Miért Nem jár méltányosság egy hat gyerekes családnak Csepelen? címmmel közölt írást a Kettős mérce nevű blog. Győrfi Viktória és Dósa Mariann cikkét az alábbiakban  tárjuk olvasóink elé:

Győrfi Viktória 5 gyermekével és férjével Csepelen él, egy családok átmeneti otthonában (CSÁO). Tavaly, amikor hatodik kisbabáját várta, a Magyar Vöröskereszt által fenntartott intézmény közölte, hogy az újszülöttet oda már nem hozhatja haza, ennyien nem férnek el. Az édesanya azóta mindent megmozgatott, hogy lakást találjon a családnak, és nyár végén ezért fordult segítségért a Város Mindenkié szervezethez is. Alábbi történetéből kiderül, hogy hiába a nagy család és az alacsony jövedelem, Csepelen ez még nem elég ahhoz, hogy valaki méltányossági szempontok alapján lakáshoz jusson.

Amikor kiderült, hogy Viktória babát vár, a csepeli családok átmeneti otthonában (CSÁO) csak elutasítás volt a válasz. A kérdésre, miszerint akkor állami gondozásba veszik-e a kicsit, ha addig nem találnak lakást, csak vállvonogatás és sajnálkozó hümmögés.

Az intézményben dolgozó családgondozó semmilyen érdemi segítséget nem nyújtott az édesanyának abban, hogy másik megoldást találjon a családjának, ehelyett folyamatosan emlékeztették őket arra, hogy közeleg az idő, amikor már nem maradhatnak az intézményben.

Viktória mindent meg is tett ennek érdekében: segítséget kért A Város Mindenkié csoporttól és más önsegítő csoportoktól, és közben folyamatosan talpalt albérlet után, de gyerekekkel ez eleve szinte lehetetlen vállalkozás – nagyon sokan fordulnak az AVM-hez azzal a problémával, hogy már 2 gyerekkel teljesen kilátástalan az albérletkeresés.

És amikor Viktóriáék végre találtak egy lakást, ahová beköltözhettek volna, akkor kiderült, a jövedelmük nem elég a kaució kifizetéséhez – a férje az építőiparban dolgozik, és a tél elég nehézkes..., ő pedig a gyerekek mellett nem tud fizetett munkát is vállalni. Így a szűkösebb hónapokban a családi pótlékkal együtt 110 ezer forintból gazdálkodik a 7 tagú família.

Közben az édesanya a helyzetére való tekintettel méltányossági alapon igényelt szociális bérlakást a csepeli önkormányzattól. Egyik lánya autoimmun beteg, neki az otthonban való élet is problémát jelent, hiszen egy egyszerű fertőzés is életveszélyes állapotba sodorhatja. Másik gyermekének folyamatos cisztaképződése van, betegségét sokszor súlyosbítja a stresszes életmód. Bár a család kérelmét elutasították, arra biztatták őket, hogy adjanak be rendes szociális bérlakás-pályázatot. Csakhogy ennek kiírását többször is elhalasztották, ezért Viktória krízislakás-kérelmet adott be az önkormányzatnál, miközben Nagyné Kovács Tímea, az önkormányzat szociális és egészségügyi referense jelezte a családnak, hogy nincs lehetőségük soron kívül lakáshoz jutni. A referens segítségnyújtás helyett inkább egy hónapokkal korábban lezajlott, és a gyámhatóság által megszüntetett gyámügyi eljárással volt elfoglalva. Időközben az is kiderült, hogy a krízislakás-kérelmet is elutasították, illetve még csak bizottság elé sem került.

Mi számít vajon a kerületben méltánylandó, illetve válság helyzetnek, ha 5 gyerek, akik közül többen súlyos, illetve tartós betegségekben szenvednek és egy újszülött esetleges állami gondozásba kerülése nem az?

Pedig Viktória több helyről vitt ajánlást a polgármesteri hivatalba. A családok átmeneti otthonának ajánlása végén az is szerepelt, hogy a bérlakással kikerülhetnének a hajléktalanságból, de ezek szerint egy 5 gyerekes hajléktalan család kérése nem ér annyit, hogy bizottság elé vigyék.

Bár a képviselő-testületi ülések jegyzőkönyvei szerint 2012 óta több család is kapott a kerületben pályázaton kívül, tehát méltányossági alapon szociális bérlakást, Viktóriáék ügye sem a szeptemberi, sem az októberi testületi ülésen nem volt napirenden. Az édesanya ekkor felhívta a szociális bizottság elnökét, aki közölte vele, hogy nem is hallott még a családról és márciusnál előbb vélhetően nem lesz pályázati lehetőség.

