CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Emlékezés és emlékeztetés Csepelen

2017. január 28. 05:59 - csú

nefelejcs_utcai_zsido_temeto_ne_olj.PNGAz áldozatokra emlékeztek tegnap, január 27-én Csepelen, a Nefelejcs utcai zsidó temetőben  a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján. Hetvenkét évvel ezelőtt a szovjet Vörös Hadsereg katonái ezen a napon szabadították fel az auschwitz-birkenaui koncentrációs haláltábort

"Az a feladatunk, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk" – hangsúlyozta beszédében Kerényiné Rippner Zsuzsa, a Budapesti Zsidó Hitközség Dél-Pesti Körzetének elnöke."

A holokauszt élménye és emléke még mindig az egyik legmeghatározóbb eleme a zsidó identitástudatnak a mai magyar zsidó közösségekben. Nincs olyan magyar zsidó család, amelyiknek ne lenne kire emlékeznie” – tette hozzá.

Rippner Zsuzsa elmondta azt is, hogy

a csepeli zsidók az átlagnál többet tettek szűkebb pátriájuk fejlődéséért, hiszen Csepel a vasmű nélkül nem vált volna  a magyar ipar egyik csúcsává.

Totha Péter Joel rabbi emlékező beszédében kiemelte: „Egy olyan kort idézünk fel, amelyben a törvénytelenség volt a rend, amelyben meggyulladt és porig égett az emberiség és maga az ember is. Fogalommá lett a szó: holokauszt. Teljes megsemmisülésre szánt égő áldozatot jelent s nemigen hihető, hogy rajtunk kívül volna még nép, amely teljességében átérzi e szó pokoli jelentését. A holokauszt volt Németországban és más európai országokban a hosszú évszázadokon át elevenen ható antiszemitizmus legsúlyosabb megnyilvánulása.”

Az emlékhelynél mécseseket és köveket helyeztek el a csepeli emlékezők, valamint az önkormányzat képviseletében Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek.

Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben elfogadott határozata hangsúlyozza az emlékezés és a tanítás kötelességét, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, döntő többségében zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.nefelejcs_utcai_zsido_temeto-20170127.PNG

 

Forrás: AZS, fotó: Tóth Beáta (csepel.hu)

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr3212161027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása