Karácsonykor elérzékenyülünk, szórjuk az ajándékot, mint a csillagport. Jézus erre azt üzeni: Ha szeretitek azokat, akik titeket szeretnek, milyen rendkívüli dolgot cselekedtek? És ha csak azoknak adtok kölcsön, akik vissza tudják fizetni, milyen rendkívüli dolgot tesztek?
A napkeleti bölcsek nem a születés napjára, hanem
kicsit később, január 6-án érkeztek az ajándékokkal. Ezen az alapon még van két hetünk, hogy fürkésszük, kinek van ránk szüksége. Innen léphetünk tovább. Karácsonykor kipróbáljuk, lehetnénk-e olyanok, amilyenek lenni szeretnénk. Ha jól sikerül, miért ne folytatnánk?
Ma este mosolygunk. És később? Miért lenne ezzel vége, legalább a mosoly maradhat. Mindenki anynyit ér, amennyi ajándékot kap – ez a korszerű üzenet? Módosítsuk: annyit, amennyit ad.
Egész évben. A viszonzás szempontja nélkül.
Eljuthatunk-e odáig, hogy egész évben csendben, de feldíszítve álljon a fenyő, hogy aztán karácsonyra leszedjük, mert már úgyis része az életünknek, az ünnepen pedig így azt üzenné, hogy mindenünket odaadtuk? Szép lenne. De elsőként most még jöjjön a születés bőkezű ragyogása! (nol.hu)
