CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Horváth Gyula: Elszámoltatást!

2017. április 20. 05:59 - csú

horvath_gyuszi-5_10.PNGSokakban felvetődik a kérdés, hogy a demokratikus ellenzék hogyan viszonyul majd azokhoz a Fidesz által létrehozott igazságtalan gazdasági viszonyokhoz, amiket a mostani kormányzat örökül hagy majd utódainak.
A demokrácia, és a jogállamiság fontossága, és szabályainak minden körülmények közötti betartása, egy ilyen politikai képződménynél elengedhetetlen. Az elszámoltatás alapja csak a vizsgált időszakban érvényben lévő törvények lehetnek.

A demokráciát alapelvként vállaló kormányzásnál nincs visszamenőleges hatályú törvényalkotás, és nincs a megalkotandó új törvények alapján régi cselekedetekre vonatkozó elszámoltatás, nem lehet boszorkányüldözés, mert akkor ugyan azt történne, mint a most kormányzók esetében megvalósul. Az elvi alapállás alkalmazása viszont a Fidesz által kialakított rendszerben nem működőképes.

A 2010 utáni fülkeforradalom lényege éppen abban áll, hogy olyan rendszert hoztak létre, amelyikkel szemben nem lehet fellépni a jogállami eszközökkel. A forradalmiságuk ugyanis abban van, hogy gátlástalanságukat és aljas harácsolási vágyukat törvények meghozatalával előzőleg alátámasztották.

A jog és a demokrácia írott szabályai alapján lehet, hogy a cselekedetük nem számon kérhető, de az igazságérzetet alaposan sérti. Az emberek igazságtalannak tartják, hogy

a magántulajdonná alakított közvagyon (amit lopásként fog fel) ott maradhasson a fideszes (Voldemort) nagyuraknál akkor is, ha demokratikus alapú rendszerváltás következik, majd be. Úgy vélik, hogy a demokrácia nem lehet olyan naiv, (éppen azzal, hogy nem lép fel ellene, nem szankcionálja) hogy hagyja, olyan rendszerek kiépülését, amik a demokrácia megsemmisítésére törekszik. Mert az orbáni, erdogáni rendszer megcsúfolja a demokráciát. Nekimegy a sajtószabadságnak, kikezdi a szólásszabadságot, megfélemlíti, gyűlöletbe, és szegénységbe kergeti az állampolgárait. A hatalma érdekében monopolizálja a tájékoztatást, és nem a valóságnak, hanem a hatalmi érdekeinek alávetetten félretájékoztatja a közvéleményt. Centralizált, így az összes piaci szereplőnél erősebb gazdasági erejével és a törvényalkotás páratlan képességével ellehetetleníti a hatalom ellenőrzésére és a társadalom riasztására szolgáló intézményeket. Ezek aztán nem a nép érdekei szerint ténykednek, hanem a hatalom érdekeit jelenítik meg.

Ezzel a „forradalmi” módszerrel érhető el, hogy a hatalom a nép háta mögött és tudta nélkül lop! Az Európai Unió, és a multinacionális nagyvállalatok, meg sorban oldják le a gatyát előttük. Látják ugyan, hogy ami Magyarországon van az nem demokrácia, de nem találják a jogi alapokat ahhoz, hogy egy ilyen faramuci helyzettel szembe fellépjenek. Ezért úgy tesznek, mintha jogállami működést látnának és próbálnak megfelelni a hatalom elvárásainak. A hazai értelmiség egy része is képes az alkalmazkodás öt évtizede elhagyott módszereit újrahasznosítani, és képes egyik napról a másikra parancsszóra irányt, és véleményt váltani. (Mert van az a pénz!)

Hol erőszakkal, hol fenyegetéssel, hol egyszerűen törvényalkotással einstandol a hatalom! Közvagyon elemeit, nemzetközi pénzeket, adományokat, megtakarításokat, de előszeretettel a polgárok megtetsző magántulajdonát is! És mivel nem buták, (hanem aljasak) úgy teszik, hogy mielőtt rátennék a kezüket valamelyik jószágra, intézményre, először törvényt hoznak rá! Tehát a maguk hozta törvény értelmében és hatálya alatt cselekszenek! Mind ezt a legnagyobb lelki nyugalommal, mert büntethetetlenek! Vagyonaikat a szerzés alatt érvényben lévő törvényeknek megfelelően szerezték!

A demokráciák történetében egyszer volt emlékezetem szerint olyan, amikor nem jelenthetett mentséget az ország törvényeire való hivatkozás. Ez a második világháborút követő elszámoltatás volt. Az azóta is rengeteg bírálat és vita kereszttüzében álló bíráskodás egy magasabb rendű törvény, az emberiesség alapeszméjének általános érvényére és az emberi jogokra épült. Egy hasonló alapelvi értelmezés és szabályozás talán szükségessé válik ahhoz, hogy az aljasságot ne csak a nép megvetése, hanem a jog szankciói is követhessék. Így valószínűleg nagyobb visszatartó erővel is rendelkezne.

Forrás: HORVÁTH GYULA Facebook oldala

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csepeliek.blog.hu/api/trackback/id/tr4912438207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása