Tételezzük fel, hogy mialatt – Mátyás, az igazságos lába nyomán másfélmillió lépéssel a sűrű Vértesben barangolunk, s miközben legott és mélabúsan felajzott íjra várunk, de hiába, gyors vadat és halat, s mi jó falat, szem-szájnak ingere – elmélázunk.

Közben pedig – fakó lován lépető Edward király, angol királlyal nem találkozva, s nem az atom anti élte antivilágban, de még csak nem is az ánti jelzővel illetett, vagy megihletett világban, és pláne nem abban az atom ókorban, amikor még nem tudhatott újmagyarul senki, csak Köbüki és a mindentudást a génjeiben hordozó Géza a la Mézga, úgy, ahogy nagyanyám szokta volt mondani – vígan élünk és zenélünk.

Egy olyan szép új világban, ahol se nem mese, mese, mátka, se nem mese, mese, meskete, hanem igaz valóság, hogy valahol Európában

zajlik – mint téli Dunán a jég – a foci Európa bajnokság (Eb).

A hatályos magyar helyesírási szabályok szerint rövidítve úgy kell írni ezt a nemes versenyt, hogy Eb és nem EB, mert ez utóbbi az Európa Bizottság kétségkívül bizonyosan nagytiszteletű szervezetét jelenti.

Az eleddig, de csak eddig és nem tovább jobbára elagyabugyálandó és megverendő kis csapatként számon tartott magyar válogatott már az eddigi szereplésével is feje tetejére állította ezt a fránya világot!

A például 1526-ban Mohács, 1849-ben Világos és a vérzivataros századok után 1969-ben Marseilles nevével jegyzett mélypontokon messze felülemelkedve, nem középiskolás fokon, hanem tanítani való módon megmutatta országnak és világnak, hogy mitől döglik Rófusz Ferenc rajzfilmje főszereplője, az 1980 óta Oscar-díjas, de erről mit sem tudó, semmire sem jó, tehát semmirekellő lény, a légy.

Tudni illik, hogy mi illik! Esetünkben Légy hű önmagadhoz és Légy jó mindhalálig, esetleg zenélve, mint a négy gombafejű brit, s mivel Árpád hős magzatai időközben felvirágozának, nem csak a magyarok nyilaitól – hanem egy másik, sokkalta békésebb műfajban eleresztett, de fájni legalább annyira, ha nem jobban tudó – lövéseitől és fejeseitől kell, hogy rettegjen a vén Európa, a büszke nő, a foci EU polgára!

A magyar csapat a portugálok ellen mutatott, már-már mesébe illő játékkal már most megkoronázta azt az utat, melynek sikerszériája valahol Európában, pontosan a norvégok legyőzésével kezdődött, majd az osztrákok és az izlandiak ellen folytatódott, s amelynek azonban egyáltalán nincs még vége!

Semmi kétség, ezúttal nem Rávisz a segítség! Sokkal inkább egy rendkívül felfokozott, de merőben jogos önbizalommal vegyes alázat, mellyel a játékosok végre, szó szerint játszani is mernek!

Van ugyanis végre valaki – a szövetségi kapitány és stábja – aki ezt a játékosokba plántálta, szakasztott úgy, mint egykor zászlónk állt vala vad török sáncán, s újfent nyögi, most ugyan nem Mátyás bús, hanem a mindennapi életben feltehetően az anyanyelvén, de a focipályán biztosa magyarul gondolkodó mágus vidám és eredményes csapatát, Bécsnek büszke vára!

Jobb helyeken ahol – nem úgy, mint olyan utakon, tereken, kibelezett kőbányák üregében, ahol az idő ott ül a nyakadon, s kifut az út a lábad alól, ahol porból lettél, s porrá leszel, de mégis, oly’ vidám az élet!

Az embernek nem kell, hogy mindig a nyakán érezze a hátsó fertálya tekintélyét és súlyát, bőven elég, ha csodát azonnal megcsinálják, a lehetetlenre azonban néhány napot várni kell.

Hogy ne érje szó a ház elejét, köztudomású, ezért, aki hallja, adja át, én már régóta, ezt a lehatározottabban állítom, sőt, száz százalékig is kijelentem, fölöttébb és förtelmesen türelmes ember vagyok!

Olyan, aki sok honfitársával egyetemben toporzékolva ténylegesen és tevőlegesen is szurkol a magyar csapatnak a válogatott mérkőzésein a remélt és újabban már várt sikerekért – otthon és idegenben, no, és persze, most itt, Franciaországban egyaránt.

Olyan, aki Tiszán innen, Dunán túl és a hullámzó Balaton fölött, netán az erdélyi Havasok tetején, a szelek szárnyán szálló, a lehetetlent és a csodát a végletekig váró szurkolókkal bízik a felemelő sikerben!

A Magyarok, magyarok!, a Hajrá, Magyarok!, s a Ria, Ria, Hungária! rigmusokkal biztatott, dicsért, űzött, hajtott, ösztönzött csapat ugyanis elérheti azt a ki tudja, hol végződő, akár a dobogó legfelső fokát is jelentő sikert, mint ahogy a kis Túr, a kikötött, békésen pihenő, s a hallgatag sötétség uralta komp mellett úgy siet a (szőkének mondott) Tisza ölébe, mint a gyermek anyja kebelére!

-efgyé-