CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Női bíráskodás lesz a Honvéd MFAII - Csepel FC vasárnapi meccsén

2016. október 01. 01:59 - csú

csepel_fc_kek_alappal_-igen_jo_2.PNGA labdarúgó harmadik vonal Nyugati csoportjának 9. fordulójában csapatunk a szomszédvárba látogat, ahol vasárnap délután a Budapest Honvéd-MFA II. lesz a vendéglátónk. Több szempontból is pikáns összecsapásra lehet számítani, márcsak az edzők személye miatt is.

A jelenleg a tabella 7. helyén (közvetlenül mögöttünk) álló kispestiek utoljára még augusztusban tudtak nyerni a Diósd vendégeként, azóta kikaptak az Ajka, a Gyirmót II és az ETO ellen, a legutóbbi fordulóban pedig 1:1-es döntetlenre végeztek a sereghajtó Sárvár otthonában. A Kispest ellen mi is játszottunk felkészülési mérkőzést a nyár folyamán, ott 2:1-re sikerült nyernünk, de ennek a találkozónak ahhoz már az égvilágon semmi köze nem lesz... A mieink jó szériában vannak, és

reméljük, maradnak is. Az Érd elleni vesztes derbi óta két sikeres találkozón vagyunk túl, ami remélhetőleg folytatódihat is, még úgy is ha Németh Gábort a veszteséglistánkon tudhatjuk egy ideig...

Érdekesség, hogy a házigazdák edzője az a Gálhidi György, aki játékosként gyönygbetűkkel írta be névjegyét a csepeli labdarúgás történelemkönyvébe és nem titkoltan ma is szíve csücske a Szigetország. Szakmai vezetőnk Gabala Krisztián pedig biztosan nem téveszti majd össze a kijáratot a bejárattal a Bozsik Stadionban, hiszen éveken keresztül volt a Honvéd első osztályú labdarúgója, majd szakvezetőként is ott kezdte el bontogatni szárnyait.

A találkozó október 2-án vasárnap lesz 15 órakor, a mérkőzés játékvezetője Kulcsár Katalin lesz.

Forrás: a Csepel FC Facebook oldala

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr2411756489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása