CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

A bűn

2016. július 24. 05:34 - csú

vajaskenyer.PNGEgy tíz éves szabolcsi kislány soha többet nem akar iskolába menni. Valamikor a tanév vége előtt olvastam a hírt: már két napja nem evett, amikor ellopta az egyik osztálytársa uzsonnáját.

A padja alatt talált morzsán „bukott le”. Szégyenpadba ültették, tolvajnak nevezték…

Döbbenet, hogy a 21. század második évtizedének közepén ebben az országban lehet olyan gyerek, aki uzsonnát kénytelen lopni, mert a hétvégén a családnak nem tellett ennivalóra.

Vérlázító, hogy az M1 reggeli műsorában Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkóztatásért felelős helyettes államtitkára azt meri nyilatkozni: „több mint félmillió embernek sikerült a 2010-es kormányváltás óta kikerülnie a mélyszegénység köréből."

A Központi Statisztikai Hivatal a számok mögé eldugva jelezte, hogy 2010-15 között nemhogy nem csökkent, de még nőtt is a relatív jövedelmi szegénységi ráta, a

férfiak körében 14,1 százalékról 14,9 százalékra, a nők körében 14,5 százalékról 15,6 százalékra. 2014-ben havi 67 ezer forintos egy főre jutó jövedelemnél húzta meg a szegénységi küszöböt, noha már akkor bevallották, hogy az ország lakóinak csaknem a fele ennél kevesebből tengeti az életét.

Az eredmény annyira rossz fényt vetne a Nemzeti Együttműködés Rendszerére, hogy a hivatal már nem is végez szegénységi kimutatásokat. Ha nincsenek hivatalos adatok, akkor nehéz rajtacsípni a minisztérium főembert a csúsztatáson. A kormánytévé riportere nem pirul el, nem kérdez vissza.

És ott említést sem tesznek az uzsonnalopáson kapott kislány esetéről.

Somfai Péter

Forrás: Népszava

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr218885008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása