Távozó mohikán
Már megint eggyel kevesebben vannak azok, akik hittek!
Elhunyt Ősi Tamás!
Azok közé tartozott, akik a rendszerváltás éveiben hittek abban, hogy a Csepel Művek ipari kultúráján és tradícióin alapulva minőségi termelést lehet létrehozni, és meg lehet újítani a gyárat. Ő, és társai voltak azok, akik a rendszerváltás igazi hősei.

Nekik a szerencsétlen lelkiismereteseknek nem az utcák, a kivilágított tanácskozó termek, a külföldi fényes szállodák és éttermek voltak munkálkodásuk helyei, hanem a sokak által leírt, megcsúfolt, elárult, - és agonizálásában megalázott - gyár! A szerencsések, a Csepel Művek kerítésén, - esetenként az ország nyugati határán - kívül alkudoztak, és „üveggolyókért” árulták az évszázados értékeket, a lelkek által létrehozott alkotásokat. Nem győzték a rivaldafénytől, meg a pénzeszsáktól (mint vályútól) félrelökdösni egymást, az exhibicionista, hamis szólamokat prédikáló szerencselovagok.

Az igazi hősök, meg méla undorral

konstatálták a hiénáskodásaikat. Mintha tudomást se vettek volna róluk, tették a dolgukat és körömszakadtáig küzdöttek azért, hogy ennek az iparra alapuló településnek legyen gyára. Legyen gyára, mert akkor van munkája! Ahol pedig munka van, ott önbecsülés, büszkeség, és emberhez méltó élet is van. A gyári hősök úgy vélték, hogy isten adta tehetségüket, embertől szerzett tudásukat és tapasztalataikat, az emberek tízezreinek javára kell fordítaniuk. Tudták, hogy az utcai eufória egyszer befejeződik és eljő a rideg valóság. Ezt a valóságot akarták kicsit fájdalommentessé, kicsit elviselhetőbbé tenni azzal, hogy azt, amihez értettek, amit megtanultak, és ami atyáik, elődeik itt maradt alkotók szelleméből az ő vállaikra nehezedett becsülettel elvégezzék. Mert tudták, hogy rendszert váltani lehet szólamokkal, meg rózsaszín ígéretekkel, de új, és jobb társadalmat építeni csak munkával lehet.

Ők, az üzemek rideg csarnokaiban és füstös irodák mélyén, - egyre mélyülő ráncaik borostáin és szakadásig feszülő idegeik kordában tartásával küzdöttek. Nem drága öltönyökben, és kosztümökben, de farmerben, és munkaruhában. Izzadtak és gondolkodtak! Egyből, kettőt csináltak! Ők nem a semmire sem alapozott és mára megtapasztalt hazugságokra épülő fényes jövőről tépték a szájukat, hanem azért tettek, hogy a törvényszerű változás ne legyen oly elviselhetetlenül nehéz azoknak, akik a következmények hatását még nem is látják.
Míg az utcai hordószónokok arról papoltak, hogy közeleg a tejjel, mézzel folyó kánaán, addig ők, azon törték a fejüket, hogy másnap miből lesz alapanyagra, energiára és a termeléshez elengedhetetlen eszközökre pénz. Hogyan fognak bért fizetni a dolgozóiknak. És a dolgozóiknak bért fizetni, nem csak egy hó végén, hanem az élet folyamán szerettek volna. Hitték, hogy megoldható a feladat!  Sok munka, hozzáértés és az ország vezető elitjétől néni megértés és jóakarat kellett volna. A temérdek munkában és a hozzáértésben nem is volt hiány! Ezt látva az emberek is kezdtek reménykedni; talán megcsinálják! Talán megcsináljuk! Talán túléljük!

És meg is csinálták volna! Akkor, ha a jóakaratot és a megértést is megkapták volna.
Az viszont elmaradt!  Igen sokan voltak akkoriban, akik beosztásukat, hatalmukat nem a dolgozók, a gyár, az emberek, hanem a maguk egyéni haszna irányába fordították!  Hagyták, hogy a hősök, hőssé váljanak és elvérezzenek!  Nem keveseknek a fizika léte is tönkrement, de sokan az itt szerzett sebek múlhatatlan fájdalmát cipelték, és vannak, akik, cipelik még ma is.A történelem az igazságtalanságok történeteiből is áll!

Mégis az emberi bölcsesség azt mutatja, hogy azok az igazi egyéniségek, az igazi hősök, akik a pillanatnyi előnyöket sutba vágva, belső értékeiknek megfelelően, társaik szolgálatában töltötték éveiket. A halálba senki nem visz semmit a földi javakból. Amit magával visz, és ami halhatatlan az a lélek, amit születésekor az emberre bízott a teremtő. Ősi Tomi, a mi hősünk, - egyik utolsó mohikánunk – aki kitűnően képzett kohómérnökként, az Acélmű főolvasztáraként sohasem csak arra törekedett, hogy jó minőségű acélt gyártson, hanem elsősorban arra, hogy a rábízott embereknek biztos életet, és emberhez méltó jövőt biztosítson.

Az az ő tragédiája, hogy hite alapját képező Martint megszüntették és vele bontatták le, de az már a kétkezi csepeliek tragédiája, hogy mostanára lebontották az emberi egyenlőség és a munkából való becsületes megélés lehetőségét is Csepelen.

Horváth Gyula

Forrás: a szerző Facebook oldala

Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól. (Ernest Hemingway - Akiért a harang szól című regény /mottó/; Paulo Coelho - A győztes egyedül van )