Az addig eltelt hónapokban tovább súlyosbodott a család helyzete: a korábban nagyon szépen teljesítő gyerekek tanulmányi eredményei romlani kezdtek, és feltehetően az otthonban uralkodó minősíthetetlen egészségügyi állapotoknak is szerepe lehetett abban, hogy Viktória egy fertőzés miatt elveszítette a babát. (Ebben az időszakban történt az is, hogy rovarirtást hajtottak végre a szálláson, az anyuka majd egy hétig köhögött, tüsszögött még, miközben a bepermetezett ágyneműben kellett aludniuk.)

Végül az AVM segítségével sikerült időponthoz jutniuk, hogy az alpolgármester fogadóóráján előadhassák problémájukat és a méltányossági kérelmet. Ábel Attila alpolgármester elmondta, hogy folyamatban van a lakásrendelet módosítása, ez remélhetőleg(!) januárra elkészül, ezért arra biztatta Viktóriát, hogy pályázzon akkor. Emellett azt is megígérte, hogy utánanéz azoknak a méltányossági lakáskiutalásoknak, amelyekről ő nem tudott, és Viktória hívta fel a figyelmét rájuk a találkozó során.

Az ünnepek előtt a család hivatalos értesítőt kapott az alpolgármestertől, ami alapján továbbra sincs remény érdemi támogatásra az önkormányzattól. Csak annyi derül ki belőle: ha lesz pályázat, akkor próbálkozzon a család. A 3 oldalas levél jelentős része kimerül a felelősség előző vezetésre hárításában, illetve a kerület hátrányos helyzetű lakóinak egymás ellen fordításában. Azt sugallja, azért nincs bérlakás, mert a jogszerűtlenül beköltözők foglalták el azokat. Még véletlenül sem azért, mert az önkormányzat nem von be új lakásokat az állományába és a meglévővel sem bánik felelősen. Lehet az előző vezetésre mutogatni, de nem volt kötelező polgármesternek és képviselőnek jelöltetniük magukat a jelenlegi pozíciójukra. Vagy nem arra esküdtek fel, hogy ezeket a problémákat megoldják?  Az alpolgármester azt is leírja, hogy 2011 óta van 3 krízislakás a kerületben, végül utal arra is, hogy Viktória ne nagyon próbálkozzon a pályázaton kívüli igényléssel, mert bár erre van lehetősége, de az övéhez „hasonló vagy hasonlónak mondható helyzetben – sajnos – meglehetősen sokan élnek.”

Jelenleg a család egyik kérelme sem került bizottság elé. Az lenne az igazságos, ha minden beérkező kérelmet megtárgyalnának, nem pedig az adott ügyintéző döntené el, hogy kié kerül a bizottság elé, ez ugyanis lehetőséget ad a korrupcióra, illetve a személyes ismeretség válik döntővé. Az önkormányzat magyarázatai inkább hasonlítanak kifogásokra, mert olykor a valóságnak is ellentmondanak (pl. az alpolgármester szerint egy nagymamának az anyaotthon nem opció, azért kaphat szociális bérlakást, mégis lakik jelenleg is nagymama ilyen intézményben az unokáival - de hozhatnánk más példákat is).

Az AVM szerint az is elfogadhatatlan, hogy a hivatal arra hivatkozik: Viktória a családok átmeneti otthonán keresztül már részesül ellátásban, és ha minden ilyen lakossal bérleti szerződést kötnének, akkor azonnal elfogyna az összes bérlakás a kerületben. Egyrészt a tömegintézmény nem megoldás a lakhatási problémákra: egy CSÁO-ban nem lehet 1-1,5 évnél tovább lakni, és a körülmények sem alkalmasak arra, hogy ott emberek hosszú távon éljenek. Másrészt az az önkormányzat felelőssége, hogy hány szociális bérlakást tart fenn, és ezek milyen gyorsan telnek meg. Nem természeti törvényszerűség a magyarországi 3%-os bérlakás arány – a nálunk semmivel sem gazdagabb Csehországban például a lakások közel 20%-a szociális bérlakás.

Ahelyett tehát, hogy az önkormányzat a kerületi lakhatási válsággal kapcsolatos felelősséget a legkiszolgáltatottabb helyzetű állampolgárokra és az előző vezetésre hárítja, inkább keressen megoldásokat. Nagyon várjuk az új lakásrendeletet! Viktória be fogja adni a pályázatát, és nagyon reméljük, hogy a sok biztatás után valóban rendeződhet majd családja helyzete.    

Győrfi Viktória és Dósa Mariann

A szerzők Város Mindenkié csoport aktivistái, a szöveg hosszabb formában a szervezet honlapján is megjelent.

Forrás: Kettős mérce