Nem lévén már veszélyérzete, a hatalom semmi jelét nem mutatja, mivel tudná orvosolni a hányingert, amelyet a polgár érez ezen ügyek felett, amikor be kell látnia: az a kormányzat, amelyben vakon hitt, méltatlan a hatalomra. Maga a vitathatatlan vezér pedig kihízta a saját magáról alkotott és már önmagáról is elhitt, erősen retusált képet. Ha belepislantana a politikai tükörbe, egy megöregedett, kiégett alakot látna.
Orbán akkor tévedett legnagyobbat, amikor tobzódó mamelukjaira hagyta az országot minden mélyülő szociális gondjával, s biztos hátországot maga mögé képzelve
az európai porondra lépett. Európai formátumú államférfinak gondolva magát a kontinens isteni megmentőjeként mindent a menekültkérdésre tett fel. A Brüsszel-ellenes propaganda visszarántotta a Fideszt a 2014 őszi-téli zuhanásból, de most már szinte semmire sem jó. A félelemkeltés bejött ugyan, de menekült híján erősen foszladozik. Érdektelen lett, „hála” a gyodának, amely nemcsak a migránsoktól, hanem a velük való riogatástól is megóvott bennünket. Ez a propaganda önmagát falta fel, s ezért eléggé kétséges a kvótaellenes népszavazás értelme és sikere.
A közvélemény-kutatások a ciklus félidejében a Fidesz esését és a baloldal erősödését mutatják, miközben a Jobbik saját jobbszélének lefaragásával próbál menekülni a stagnálásból. Borzalmas volna, ha ebben a helyzetben a demokratikus ellenzék – az ébredező konzervatívoktól a szocialistákig - képtelen volna kanalizálni a növekvő elégedetlenséget, amelyről a kormányfő még mindig azt gondolja, a pénz ígéretével elfojtható. Még borzalmasabb volna, ha – mint látszik – a szocialisták ismét abba a hitbe ringatnák magukat, hogy egyedül, vagy az ellenzék felkent vezetőjeként nemcsak le tudják váltani a Fideszt, hanem kormányozni is képesek lesznek utána. És ehhez csak az kell, hogy ismét felfedezzék maguknak legfőbb ellenségüket, a tőkét és kocsmai fröccsigazságként csak annyit tudjanak kinyögni: a kapitalizmus lopás, a globális kapitalizmus globális lopás. Ennél azért sokkal tágabb politikai és politikai és gazdaság-filozófiai horizont kellene, hogy a lassan, de biztosan széteső és ezért mind bizonytalanabbul mozgó Orbán-modell csődje láttán az egész nemzetet meg lehessen győzni arról, ki lehet mászni a jobboldali piramisállam romjai alól.
Az érzelmi politizálás, a lihegő bosszúszomj, a rendszert illető öklendezésünk csak az utcán elég. A politikában nagyon kevés, annak értelmesen és másként kellene beszélnie nemzetről, Európáról, gazdaságról, szegénységről, szolidaritásról. Az maga lesz a végzet, ha az Orbán-hatalom ellenfelei nem találják meg legalább a társadalommal kötendő közmegegyezés közös alaphangját. Ha tetszik a normál politikai Á-t.
Forrás: Friss Róbert (Népszava)
