CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Mégsem kerül utcára Csepelen Kovács Attila, a volt válogatott focikapus

2017. február 14. 10:05 - csú

kovacs_attila_uj_lakas_2017-02-14.PNGMégis vannak csodák: a Blikk decemberben írt arról, hogy a korábbi válogatott futballkapus, Kovács Attila (60) az utcára kerülhet, kilakoltatás vár rá. Kilátástalan volt a helyzete, de szerencsére hatalmasat fordult vele a világ. Szombaton kapott egy új esélyt az élettől, ugyanis

beköltözhetett egy csepeli önkormányzati bérlakásba.

Nagy boldogság ez számomra – fejtette ki örömét lapunknak a nemzeti csapat mezét hétszer magára öltő egykori játékos. A hét végén vehette birtokba a lakást. Egyszobás, 33 négyzetméteres, tulajdonképpen kicsi menedék, de neki ez az esélyt jelenti arra, hogy normális kerékvágásba kerüljön a sorsa.

Borzalmasan nehéz időszak van a háta mögött. Feleségével 38 esztendőn át éltek Csepelen egy lakásban, de nem tudták fizetni a hiteleket és a közüzemi díjakat. Amikor írtunk arról, hogy el kell hagyniuk az ingatlant, nem árult el részleteket, de most, talán a megkönnyebbülésnek köszönhetően már beszédesebbnek bizonyult.

Három éve nem volt fűtésünk, a mostani kemény télen hat fok volt nálunk a falak között. A szintén Csepelen élő lányomhoz jártam fürdeni, nehogy megfázzam. De ez már a múlt, kibírtam, és kész – zárta le a témát.

kovacs_attila_csepel_sc_kapus_1.jpgAz ősszel ráadásul a felesége – akivel 39 éve kitartanak egymás mellett – fürdőszobai balesetet szenvedett, elesett a kádban, beütötte a fejét és súlyos agykárosodása lett, jelenleg is kórházban fekszik, öntudatlanul. Kovács Attila keményen viselte a megpróbáltatásokat, s most, hogy rendeződött a sorsa, már gondolhat arra, hogyan segítsen lányának és unokáinak.

Folytatom a munkát az MTK női labdarúgóinál, és vannak fiatal tanítvá­nyaim. Rengeteg még itt, a lakásban a teendő, helyet kell találni annak a sok mindennek, amit magammal hoztam. De igazából az a jó, hogy van hely, ahol mindezt megtehetem – mondta kissé elérzéke­nyülve a Blikknek.

Ahhoz, hogy ne kerüljön utcára, arra is szükség volt, hogy többen felkarolják őt. Kovács Attila hálás a támogatásért a korábbi sportminiszter, jelenlegi MTK-elnök és EP-képviselő Deutsch Tamásnak (50), Borbély Lénárd (35) csepeli polgármesternek és stábjának, valamint ­Dóczi Józsefnek, aki a nagy bajban is kitartott mellette, s még a költözésben is segített családtagjaival. (Blikk)

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr5912256280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kese 52 2017.02.14. 12:22:17

Végre egy emberséges cselekedet a fidesztől. Azért kíváncsi lennék ha egy baloldali sportoló lenne hasonló helyzetbe akkor is ilyen segítőkész lenne az önkormányzat?
süti beállítások módosítása