Újsághír: Sándor Mária, a fekete ruhás nővér július 1-re - estétől másnap reggelig - 12 órás demonstrációt szervez a Parlament előtti Kossuth térre.

Na, tessék! Sándor Máriáék újrakezdik, Pukliék folytatják, miközben a kormány szórja rájuk a pénzt – hát ezeknek semmi sem elég?

Az egész ország tudja: két kulcsfontosságú közszolgáltatás válságban van, és azoknak köszönhető, hogy mindkettő működik, akik reményt vesztve is kitartanak igazuk mellett.

Nehéz ugyan a sokcsatornás kommunikációs zárótűz ellen tényekkel és észérvekkel védekezni (észrevették, hogy minden Eb-meccs szünetében kapunk néhány jó hírt?), de a felelős felnőttlét már csak ilyen: aki érteni akarja, hogy mi történik az országban, kénytelen a szlogenek mögé nézni. Így szembesül azzal, hogy

a felsőoktatásban 2018-ig garantált 27 százalékos bérfejlesztés szinte pontosan megegyezik az átlagbérek három év alatt prognosztizálható változásával.

Az idén ugyanis 5,7 százalékkal nő a reálbér, és a fokozódó munkaerőhiány miatt a tempó aligha lassulhat a következő években. A pedagógusok ezen túlmenően valójában eddig sem a bérek, hanem a gyerekellenes oktatáspolitika, a burjánzó adminisztrációs terhek miatt tüntettek.

Továbbá azzal is számot kell vetnünk, hogy az egészségügyből az elvándorlást csak részben okozza a drámai bérerózió, legalább ekkora szerepe van benne a folyamatosan romló ellátási feltételeknek, a legmagasabb szinttől a legalacsonyabbig (az MRI-től a fertőtlenítőszerig) tapasztalható értelmetlen spórolásnak és annak, hogy keresni néhány helyen talán lehet, gyógyítani viszont már nem nagyon.

Az általános elégedetlenséget az oszd meg és uralkodj elve szerint szegmentált, jórészt a távoli jövőbe kivetített fizetésemelésekkel aligha fogják lecsendesíteni. Túlságosan sokáig gondolták, hogy a kommunikáció helyettesíti a kormányzást, a mondások eltakarják az emberek elől a valóságot. Ez hosszú távon egyszerűen nem sikerülhet, mert az egész ország tudja: két kulcsfontosságú közszolgáltatás válságban van, és azoknak köszönhető, hogy mindkettő működik, akik reményt vesztve is kitartanak igazuk mellett. (nol)