Mottó: Évtizedeken át Kádár lehetett az ország legmagányosabb embere, hiszen teljesen egyedül üzemeltetett egy komplett proletárdiktatúrát
Kisvárosi gyerekkorom egyik jellegzetes figurája volt egy téeszvezető – nevezzük Kalapos elvtársnak –, aki egy időben az egész várost telefröcsögte azzal, hogy a főtéren már kinézte azokat a fákat, ahová a kommunistákat fogják felakasztani.
Ez az idő persze nem a 70-es vagy a 80-as években volt, hanem 1992-ben.
Pont miután megbukott a rezsim, ahol Kalapos elvtárs kiemelt káder volt.
Az alföldi kisvárosban a kommunisták és az akasztófa együttes emlegetése azóta is hálás téma.
Ha nem lenne a prűd külvilág, akkor Prónayból ma is csont nélkül díszpolgárt csinálnának.
Kalapos elvtárs annak idején hamar az MDF soraiban találta magát, majd később ugyanazzal a lendülettel lett csurkista, és ki tudja, merre viszi tovább a nyughatatlan szíve, ha nem szól közbe az infarktus. Kalapos elvtárs szelleme azonban él. Mára egy rakat ex-pártfunkcionáriusnak lett egy halom jó sztorija arról, hogyan köpte tarkón Kádár Jánost, amikor az éppen hátat fordított. Évtizedeken át Kádár lehetett az ország legmagányosabb embere, hiszen teljesen egyedül üzemeltetett egy komplett proletárdiktatúrát.
Egy nap Orbán Viktor majd ugyanilyen magányos lesz.
Ami, mondjuk, egyenes következménye annak, ha – a Kádárhoz hasonlóan hozott anyagból dolgozó Orbán – olyanokkal veszi körül magát, mint például Balog Zoltán, aki hirtelen rájött, hogy ő bizony mindig is ostoba dolognak tartotta a menekülteknek kifeszített, hústépő pengékkel felszerelt drótkerítést. Csak a jólneveltsége tartotta vissza attól, hogy lerohanjon azonnal a déli határra, ahol saját fogával harapta volna át a gyodát. Született humanistaként inkább élelmet osztogatott a pályaudvaron. Igaz, a civil menekültsegélyezők azóta is találgatják, hogy pontosan milyen pályaudvarról beszélt, mivel a Keletiben nem látták.
Az ember szinte már nem is siettetné annyira az Orbán-rendszer elmúlását, hiszen tudja, hogy utána alig telik el egy-két év, és újra sorjázni fognak a NER-huszárok vitriolos visszaemlékezései arról, hogy a színfalak mögött miként szálltak szembe naponta az orbáni–habonyi őrülettel. És még inkább félő, hogy a liberális piacbaráttá váló Varga Mihálynak, az államigazgatást modernizáló Lázár Jánosnak, a rendíthetetlen européer Navracsics Tibornak, az alkotmányos jogőr Gulyás Gergelynek lesz is ehhez közönsége, amely boldogan hiszi, hogy az össznépi amnézia a demokratikus kibontakozás előfeltétele.
Egyébként Kalapos elvtársat, bár egyházi temetést kapott, az egykori városi párttitkár közelében tették sírba. Biztos, ami biztos, ha megint fordul a kocka, akkor is tűzközelben legyen.
Batka Zoltán
Forrás: Népszabadság
