CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Elhunyt Somló Tamás

2016. július 19. 15:50 - csú

somlo_tamas_elhunyt_68_evesen_2016-07-19.jpgElhunyt Somló Tamás zenész, énekes, dalszerző, az LGT tagja. A 68 éves zenész keddre virradóra hunyt el. Az utóbbi hónapokban rákkal küzdött. Zenésztársa, Presser Gábor – aki halálhírét is bejelentette – húzóemberként jellemezte Somlót, akinek biztosan nem voltak haragosai.

Somló Tamást szinte mindenki a Locomotiv GT énekeseként, basszusgitárosaként, szaxofonosaként ismeri, ám korábban a rövid ideig tagja volt az Atlasznak, a Kexnek, a Non Stopnak, majd 1964-ben az Omegának is. Az LGT-hez a zenekarból kilépett Frenreisz Károly helyére került, és az együttes feloszlásáig tagja volt a csapatnak. Ezt követően hat évig dolgozott Dániában, majd Demjén Ferenc meghívására hazaérkezett és több produkcióban közreműködött, például

a Rapülők koncertjén. Az első szólóalbuma 1992-ben jelent meg.

Somló Tamás 1947. november 17-én született Budapesten. A Práter utcai Általános Iskolában tanult, amelynek zenetagozatára íratták be, ahol hegedűlni kezdett. Az élete tele volt fordulatokkal, ám minden esetben a zenéhez kapcsolódott az útkeresés. Hiszen a Heinemann Sándornak, a Roayal Orfeum tulajdonosának hatására került az Állami Artistaképzőbe, ahol bár zsonglőr, akrobatika, tánc, balett, pantomim volt a tananyag, ám zenebohócnak állt.

Artistaként körbeutazta a világot a Luxor nevű csoportjával – írja a Wikipedia. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán egyébként 2004-ben még diplomát is szerzett. Ugyanebben az évben megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjét.

Az utóbbi hónapokban a vele kapcsolatos hírek főleg súlyos betegségéről szóltak. A zenésznél vastagbél-daganatot állapítottak meg. Sokáig a kórházat járta, s több esetben azt remélték, hogy sikerül a gyógyulás útjára lépnie. Idén tavasszal azonban annyira legyengült a szervezete, hogy az orvosok már nem tudták megoperálni, így hazaküldték a kórházból.

Presser Gábor hosszú időn át volt zenésztársa Somló Tamásnak. a Távirati irodának így emlékezett: "1968 lehetett, amikor először találkoztunk, gyakorlatilag váltottuk egymást az Omega együttesben. Tamás akkor indult el az artista pályán, miközben zenélt is. Az Omegában csak néhányszor játszottunk együtt, miután én beléptem, ő éveket töltött külföldön artistaként, aztán összefutottunk az LGT-ben, ennek már 43 éve".

Presser szerint Somló Tamás színpadi jelenléte nagy húzóerőt jelentett a zenekar számára és zenészi képességeit mutatta az is, hogy amikor Frenreisz Károly helyett belépett az LGT-be, néhány hét alatt megtanult basszusgitározni.

"Nem ismerek olyan embert, aki Tamásra haragudott volna. Életét úgy fejezte be, ahogyan élt: utolsó fellépésére, amely talán egy hónappal ezelőtt lehetett, már nagyon nehezen tudott csak elmenni, de nem mondta le, mert Pécsett egy jótékonysági koncerten játszott beteg gyerekeknek" - mondta Presser Gábor. (Nol)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr838901064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása