Nem fogom körülírni, elvégre ez a blogom, ahol ilyet is lehet: szerintemtudatlan vagy álszent emberek, akik így döntöttek. Ugyanezt gondolom arról is, amit ugyanilyen ügyben májusban az ötszörös világbajnok, 2011-ben az év sportolónőjének választott Csipes Tamarával és a világbajnoki ezüstérmes Dombvári Bencével műveltek.

Miért is?

Kezdjük azzal, hogy egyáltalán miért is tudunk mi erről az egészről? Mi köze van a nyilvánosságnak ehhez? Sem egy hentest, sem egy könyvelőt, sem egy tévés műsorvezetőt, sem egy itt megnevezni nem kívánt, izzadékony EP-képviselőt nem írnának ki teljes névvel az újságban, ha ilyesmivel gyanúsítanák. A sportolókat viszont

azonnal névvel, rájuk nyilatkozó sportvezetővel és a szankció harsogásával “szerkesztették ki”; a legjobb fej újságírók is max neutrális hangnemben. Mikor vontuk meg a sportolóinktól a személyhez fűződő jogaikat? Mikor és ki döntött úgy, hogy a kajakosoknak kevesebb joguk van, mint az újságban csak monogrammal megjelölt gyerekgyilkosnak, vagy a csak “K. S. Szilárd” néven emlegetett gólyatábori erőszakolónak? Kucsera miért nem maradhatott “K. Gábor”? Annyira örülnék, ha frankón beperelnék a szövetségi vezetőket, akik kiadták a nevüket. Mert ezt nem szabad.

Főleg, hogy ez nem doppingvétség a szó hagyományos értelmében. Nem a sportteljesítményét, hanem valószínűleg a péntek esti bulizási együtthatóját igyekezett fokozni az, aki kokaint szippantott. Ez az egyik leggyorsabban kiürülő cucc egyébként, a ma használt kokain a két hét múlva kezdődő bajnokságon már csak halvány emlék lehet, nem pedig az evezőt pörgető kémiai plusz. Álszent dolog, hogy abba senki nem kötne bele, ha ezek az arcok minden este merevrészegre innák magukat a kocsmában.

Távoli érv, de olvastam azt is, hogy ezzel (mármint a drog beszerzésével és fogyasztásával) ők törvényt sértettek, és így alkalmatlanná váltak arra, hogy példaképek legyenek. Nomármost: az magas labda lenne, ha végigmutatnék a politikai eliten, hogy innen tessenek egy focicsapatnyi, na jó, egy futsalcsapatnyi nagybetűs Példaképet kiválogatni, és csak aztán tegyük ezt a terhet a sportolókra. De nézzük a másik oldalról! Tudjuk-e, hogy a többi kajakos rendesen befizeti-e az adóját, hogy a röplabdások közül senkinek nincs elmaradása a közös költséggel, hogy a tornászaink parkoltak-e már tilosban, és hogy a focistáink… hát baszki, komolyan mondom, abban az országban beszéltek ti “példakép” sportolókról, ahol ezek a focisták, ez a foci van?Komolyan? Miközben a kajakosnak az a vállalása, az a hivatása, hogy ő lapátoljon a leggyorsabban, legalább tátogjon a himnuszra, és ha kiöregedett, adja át a tudását a fiataloknak. Nem azt vállalta, hogy C-típusú átvilágításon kell átesnie (kell-e utalnom az orosz kémbe oltott agrárattaséra, akinek ez nem sikerült, plusz “oroszkémgyanús” környezetben működött, mégis a miniszter tutujgatta, míg lehetett?).

Szilárd meggyőződésem, hogy nem létezik drogmentes világ. Mondom ezt úgy, hogy ahhoz kellőképpen control freak vagyok egyfelől, hogy tartózkodjak a tudatmódosító szerek jelentős részétől, másfelől pedig a maradék, jelesül például az alkohol esetében is igyekszem nagyon-nagyon visszafogott lenni, mert tényleg utálom, ha a pálinka beszél ki belőlem. De drogok mindig is voltak, és mindig is lesznek. Álszent vagy tudatlan elvárás, hogy pont a sportolók közül ne éljen soha senki ezekkel. Jaj, igen, ez is egy kedvenc érvem, hogy “neki sportolóként az egészséges életmódot kéne propagálnia!!!” – sopánkodnak sokan.

De Margitka, bár tisztáztuk, hogy a kajakosnak “csak” kajakoznia kell, valamit azért elárulok még: az élsport, az olimpiai versenysport, az olyan messze van az egészséges életmódtól, mint az egyszeri EP-képviselő a monogámiától. Gondoljunk csak például harmincéves ex-tornászokra, akik belül egy fél Terminátorhoz elég vassal vannak megerősítve, remegő kezű, szétvert agyú ökölvívókra, szétmérgezett májú kerékpárosokra, hadd ne soroljam. Az élsportoló nem az egészséget, hanem az emberfelettit reklámozza; nem elsősorban a teste, hanem az akarata diadalát.

Ébredjünk már fel, kedves emberek. Ebben a sztoriban az a lényeg, hogy egy áldozat nélküli jogsértés miatt (ugyanis Kucsera senkinek nem ártott azzal, ha kokaint szívott), a sporttevékenységet semmilyen módon nem befolyásoló tett miatt egy embert nyilvánosan meghurcolnak, a karrierjét tönkrevágják, és egy hamis mítoszt próbálnak eladni a vérre szomjazó és/vagy tudatlan nagyközönségnek.

Ja, és a slusszpoén: a Magyar Kajak-Kenu Szövetség csak az elmúlt hónapokban több millió forintot költött a versenyzők ellenőrzésére. Nyilván nem volt jobb helye a pénznek.

Forrás: Ceglédi Zoltán weblapja