CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Eladják a Csepel II Erőművet, az ország legkorszerűbb gázüzemű erőművét

2016. október 30. 05:47 - csú

csepeli_eromu_folulrol_1.PNGAz állami Magyar Villamos Művekhez, vagyis az MVM-csoporthoz kerül a Csepel II. Erőmű. A Világgazdaság értesülése szerint a vevő már meg is állapodott az erőműtársaság tulajdonosával, svájci Alpiq AG-vel, de a szerződést még nem írták alá. A készülődés egy ideje nem volt titok. A közelmúltban Csiba Péter, az MVM elnök-vezérigazgatója azt közölte a Világgazdasággal, hogy cége tárgyal az erőmű megvásárlásáról. A gazdát cserélő társaság egységei korábban is az MVM mérlegkörében, vagyis az MVM létesítményeivel összehangoltan működtek. A gönyűi és a Dunamenti 3. blokk után a csepeli az ország legkorszerűbb gázüzemű erőműve. 2000-ben épült, villamos energia mellett

hőt is előállít a távfűtés és ipari felhasználók számára.

Az eladási tervekről beszámolt az Alpiq is. Honlapja szerint a budapesti, 403 megawatt teljesítményű, gázüzemű, kombinált ciklusú Csepel II. eladásából csökkenteni tudja majd nettó adósságát. Az erőmű egyébként sem tartozik a fő profiljába, ezért meg kell válni tőle a csoportnál folyó áramvonalasítás részeként. Az Alpiq már szeptember 22-én azt írta, hogy megállapodott az MVM-mel, de még számos döntés hátra volt, többek között a hatósági jóváhagyások. Az Alpiq december végéig végezni szeretne az eladással.

A mostani csak egy lépés a svájci energiacsoportnál folyó átalakulások sorában. A társaság eladná a vízerőmű-portfóliója 49 százalékát. Kevésbé szeretne függni a nagykereskedelmi áramáraktól, és lefaragna említett nettó adósságából is. Költségei csökkentésén és bevételei növelésén is dolgozik. Főleg az áram nagykereskedelmében és az energiával kapcsolatos szolgáltatásokban lát növekedési lehetőséget.

Az MVM számára a Csepel II. elég nagy, de csak egy falat erőmű-portfóliója hizlalása terén. Egy tavaly májusi szándéknyilatkozat alapján 25-ről 49 százalékra növelné a részesedését a ligniterőművet működtető mátrai erőműben, de még nincs megállapodás. Látványos tervei vannak a zöldenergia-termelés terén is, ahol az idén átadott pécsi napelempark volt a kísérleti projektje. Még ebben az évben, majd jövőre is átadna újabbakat.

Vizsgál persze más technológiákat és külföldi lehetőségeket is. Romániában például már van vízerőműve, és valószínűleg még egyet vásárol az idén. Ugyanott nap- és szélerőmű-lehetőségeket is keres. Az MVM „erőművi lelke” persze a paksi atomerőmű. (VG)

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr911912985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása