Móricz Zsigmond: Rokonok (részlet)
„Hm, hm. Csupa rokon, csupa rokon az egész világ. Mindenfelé csak rokonok. Mindenkinek van egy szegény rokona, akit el lehet helyezni, azok aztán, ha már benne vannak az állásban, semmit se csinálnak, se gondolatuk, se ötletük, se szorgalmuk tovább nincs... Én halálos ellensége vagyok a rokonoknak. Ez a rákfenéje az egész magyar életnek...
Mióta itt ülök ebben a székben, csak ez a bajom. Egész szépen lehetne gazdálkodni, ha az a sok rokon nem volna. S mindenki rokon, s mindenkinek van rokona. Hát mondd, az én fejem, az sem káptalan... S a hivatalnokaim gyermekei felnőnek, akkor nekem meg kell tudni, hogy ki kit vett el, ki kihez adta a lányát. Ezeknek gyermekei lesznek, azok a gyermekek nőni kezdenek, betegségeken mennek át, aztán iskola következik, azt valamennyit be kell rakni az iskolába, s ha rosszul megy a tanulás, segíteni kell.
No aztán ezek megint elkezdenek házasodni, s megint bővül a rokonság. Mert egy házasság ránk szabadít megint új és új családokat. Azt mind ismerni kell. Jönnek hozzám a tisztviselők, s elkezdenek nekem beszélni a Mariskáról meg Juliskáról, hát hiszen ismerem, már mondta, már ezen a címen segélyt kapott, tehát tudom. Mit szólok hozzá, hogy a Janikának zenei talentuma van, ösztöndíj kellene neki, a Péterkének a katonai iskolába kell bejutni, a Palika sikkasztott, ki kell húzni...
Hogy én ezt meg kell hallgassam, mert ez engem érdekel... ahogy az engem érdekel...
– Mit nevetsz? – mondta a polgármester. – Mindnyájan belekerülünk ebbe a malomba. Hallom, már neked is szépen jelentkeznek a rokonaid. – S az ívet nézegette... – Jön a Jani bácsi: „hallom édes öcsém, hogy felvitte az Isten a dolgodat, segíts rajtam, mert olyan nyomorban vagyok..." Jön a Kati néni: „édes fiam, hallom, hogy neked az Isten hogy felvitte a dolgodat, segíts rajtam..." Jön a Berci bácsi, azonnal legelsőnek jelentkezik, édes fiam, mindig jóban voltam az édesapáddal, szegénnyel, a legjobb barátok voltunk, itt van az én szénbányám, vedd meg, milyen jó lesz az a városnak... – Hát jó a szén, jó a szén, nem arról van szó. S aztán eddig is a főügyész rokona szállított.
Változott a főügyész, a rokon az nem változott. A főügyész rokona szállít ezután is. Más a kutya, de az örve ugyanaz... Magyarország a rokonságok és a panamák lápvilága. Ez egy olyan furcsa ingovány, hogy aki ebbe beleplántálódik, vagy akklimatizálódik, vagy elpusztul. Az olyan növények, amelyek szeretik ezt a nedvdús talajt, buja nagy virágokat hajtanak, azok, akik nem szeretik, belefúlnak a sárba..."
Részletek a Rokonok című regényből (Athenaeum, 1932). Utánközlés: Népszabadság, 1998. november 26.
Forrás: Népszabadság, nol.hu - 2015. december
