CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Kinek lehet hazudni?

2017. február 12. 02:10 - csú

orban-karikatura_tukorrel.PNGMinden politikus álma, hogy miközben ő már jól megszedte magát, különféle javakat szórhasson a hálás nép közé, lehetőleg anélkül, hogy az államkassza beszakadna. Orbán Viktor és kísérete végiglátogatja az ország városait, a miniszterelnök megveregeti a helyi politikai elöljárók vállát (olykor azokét is, akiknek nincs fideszes párttagkönyvük), elégedetten szemléli a fejlődést, és pénzt, azaz reménybeli beruházásokat oszt, vagy legalábbis ígér. Hogy a végén az egészből legfeljebb a stadionok fognak megépülni - mert azok tényleg fontosak a főnöknek, a zsebre tehető összegektől függetlenül is, és mert stadionépítésre az EU nem ad egy fillért sem, így aztán nem is fordulhat elő, hogy a sokszoros felülárazás miatt leállítják az egészet mindenféle OLAF-vizsgálatokkal -, azt ebben a pillanatban legfeljebb a Fidesz-szakértők sejtik. A többiek felhőtlenül örülnek az

immár 2500 milliárd forintnál járó virtuális ajándéközönnek.

Amúgy nem tudom, hogy a kormányfő járt-e már valóban modern városban. Mondjuk Göteborgban, ahol ugyanazzal az egyszerű mobilalkalmazással lehet a közösségi közlekedést használni és parkolni, Bécsben, ahol több a bérlettulajdonos, mint az autó, Koppenhágában, ahol minden közösségi közlekedési járműre föl lehet szállni kerékpárral, vagy Hannoverben, ahol a helyi Moszkva téren szintben találkozik a metró, a villamos és az autóbusz, természetesen a tér alatt, mert odafönt egy park van. Nyilván járt, mert a pénzünkből többször körbeutazta a Földet, de arra épít, hogy a mindenkori hallgatóságából a többség bizonyára nem járt, és modern városnak gondol mindent, ahol van fűtés a buszon és (esetleg) papír a nyilvános vécében.

A rossz hír az, hogy Magyarországon jelenleg egyetlen modern város sincs, és a közpénzköltési szokásokat figyelve belátható időn belül nem is lesz – a jó pedig (legalábbis a politikai marketing nézőpontjából), hogy a választópolgári törzsgárda erről világlátási lehetőség híján sosem fog értesülni.

Forrás: Hargitai Miklós (Népszava, a megszűnt Népszabadság volt munkatársa)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr9412239368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása