoló használatát is csak most tanulja.....Aztán hogyan van az, hogy amikor meghitt ünnepeken kilométeres sor áll, példának okáért, az Astoriától a Blaha Lujza téri ételosztó sátorig, akkor soha nincs lökdösődés, összeakadás; az emberek, ha lehajtott fejjel is, de fegyelmezetten várnak a sorukra. Holott egyik se kifinomult kultúrájú államtitkár"
Most már tényleg nem tűr halasztást a budai Vár 200 milliárd forintos felújítása, legelőbb is a palotáé. Legutóbb épp erről beszélt egy építészeti konferencián L. Simon államtitkár is, aki egészen új megvilágításba helyezte a beruházást.
Amint az a 444.hu-n Haszán Zoltán tudósításában olvasható, az államtitkár elmondta, hogy a felújított palota nemcsak kulturális feladatot lát majd el, de reprezentatív állami funkciók befogadására is alkalmassá kell tenni. A mostani helyzet ugyanis tarthatatlan. Különféle állami ünnepek alkalmával az állami vezetők és vendégeik nem jutnak rendesen ételhez, mert „amikor átmennek a kupolateremből koccintani és enni a Parlament legnagyobb termébe, a Vadászba, útközben már szabályos lökdösődés alakul ki”. És ugyanez a helyzet a Sándor-palotában is. „L. Simon nemrég volt ott egy 260 fős fogadáson, de állandóan összeakadt a pincérekkel és a vendégekkel, pedig csak állófogadás volt, nem is ültetett”, olvasni a tudósításban, de jellemző az is, hogy amikor a Várkert Bazárt sikerült először átadni, akkor „Áder János államfő is élénken érdeklődött, hogy van-e benne nagy terem tisztességes fogadásoknak”.
Ez tényleg szörnyű. Mi magunk ugyan nem járunk minden héten fogadásra, sőt egyáltalán nem járunk, de el tudjuk képzelni, milyen lehet állandóan pincérekbe ütközni, amint fejük fölé emelt tálcával egyensúlyoznak a svédasztalok felé, hogy pótolják a percenként kifogyó töltött káposztát, libamájas szendvicset és szürkemarhapörköltet.
Agyon kell őket lövetni, tanácsolnánk legszívesebben L. Simon államtitkárnak, de hát a parlamenti őrség még az elektromos sokkoló használatát is csak most tanulja. Ráadásul a hírek szerint Szijjártó külügyminiszter 700 négyzetméteres luxusvillájának totális átalakítása se fejeződött be, pedig ehhez a hajlékhoz személyesen a miniszterelnök is nagy reményeket fűzött, rámutatva, hogy ekkora házban már méltó módon lehet majd fogadni a Budapesten tolongó külföldi delegációkat, Merkel asszonyt, Obama elnököt, az egész uniós vezérkart.
Hanem azt nem értjük mi, hogy miért kell ragaszkodni a teremhez, ahol tényleg egymást tapossák a notabilitások a füstölt lazacos, szarvassztékes, gombaragus tálak előtt, egymás feje fölött átnyúlva, nyakkendőt a muflongulyásba lógatva, miközben kések és villák hullnak alá csörömpölve a padlóra, mert ha feljebbvaló tűnik fel, meghajolva illik üdvözölni. Tessék példát venni Tállai államtitkárról, a nagy focibarátról és klubelnökről, aki egy róla készült fényképen egyenesen a futballpályára kivitt terített asztalnál fogyaszt kolbászt szalonnával és kevéske pörccel; nincs se kés, se villa, csak harapás van, az ember nyomban odaképzeli hozzá a diszkrét böfögést is, ahogy azt kell.
Jó, nem lehet minden államtitkárnak saját futballpályája, hogy háborítatlanul zabálhasson két pofára, de akkor is. Hanem hogyan van az, hogy amikor meghitt ünnepeken kilométeres sor áll, példának okáért, az Astoriától a Blaha Lujza téri ételosztó sátorig, akkor soha nincs lökdösődés, összeakadás; az emberek, ha lehajtott fejjel is, de fegyelmezetten várnak a sorukra. Holott egyik se kifinomult kultúrájú államtitkár, azt se tudják, hogy a kenyeret nem harapni, hanem törni illik, és hogy nem tunkoljuk ki a gulyásleves alját. Igaz, mindig vigyáz is rájuk vagy harminc rendőr. Nem volna rossz megoldás ez a Vadász teremben vagy a Sándor-palotában sem; nem vennénk a szívünkre, ha állami feladatainak ellátása közben akárcsak egyetlen államtitkárunk is éhen maradna.
Megyesi Gusztáv
(Népszabadság)
